Banner

Révész Attila: A magyar környezet nem teszi lehetővé a fejlődést

Szerző: amigeleken.hu | 2022-03-20 21:14:00

Sajtófigyelő - csakfoci.hu


A Kisvárda sportigazgatója és jelenlegi vezetőedzője szerint a következő idénybeli szabálykörnyezet miatt "nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség" az NB I-ben.

Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója – aki jelenleg papíron a vezetőedzői teendőket is ellátja – az MTK Budapest elleni 0-0-s döntetlent követő tévés interjúban erősítette meg, hogy az idény végén távozik csapatától és szavai alapján nem is kíván egyelőre az NB I-ben dolgozni.

Azt gondolom, hogy a magyar környezet jelenleg nem teszi lehetővé a fejlődést, úgy érzem, hogy a következő évben nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség, azon kell gondolkodnunk, hogy ebben részt kell-e vennünk vagy nem

– fogalmazott Révész az M4 Sportnak.


Az OTP Bank Liga 3. helyén álló várdaiak szakmai vezetője arra a szabálymódosításra utalt, amelyet a következő idényben terveznek életbe léptetni az élvonalban és amelyről ő maga árult el részleteket a napokban.

E SZERINT A NYÁRTÓL KÖTELEZŐ LENNE AZ NB I-BEN LEGALÁBB ÖT MAGYAR FUTBALLISTÁT SZEREPELTETNI MÉRKŐZÉSENKÉNT A KEZDŐCSAPATBAN, VALAMINT LEGALÁBB EGY 21 ÉVEN ALULI JÁTÉKOSNAK EGY FÉLIDŐT BIZTOSAN A PÁLYÁN KELLENE TÖLTENIE RÉVÉSZ ELMONDÁSA SZERINT.


Révész nemrég, a Sport Plusznak nyilatkozva azt is elmondta, hogy azok a klubok, akik nem teljesítik ezt a feltételt, komoly forrásmegvonásra számíthatnak, azaz a televíziós közvetítésekből és a Szerencsejáték Zrt.-től befolyó összegtől is eleshetnek, ami hozzávetőlegesen 500 millió forintot jelent idényenként a kisvárdai vezető szerint.

A jelentős számú légióst alkalmazó Kisvárda erre a drasztikus átalakulásra nem áll még készen, ezért utalhatott arra a szakmai igazgató, hogy szerinte “a következő évben nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség”.


Tovább a csakfoci.hu-ra >>>>>>


forrás: csakfoci.hu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

12. Ignacio-Sanchez-Mejias |Válasz erre: 10. sadab1
2022-03-23 14:02:39 Piros öves, Őstag
Nem tudom, hogy a finaszirozas hogy lesz. Ha van 5 magyar a csapatban, plussz az egyik 2002-es, akkor jar a tamogatas? valami ilyesmi, nem? Marpedig ez a vezetes szamit majd arra a penzre, az NB2-ot is eloszor azt mondtak, hogy legiosokkal csinaljak vegig es nem kell a penz, aztan megiscsak kellett. Van egy par fiatalunk es az nagyon jo, foleg, hogy Keller (ha marad) meg Jurek is az atlagnal jobbak a korosztalyukban.
En azt nem ertem, hogy mondjuk amikor idehoztak 10 legiost, azokat hogy terkepeztek fel? Mert szerintem sehogy. Nagyjabol "belottek" mennyi az ara, hol jatszott eddig oszt "jo lesz az ide" alapon leigazoltak. Most sarkitottam, de valami ilyesmi lehetett, ezert volt a 10-bol max 3 hasznalhato. Szoval en csak felek, hogy megint ez lesz, ismerve ennek a szakmai vezetesnek a korlatait meg a scoutunk minoseget. A kerdesedre, - szerintem-ha nem tolnak egy talicska penzt a csapatba - siman kizugunk ha feljutunk is iden. Talan ad nemi remenyt, hogy a legtobb csapatnak gondja lesz ezzel az uj szaballyal es felhigul a mezony, mivel adnak majd el legiosokat. Gondolom mi szokas szerint kukazunk Kovesdrol (ki tudja, talan megint leigazoljuk Drazsicsot :-)) meg innen onnan, de a legnagyobb handicappunk az Kondas Elemer lesz. - 5 meccsrol indulunk majd megint- ha feljutunk, persze.
11. Spirálfüzet (kockás)* |Válasz erre: 10. sadab1
2022-03-23 09:26:18 Fekete öves, Veterán
Játszon 5 magyar. Helyes. Viszont akkor kivétel nélkül minden csapatban... Illetőleg legyen magasabb a létszám, minél több játékos legyen a "legmagasabb" szinten a látókörben.
12 csapatos bajnokságban ez visszás.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...