Banner

Polgár Kristóf a DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2018-09-03 15:33:00

A Sándor Károly Akadémián és Liverpoolban nevelkedő Polgár Kristóf a DVTK hetedik nyári igazolása.


A 21 éves jobb oldali védő Keszthelyen kezdte pályafutását, majd a ZTE csapatában figyelt föl rá a Sándor Károly Akadémia. Fejlődése töretlenül folytatódott, egyenes út vezetett számára Liverpoolba. Az LFC utánpótlásában két évet játszott, az első csapatban azonban nem kapott lehetőséget. Ezt követően 2016 nyarán Magyarországra igazolt, a Haladás játékosa lett. A Dunántúlon is két évet töltött, összesen 43 bajnokin lépett pályára az élvonalban, egyetlen gólját a Mezőkövesd hálójába bombázta.

Többször szerepelt a korosztályos válogatottakban, ahol Forgács Dávid csapattársaként lépett pályára.

Ugyan lezárult az átigazolási időszak, de szabadon igazolható játékosként Polgár Kristóf hétfőn aláírta új szerződését Diósgyőrben, miután részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Délután egyénileg edz, kedden pedig csatlakozik új társaihoz.

- Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek - mondta el Polgár Kristóf. - A Diósgyőr egy remek klub, amely mögött ott áll a nagyszerű szurkolótábora, és az egész város. Amikor a DVTK ellen léptünk pályára, mindig egy harcos csapat várt ránk, rendre nehéz meccset játszottunk. Már javában tart a bajnokság, kialakult egy csapat, amibe nem lesz egyszerű beverekednem magam, de ez az elsődleges célom, amiért mindent meg fogok tenni. Az MTK-ban hasonló, passzolós, kreatív játékstílusban játszottunk, mint amit most Fernando Fernandez kér, ez közel áll hozzám, ami segíti a beilleszkedésem a csapatba.

- Polgár Kristófot nem kell bemutatni a magyar focit ismerőknek, már az átigazolási szezon elejétől figyeltük, azzal a szándékkal, hogy szerződtessük - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Leigazolása a csapatépítés része, személyében egy olyan fiatal, tehetséges jobbhátvédet találtunk, aki hosszú távon a DVTK erőssége lehet.

Névjegy

Név: Polgár Kristóf
Születési idő: 1996. november 28.
Születési hely: Komárom
Magasság: 185 centiméter
Poszt: védő

Sikerei

U21-es válogatott (4/0)
U20-as válogatott (1/0)
U19-es válogatott (3/1)
U17-es válogatott

Pályafutás

2017/2018 Haladás (NB I.) 15/1
2016/2017 Haladás (NB I.) 28/0
2014/2015 Liverpool reserve
2012/2014 Liverpool U18
2012/2013 MTK U19,U18, U17
2011/2012 MTK U19, U17
2010/2011 MTK U17, U15
2009/2010 ZTE U15
2008/2009 ZTE U13
2007/2008 ZTE U13
2006/2007 tavasz Sopron
2006/2007 ősz Keszthely
2005/2006 Keszthely
2004/2005 Keszthely
2003/2004 Keszthely

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

107. vebgy* |Válasz erre: 69. Thurzó
2018-09-06 12:18:21 Fekete öves, Veterán
Ennyi !
106. toki* |Válasz erre: 104. Thurzó
2018-09-06 07:56:30 Fekete öves, Veterán
A kor alapján már csak Donát játszhat ott.
105. Hitetlen |Válasz erre: 104. Thurzó
2018-09-05 20:53:48 Narancs öves, Tag
A szülőknek nem kevés munkájába került...
104. Thurzó |Válasz erre: 102. toki
2018-09-05 16:22:53 Barna öves, Tag
Onnan kaptak ma ketten profiszerzödést!17 évesen.
103. sipi |Válasz erre: 85. gabeszba
2018-09-05 14:26:55 Narancs öves, Tag
Hajrá! Ne spórolj!
Mennyit adsz bele?
Más t..-vel én is szivesen verem a csalánt.
102. toki* |Válasz erre: 101. achilleus68
2018-09-05 13:53:43 Fekete öves, Veterán
Én úgy vettem észre a külföldiek (Hasani kivételével) az idősebbek, a magyar játékosok a fiatalabbak. Ahogy írtam korábban, akár valami jó is kisülhet ebből, ámbár csodát, valamint 1 pár jó meccs után, nem szabad illúziókat ringatni. Álmodozni lehet, de a realitás talaján állva.
Az up-sal kapcsolatban, én Zsivót nagyon jó edzőnek tartom, és az az állomány amivel ő tavaly bajnok lett, na ott lehet mezgerelni majd fiatalokat.
101. achilleus68 |Válasz erre: 99. toki
2018-09-05 10:48:13 Piros öves, Őstag
Igazad lehet,én írtam félre. A tavalyi tartalékcsapatról beszéle. Ivánkán kívül senki nincs a keretben, mindenki elment alacsonyabb osztályba. Ettől még a lényeg nem változott. Gyenge az utánpótlás. Most a végére lett két jó igazolásunk,viszont még mindig hiányzik egy ember ,aki összefogja az egész csapatot. Erre Karant vagy Brkovicot tartom a legalkalmasabbnak,esetleg Márkvártot. Az előrejátékunk nulla,de legalább jöttek futni tudó fiatalok. Innentől Fernando-n a sor. Ha a kiesőhelyen telelünk,el kell küldeni.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...