Banner

Polgár Kristóf a DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2018-09-03 15:33:00

A Sándor Károly Akadémián és Liverpoolban nevelkedő Polgár Kristóf a DVTK hetedik nyári igazolása.


A 21 éves jobb oldali védő Keszthelyen kezdte pályafutását, majd a ZTE csapatában figyelt föl rá a Sándor Károly Akadémia. Fejlődése töretlenül folytatódott, egyenes út vezetett számára Liverpoolba. Az LFC utánpótlásában két évet játszott, az első csapatban azonban nem kapott lehetőséget. Ezt követően 2016 nyarán Magyarországra igazolt, a Haladás játékosa lett. A Dunántúlon is két évet töltött, összesen 43 bajnokin lépett pályára az élvonalban, egyetlen gólját a Mezőkövesd hálójába bombázta.

Többször szerepelt a korosztályos válogatottakban, ahol Forgács Dávid csapattársaként lépett pályára.

Ugyan lezárult az átigazolási időszak, de szabadon igazolható játékosként Polgár Kristóf hétfőn aláírta új szerződését Diósgyőrben, miután részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Délután egyénileg edz, kedden pedig csatlakozik új társaihoz.

- Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek - mondta el Polgár Kristóf. - A Diósgyőr egy remek klub, amely mögött ott áll a nagyszerű szurkolótábora, és az egész város. Amikor a DVTK ellen léptünk pályára, mindig egy harcos csapat várt ránk, rendre nehéz meccset játszottunk. Már javában tart a bajnokság, kialakult egy csapat, amibe nem lesz egyszerű beverekednem magam, de ez az elsődleges célom, amiért mindent meg fogok tenni. Az MTK-ban hasonló, passzolós, kreatív játékstílusban játszottunk, mint amit most Fernando Fernandez kér, ez közel áll hozzám, ami segíti a beilleszkedésem a csapatba.

- Polgár Kristófot nem kell bemutatni a magyar focit ismerőknek, már az átigazolási szezon elejétől figyeltük, azzal a szándékkal, hogy szerződtessük - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Leigazolása a csapatépítés része, személyében egy olyan fiatal, tehetséges jobbhátvédet találtunk, aki hosszú távon a DVTK erőssége lehet.

Névjegy

Név: Polgár Kristóf
Születési idő: 1996. november 28.
Születési hely: Komárom
Magasság: 185 centiméter
Poszt: védő

Sikerei

U21-es válogatott (4/0)
U20-as válogatott (1/0)
U19-es válogatott (3/1)
U17-es válogatott

Pályafutás

2017/2018 Haladás (NB I.) 15/1
2016/2017 Haladás (NB I.) 28/0
2014/2015 Liverpool reserve
2012/2014 Liverpool U18
2012/2013 MTK U19,U18, U17
2011/2012 MTK U19, U17
2010/2011 MTK U17, U15
2009/2010 ZTE U15
2008/2009 ZTE U13
2007/2008 ZTE U13
2006/2007 tavasz Sopron
2006/2007 ősz Keszthely
2005/2006 Keszthely
2004/2005 Keszthely
2003/2004 Keszthely

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

90. xDoNx |Válasz erre: 88. gabeszba
2018-09-04 13:27:24 Barna öves, Fanatikus tag
Letelt a 3 éves átigazolási eltiltásuk. Ezért is aktívak az európai piacon most.
Bár azt nem tudom, hogy a többi görög klubhoz képest (AEK, PAOK, Olimpiakosz, Arisz) most milyen anyagi színvonalat képviselnek. Márkó jobban járna a görög bajnoksággal, de majd eldönti mit akar.
89. gabeszba |Válasz erre: 87. xDoNx
2018-09-04 13:23:43 Piros öves, Őstag
Lehet, nem tudom egy jó külföldi mennyit keres , akiket felsoroltam szabadon igazolhatók.
Futácsnak ráadásul jó reklám értéke is lenne nálunk, / kimennének érte a nézők a meccsekre / mert szerették őt!86-ra ment a válasz :)
88. gabeszba |Válasz erre: 87. xDoNx
2018-09-04 13:19:42 Piros öves, Őstag
Oda nem hiszem,hogy megy elég zűrös a helyzett ott.
Kizárás az átigazolásból,pontlevonás ....
87. xDoNx |Válasz erre: 85. gabeszba
2018-09-04 13:09:17 Barna öves, Fanatikus tag
Futácsért bejelentkezett a görög Panathinaikosz. Azokkal nem hiszem, hogy versenyezhetünk bérekben Márkóért.
86. zaphod |Válasz erre: 85. gabeszba
2018-09-04 13:08:47 Fekete öves, Őstag
amennyiért Hidit meg Futácsot le tudnánk igazolni, annak a feléért hasonló szintű külföldit is lehetne valszeg szerezni.
2018-09-04 12:57:38 Piros öves, Őstag
Most nem kellene spórolni egy vkp-n / Hidi / és egy jó csatáron / Futács / és meg is lenne a közép csapatunk.
Erre a két posztra minőséget kell hozni a csere és kiegészítő emberek már itt vannak!
A több néző visszahozna a befektetett lóvét!
Remélem olvasol minket kedves Tulajdonos Úr!!!!
2018-09-04 12:41:19 Piros öves, Őstag
Mivel az utánpótlásunk sehol nincs, kénytelenek vagyunk igazolni. A tavalyi u19-es csapatból csak Ivánka a keret tagja. De miért csak most? Bár gondolom,előbb meg kellett szabadulni a nagy fizetésű, nem teljesítő játékosoktól. Talán a motivált fiatalokkal jobban járunk, de elfért volna középre egy tapasztalt irányító,aki összefogja a csapatot.
83. zaphod |Válasz erre: 81. tomi87
2018-09-04 11:56:53 Fekete öves, Őstag
"semmiben nem vagyok hibás".
minek kell nyilvánosság előtt teregetni a dolgokat?
82. mr-d |Válasz erre: 65. norbi
2018-09-04 11:55:00 Fekete öves, Őstag
Látni kell, hogy Bódogtól meg akart szabadulni L.T. már télen. A rossz szereplés kapóra jött az eltávolításához. Nem volt esély arra, hogy tartósan itt maradjon.
2018-09-04 11:53:12 Fekete öves, Veterán
http://www.nemzetisport.hu/legiosok/legiosok-valaki-szandekosan-le-akart-jaratni-futacs-2656331
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...