Rangos elismerésben részesültek a diósgyőri kosaras legendák

Sajtófigyelő - wbasket.hu

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) rangos elismerésben részesített két egykori diósgyőri kosaraslegendát is.

Életműdíjjal ismerte el Áron Balázsné munkáját, Winter Ilona pedig emlékérmet kapott a Szövetségtől. Mindketten vendégei voltak a március 22.-én megrendezett Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozat "A diósgyőri kosárlabdázás hőskora" című állomásának.

Gratulálunk mindkettőjüknek!

"A diósgyőri kosárlabdázás hőskora" beszélgetésről ide kattintva olvashatsz bővebben >>>>>>>

Áronné Katival, a Soproni Darazsak Sportakadémia edzőjével a wbasket.hu készített interjút a szakmai hitvallásáról, pályafutásának fontos fordulópontjairól és a változó idők változó kihívásairól.

Egy tartalmas játékospályafutás után vágott bele az edzői életbe. Mi szólt ezen pálya mellett és milyen hitvallás szerint dolgozik?

Egészen pontosan 21 évig kosárlabdáztam Diósgyőrben. Már a pályafutásom vége előtt felmerült bennem az edzősködés. Mindig is szerettem magamban összerakni a csapatot, de ugyanígy érdekelt az utánpótlás működése is. Dolgozott bennem a tenni akarás. Jelentkeztem a TF edzőire és ahogy abbahagytam a játékos pályafutásomat, egyből megkaptam a lehetőséget Diósgyőrben.

Bárhol dolgoztam, bármit csináltam, mindig kikötésem volt, hogy az utánpótlásban is szerepet vállalják. Úgy érzem, hogy ott tudok kiteljesedni. Mondták, hogy szigorú vagyok, de nekem a hitvallásom, hogy fegyelem és szigor nélkül nem lehet ezt a sportot űzni. Ha a pályán kívül nem tartjuk be a szabályokat, akkor a pályán sem fogjuk. Ezt képviselem mind a mai napig.

Mik voltak pályafutása legfontosabb fordulópontjai?

Játékosként minden szuper volt, tettem a dolgomat, élveztem a játékot. Ahogy említettem korábban, ez 21 éves pályafutásban mutatkozott meg. Edzőként a kezdeti időszakban elsősorban tanulnom kellett. Király Sándor másodedzőjeként dolgoztam Diósgyőrben, bajnoki döntőt játszottunk, Magyar Kupát nyertünk, nagy sikereket éltünk meg a felnőtt csapatnál. Az utánpótlásban közben pedig két együttest vittem ezzel párhuzamosan. Az első igazán nagy fordulat Király Sándor távozása után jött, amikor egyik óráról a másikra a felnőtt csapat vezetőedzője lettem.

Óriási kihívást jelentett, nem szerepelt a céljaim között a felnőtt vezetőedzőség, a helyzet szülte azt a szituációt. Azzal nehéz pár év kezdődött, mely során hellyel-közzel sikerült megállni a helyemet az akkor még nagyon férfias pályán. Diósgyőrt mindig is eredménycentrikusság jellemezte. Akkor párhuzamosan a junior csapattal a B-csoportban szerepeltünk és a kettő jól kiegészítette egymást. Ami az egyik vonalon nem sikerült, az a másikon igen. Azt követte a debreceni lehetőség, ami abból adódott, hogy a Diósgyőrből való távozásunk után folytattam azokkal a lányokkal, akiknek erre lehetőségük volt.

Ezt követően viszont visszatért Miskolcra és 2002-2013 között egy olyan időszak következett, amikor háromszor az év edzőjének választották.

Amikor visszakerültem Diósgyőrbe, akkor a sportiskolában dolgoztam és azt nagyon szerettem. Valóban sok elismerést hozott az az időszak, de annak is vége lett. Ceglédre úgy mentem, hogy az utánpótlás mellett a felnőtt csapat munkáját is segítenem kellett. Cziczás Lászlóval szép sikereket értünk el. Az megint egy emlékezetes szakasza így a pályafutásomnak.

Ceglédről Nyíregyházára kerültem és először dolgoztam olyan helyzetben, hogy egy feladatra koncentrálhattam. A serdülő-kadett korosztállyal – ez a kedvenc korosztályom – eredményes munkát végeztünk. A családom viszont, akiknek sokat köszönhetek és mindig megteremtették a hátteret, Sopronba költözött. Vágytam arra, hogy együtt legyünk és így mi is a költözés mellett döntöttünk. Nem feltétlenül volt már tervben az edzősködés, de megkaptam a lehetőséget itt Sopronban és éltem vele. Őszintén szólva nem bántam meg. Jól érzem magam!

Tovább a wbasket.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>