Banner

Paks - DVTK 2-1

Szerző: objektív | 2021-01-24 12:25:00

Elkezdődött a tavaszi hadjárat erőltetett menete új tulajdonossal, új edzővel és új játékosokkal. Nyitásként egy elmaradt fordulót pótoltunk, amit úgy vettünk sokan, hogy oké, játsszuk le, edzőmeccsnek, összeszoktatásnak, egymás megismeréséhez pont megfelelő alkalom lehet, ami egyben egy erőfelmérő is, ugyanis a 4 éve otthonában veretlen listavezetőhöz látogattunk.

A mutatott játék, amit az edző elvárt, biztató volt, a taktika eredményes, a végeredmény pedig egyenesen a bravúr kategória. Végre egy olyan kimenetel, amire senki nem számított, amire mindenki csettintett egyet, amitől pár napra megint rólunk szóltak a hírek. Jöttek is a kommentek szép számmal, ám sokan voltatok, akik - teljesen jogosan - azt írtátok, hogy ez a győzelem akkor ér igazán sokat, ha a soron következő meccseken meg tudjuk ismételni ezt a teljesítményt, de legalább nem kapunk majd ki. Ezzel csak egyetérteni tudok. A mezőny sűrűsége miatt hatpontos meccsekből sokat fogunk játszani, és a végső elszámolásnál - mint tapasztaltuk évekig - ennek meghatározó jelentősége lehet.

Első ilyen meccsünk a Paks elleni, akik Bognár vezetésével megtáltosodtak, ám az utolsó 3 bajnokijukon pont nélkül maradtak. Hogy most melyik arcát mutatja a brigád, teljesen kiszámíthatatlan, mint ahogy a mi csapatunk is az, nem csak az ellenfél, de a szurkolók számára is. Azt hiszem, ma sokkal többen ülnek le a TV elé és izgulnak, szorítanak az újabb sikerért, mert ha ez a három bajnoki pont is bekerül a tarsolyba, akkor az esélyeink is tovább nőnek a bentmaradásért vívott harcban.


OTP Bank Liga 17. forduló

Paksi FC - Diósgyőri VTK 2-1 (2-0)

Paks, Paksi FC Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Karakó Ferenc (Albert István, Horváth Róbert; Iványi Zoltán, Zierkelbach Péter).

PFC: Rácz G. - Lorentz, Böde, Szabó J. - Osváth, Haraszti, Papp K., Bognár I., Bertus - Sajbán M., Hahn J. Vezetőedző: Bognár György.

DVTK: Antal - Grgić, Milović, Hegedűs J., Soldo - Márkvárt, Živulić - Hasani, Rui Pedro, Grozav - Dražić. Vezetőedző: Zoran Zekić.

Csere: Rui Pedro helyett Suljić, Živulić helyett Max, Hasani helyett Ivanovski, Sajbán M. helyett Nagy R., Haraszti helyett Kulcsár D. mind a 46., Bognár I. helyett Szakály D. és Hahn J. helyett Ádám a 65., Hegedűs helyett Marin és Grozav helyett Molnár G. a 72., Osváth helyett Bognár D. a 88. percben.

Sárga lap: Živulić a 13., Zarko Zekulić a 18., Sajbán a 37., Osváth az 59., Böde a 64., Max a 67., Rácz a 70., Milović a 76., Nagy R. és Bognár György a 80., Lorentz a 90. percben.

Gólszerző: Papp K. (1-0) a 32., Bertus (2-0) a 44., Ivanovski (2-1) a 70. percben.


Kulcspillanatok

32. perc: A bal oldali hazai beadást röviden risztázták a védők, Bognár közeli lövését Antal nagy bravúrral védte, a labda éppen Papp Kristóf elé pattant, aki egy lépésről a kapuba kotorta, 1-0


44. perc: Hazai szöglet jobbról, Bertus Lajos beadásába középen senki nem ért bele, érintés nélkül jutott a kapuba, 2-0


70. perc: Márkvárt passzával Dražić lépett ki, a 16-oson belül Rácz szabálytalanokodott ellene. Mirko Ivanovski állt a labda mögé, és nagy erővel a kapu közepébe lőtt, 2-1


Edzői értékelés:

Zoran Zekić: - Két hete boldog lettem volna, ha megígéri valaki, hogy az első két mérkőzésen 3 pontot szerzünk, de most nem vagyok az.
Ma két ellentétes félidőt láttunk. Az elsőben a hazaiak jobban játszottak, agresszívebben és támadóbbak voltak, mi pedig rengeteg labdát veszítettünk különösen a támadó zónában, a lecsorgókat nem szedtük össze, és két szöglet után is gólt kaptunk, mert nem koncentráltunk kellőképpen. Az első félidő után legszívesebben lecseréltem volna a teljes csapatot magamat is beleértve, mert egyáltalán nem voltunk meccsben. A cserékkel azt szerettem volna elérni, hogy nagyobb nyomás alá helyezzük az ellenfelet. A szünet után már jobb volt, de nem elég jó ahhoz, hogy győzünk, vagy pontot szerezzünk.
Tudtuk, hogy rövid időn belül két mérkőzést játszunk, így emiatt nem panaszkodhatunk. Jól felkészültünk a Paks ellen, azonban a ma látott teljesítmény nem elég, ennél több kell a folytatásban.


forrás: dvtk.eu. m4sport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

481. zaphod |Válasz erre: 480. Benya
2021-01-26 10:52:46 Fekete öves, Őstag
az sem egy okos stratégia, mert így sokkal biztosabban lesz veszélyben.
480. Benya |Válasz erre: 479. zaphod
2021-01-26 10:48:30 Lila öves, Fanatikus tag
Ez már részemről a rosszindulat, DE szerintem pont az terjeszti ezeket, akinek az állása veszélyben van.
479. zaphod |Válasz erre: 478. Benya
2021-01-26 10:41:51 Fekete öves, Őstag
abszolút, és azért nem értem, hogy ilyen dolgok jönnek elő, mert mire számít az, aki ilyesmit terjeszt? ha kiesik a csapat, az ő állása is simán veszélybe kerülhet, Zekicet meg a legkevésbé fogja csak érinteni.
478. Benya |Válasz erre: 476. toki
2021-01-26 10:33:34 Lila öves, Fanatikus tag
Az elhangzottak alapján itt inkább áskálódás folyhat, nem nézeteltérés. Az hogy hány doboz cigit szív, meg hogy nőcsábász stb az nem nézeteltérésből fakad, hanem rosszindulatból. Csak az ilyenekre semmi szükség és a jelenlegi helyzetben a maximális bizalom és támogatottság lenne a célratörő.
477. repohár |Válasz erre: 476. toki
2021-01-26 10:10:23 Piros öves, Őstag
Nem olvastam sehol erről, gondolom figyeltek rá, klubon belül nehogy kikerüljön a külvilág elé a vita, ha volt egyáltalán ilyen. Az biztos, hogy nem tenne jót a Fradi vezetőinek a presztízsének.
476. toki*
2021-01-26 09:49:27 Fekete öves, Veterán
Azért ne felejtsük el, hogy futballról beszélünk, na és a csapatnak van 1 célja, az nb1-ben maradás. Nyilván ilyenkor elkerülhetetlenek a nézeteltérések, és általában aki ilyenkor alulmarad, annak az önérzetét sérti, hogy miért nem az ő igaza érvényesült. De ez még nem jelenti, hogy furkálódnának, hisz a cél 1 és ugyanaz. Szerintem. A félreértésekből lehetnek problémák, és ebből indulhatnak ki a komolyabb dolgok, amik elfajulhatnak. A fagyikánál is áll a bál állítólag, valaki(k) fél füllel meghallotta Rebrov és Hajnal nézeteltérését, vitáját, na és ebből azt a konzekvenciát vonta le, hogy égen földön történő háború van kettőjük között. Holott 2 olyan emberről beszélünk, akik nemhogy láttak, de testközelből átéltek olyat, hogy komolyabb futball.
475. pala17 |Válasz erre: 468. Izsák20
2021-01-26 09:17:12 Piros öves, Fanatikus tag
Ha(!) ez igaz igy ket hettel az idejövetele utan ,akkor csak olyan teheti,akinek nem allt erdekeben,hogy idejöjjön es/vagy felti a kis poziciojat a husos fazeknal.
474. ropek |Válasz erre: 471. Izsák20
2021-01-26 08:51:59 Barna öves, Fanatikus tag
gondolom azóta szegény Zoran otthon ül és zokog. :)
473. toki* |Válasz erre: 472. sadab1
2021-01-26 06:41:51 Fekete öves, Veterán
Teljesen jogos. Csak sajnos 1 néhány pesszipista emberrel nem tudsz mit kezdeni, pláne olyanokkal akik nem találják meg az aranyközép utat.
472. sadab1*
2021-01-26 00:21:58 Fekete öves, Veterán
Jó magyar szokás ez, h valakit fúrni kezdenek itt! Le kéne állni ezzel, mert így itt lehet pénz, de soha a büdös életbe nem lesz semmi a DVTKnál, mint eredmény! Ha ezeket a horvátokat is elűzzük az idióta kitalációkkal, akkor már a lófasz se fog ide jönni, mert már volt itt mindenféle náció meg focitudor, oszt sehol se vagyunk!
Ugyanez van Molnárral is! Mit kell itt ilyen hülyeségeket terjeszteni, h nem akar itt játszani!? Sérült basszátok meg és makacs egy sérülés, így is kockáztatott Zekic no meg a játékos is, h beállt pakson. Úgyhogy le kéne ezekkel a rémhírterjesztésekkel állni, mert akkor nem haladunk soha, sehova!
Azt tiltanám ki innen, meg más DVTKs fórumról, aki ezeket elkezdi legelőször felvetni! Nem szabad az ilyeneknek teret engedni!!!

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...