Banner

NYÍLT LEVÉL - ULTIMÁTUM a DVTK elnökének és szakmai vezetésének

Szerző: dfcwolf | 2025-11-12 19:10:00

Ultras Diósgyőr


Elfogyott a türelme a Szervezett Szurkolói csoportoknak. Facebook oldalukon az alábbi nyílt levelet tették közzé.


Úgy látjuk, hogy Kovács Zoltán sportigazgató cselekedetei és nyilatkozata után más hangnemben kell beszélnünk.

A diósgyőri szurkolótábor türelme végleg elfogyott. Nem tudunk tovább várni – vártunk már eleget –, hogy „hosszú távon mindig kiegyenesedik a csapatok teljesítménye, a felülteljesítők visszaesnek, az alulteljesítők pedig felzárkóznak.” A pályán mutatott teljesítmény, a hozzáállás és a klub irányításának szakmai eredménytelensége már nem magyarázható tovább.


Ez a DVTK, ez a címer, ez a közösség többet érdemel!

Ezért: a naptári évből öt mérkőzés van még hátra. Ezeken a találkozókon a csapatnak minimum 9 pontot kell megszereznie, ami – szégyenszemre – egyáltalán csak esélyt ad arra, hogy ne a kiesés ellen kelljen küzdeni.


Ez az utolsó, világos és egyértelmű elvárásunk!

Ha ez nem teljesül, akkor az Ultras Diósgyőr követeli a szakmai stáb és minden felelős döntéshozó azonnali távozását a klubtól! Addig sem fogunk megfeledkezni róluk… Nem fogadunk el több mellébeszélést, nem érdekelnek kifogások, „majd tavasszal kijavítjuk” típusú üzenetek.


Itt és most kell felelősséget vállalni!


A játékosokat mindaddig támogatjuk, amíg azt látjuk, hogy a belüket kiköpik a pályán.Ha nem, akkor a felelősséget nekik is vállalniuk kell! Ha a csapat megszerzi a minimum 9 pontot, akkor a „legendásan jó tavasz” jelszava alatt is újabb ultimátumot fogunk megfogalmazni.


A Diósgyőr nem egy középszerű klub!

A Diósgyőr egy életérzés, egy harcos közösség, amelyért az eszköztárunkat most szélesebbre nyitjuk, mert meg kell védenünk szeretett klubunkat!


Ultras Diósgyőr


forrás: Ultras Diósgyőr facebook



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-11-12 20:46:35 Piros öves, Fanatikus tag

Teljesen értelmetlen és felesleges a kókler Radenkovicsnak még 5 fordulót adni. Őszintén szólva már az is késő lenne ha most állítanák fel, de még 5 forduló vele és borítékolható a kiesés.  

2025-11-12 20:44:41 Barna öves, Tag

Persze lehet számolgati, h a megszerezhető 15-ből vajon hányat szerzünk meg a kövi 5 meccsen, de rohadtul nem pontkérdés van Diósgyőrben! Teljesen elviszi a fókuszt a valódi problémáról ami tisztán látszik!

Ez a valódi, felelős tulajdonos hiánya miatt - a szakmai tanácstalanság mellett - a pénzmosoda(?) lila cirkusz és szerb légió  fenntartása!

2025-11-12 20:44:39 Fekete öves, Veterán
ebből a helyzetből csak a játékosok segítségével lehet kikászálódni. azok a játékosok, akik megérdemlik a biztatást, ne legyenek utálat tárgyai, ahogy az eddigi meccseken is történt ebben legyen más Diósgyőr, hogy nincs kollektív bűnösség. nélkülük semmi esély eredményeket elérni. az igazi felelősökre kell nyomást gyakorolni....
2025-11-12 20:36:30 Barna öves, Tag

Az ultimátum több mint a közlemény, több mint a molinók, de kevesebb mint a bojkott! Amennyiben végig megyünk minden  lépcsőfokon félő, h elfogy az időnk. Sztem itt már nincs idő lépcsőzgetni, és még 5 fordulót várni, h eredményesek legyünk!

Bojkott !

16. user1984 |Válasz erre: 15. Sir Ferdinand
2025-11-12 20:24:05 Lila öves, Tag

Igen... most én is így érzek... bár tévednénk, de volt már egy válogatott szünet és akkor is bíztunk...

Mintha megint az a 'cipő lenne' mint régen, hogy nem baj van még xy forduló hátra...

Megdőlnek a régi bölcsességek is, miszerint 'nem lehet ugyan abba a folyóba 2 x belépni', de bizony lehet...

15. Sir Ferdinand |Válasz erre: 9. user1984
2025-11-12 20:13:39 Barna öves, Tag

DVTK - MTK: Ha a Hungária körúton lenne a meccs sima vereséget mondanék, de itthon az utóbbi időben néha sikerült ellenük pontot szerezni, ráadásul idegenben gyengék idén, 1 pontot tippelek

KBSC - DVTK: Nincs miről beszélni, ha másodjára sem tudnánk megverni őket az rohadt gáz lenne, irtó fos meccsen 3 pont

DVTK - NYSFC: Bódog összekapja addigra őket, optimistán 1 pont

PAFC - DVTK: Nem szerepelnek valami jól, de így is sokkal jobbak mint mi, 0 pont

DVTK - FTC: Nincs szerb haver a fradi kispadon aki leadja, 0 pont

Összesen kb. 5 pontra tippelnék, jó esetben 7-re, nem hiszem, hogy nyerünk hármat vagy 2 győzelem 3 iksz lesz, szóval Sántha, Kovács, Radek kezdjetek pakolni!

14. v1910 |Válasz erre: 9. user1984
2025-11-12 19:53:08 Fekete öves, Őstag

Ebből 2 pont lesz, Csút és Barcika ellen X, a többi vereség.

13. S.Gábor |Válasz erre: 11. birodalmi-lepegeto
2025-11-12 19:52:32 Piros öves, Őstag

3 meccsen , hogy lehet 8 pont?:)

2025-11-12 19:51:43 Piros öves, Fanatikus tag

...és ismét ez van, ismét velünk tele az internet, hogy mégis mi folyik Diósgyőrben?! Volt annyi remek pr cikk arról, hogy mi is DVTK, mi a szerepe és volt ezzel szemben a valóság sokszor, a gerinctelenség, a sikertelenség, az esztelen pazarlás, a botrányok a számottevő források ellenére! Csak a foci kft esetében adva van egy végső tulajdonos akit elnökünk "félreállított" nyáron, hogy majd a kedves vezér mindenben benne lesz annál is jobban, dönt, intézkedik. Kivágta a tulajdonosi képviselőket, hozta a lilát, meg a szerbet. Van egy "tulajdonos" is, aki igenis volt itt többször, ő határozza meg és adja az anyagi "keretet"! Persze, hogy mivel az emberét, akire ő bízta a klubot és a kedves vezér levette a tábláról, megvonta a vállát arra, hogy Diósgyőr. Adja amit "kell" és ennyi! Nem is lehet többet elvárni tőle a nyáron történtek függvényében. Viszont kedves vezérünknek kezdett kellemetlen lenni a döntéseinek a következménye elegánsan kivonta magát de csak "papíron" a foci kft-ből. Továbbra is elnöke a kiemelt sportegyesületnek, tulajdonosi céggel (fejlesztő zrt) tulajdonosa a kosárnak, jégkorongnak. Tehát továbbra is ő a kedves vezére itt mindennek!!! Kidugta az új ügyvezetőt az ablakon, aki persze hogy elvállalta ezt a nemes feladatot (tuti fizu családilag, mergák, státusz)! A DVTK-n kívül amúgy dolgozott vmi releváns helyen? Egy ku@va bemutatás nem volt! Namármost amit én hiányolok többek között, hogy a sok pr cikk után valami felelős személy (sorrendben elnök, ügyvezető) számoljon már be a nyár óta eltelt időszakról, az eredményekről, a kudarcokról, a jövőképről!!! Mondjuk kíváncsi lennék a tulajdonos doktor úr véleményére is, ne feledjük ő kiült a szurkolók elé, vállalt felelősséget is nem pr cikkben, nem úgy mint a gerinctelenek! Takar@djon minden, a múlt mocskában részt vett a klubtól elnököstől, ügyvezetőstől, ilyen-olyan igazgatóstól! Ezt csak a tulajdonos(ok) tudnák elérni, nekik kell jujj az asztalra csapni, ha megtehetik!

11. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 9. user1984
2025-11-12 19:42:27 Fekete öves, Veterán

MTK-Barcika-Tír ellen van sansz pontot szerezni. 
Jaa, el is felejtettem, hogy a Felcsút szinte testvércsapatunk a Főni miatt, majd leadnak egyet, ha addig 8 lesz. 

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...