Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Több száz diósgyőri szurkoló rekedt kinn az MTK-DVTK december 7-i budapesti mérkőzésén, mert nem nyitottak ki elegendő pénztárat, illetve csődöt mondott a (névre szóló) jegyértékesítési rendszer.
Tisztelt Illetékesek!
Több száz diósgyőri szurkoló rekedt kinn az MTK-DVTK december 7-i budapesti mérkőzésén, mert nem nyitottak ki elegendő pénztárat, illetve csődöt mondott a (névre szóló) jegyértékesítési rendszer.
A vendégszurkolókat két apró lőrésen keresztül próbálta kiszolgálni egy-egy jóindulatú, azonban szurkolókhoz kevésbé szokott pénztáros hölgy. Egyikük csak akkor volt képes beírni az adatokat, ha a drukkerek átadták neki igazolványainkat, mert nem tudta azokat hallás alapján megjegyezni. Elmondása szerint a jegynyomtatásnál többször is lefagyott a gépe.
Az MTK alkalmazottak nem tettek semmit, hogy meggyorsítsák a vendégszurkolók jegyhez jutását, pedig húsz perccel a meccs előtt már pontosan látszott, hogy képtelenek lesznek kiszolgálni több száz sorban álló diósgyőri szurkolót a mérkőzés kezdetéig. (Mi fél hatkor álltunk be a sorba a családommal, és a mérkőzés első félidejének lefújásakor még négyen álltak előttünk a pénztárnál.)
Hiába szóltunk a rendőröknek és a biztonságiaknak, azt a választ kaptuk, hogy ez nem az ő hatáskörük, „ha balhé van, majd beavatkoznak.”
Diósgyőri szurkolók egy csoportja a hazai oldalon próbált segítséget kérni, hogy megvásárolhassák a vendégszektorba szóló jegyeiket az MTK drukkereknek fenntartott pénztárakban. Ezt először a rendőrök nem engedték, majd később átengedtek néhány diósgyőrit az MTK oldalra, de ott a pénztárosok közölték, hogy nem adnak jegyet, és bezártak. Ez nagyjából az első félidő 25. percében történt, amikor az összes MTK szurkoló már bent volt a szektorában, tehát semmiféle biztonsági kockázatot nem jelentett volna, ha ott állnak sorban az egyébként teljesen békés diósgyőriek. Ekkor még nagyjából 250 miskolci drukker várakozott kint.
Attól, hogy a budapesti klubnál nem alakult ki a futball mérkőzések látogatásának széles körű kultúrája, tudomásul kell venniük, hogy néhány más klub – köztük a Diósgyőr – népes szurkolótáborral rendelkezik és látogatja csapata idegenbeli meccseit is. Az MTK a legalapvetőbb rendezési hiányosságot követte el, hiszen nem tudta biztosítani, hogy a vendégszurkolók jegyet vásárolhassanak és bejuthassanak a meccsre.
A budapesti klub többszörösen is ludas, hiszen már korábban is előfordult, hogy nem tudták kiszolgálni a diósgyőri drukkereket. Az előző MTK-Diósgyőr találkozón a vendégszurkolók egy része csak a 30. percben jutott be a nézőtérre a pénztárak lassúsága miatt. Tehát volt már tapasztalatuk abban, hogy nem elegendő a két pénztár, mégsem nyitottak többet ezúttal sem. Ahogyan a kiemelt kockázatú mérkőzéseken több biztonsági embert kell alkalmazni, úgy a várhatóan magasabb nézőszámú meccsekre több pénztárost kell biztosítani, ennek megállapításához nem szükséges bonyolult szoftvereket alkalmazni, elég lenne a józan paraszti ész.
A mérkőzések biztonságos lebonyolításának ne csak a kétméteres biztonsági őrök legyenek a részei, hanem a gyors és felkészült pénztáros kisasszonyok is!
Külön pimaszságnak tartom, hogy az illetékesek a netes jegyvásárlás lehetőségére hívták fel a diósgyőriek figyelmét az ügy kapcsán, hiszen éppen a DVTK szurkolók azok, akik nem élhetnek az online jegyvásárlás lehetőségével a hazai meccseken, mert azzal összefüggésben számos probléma vetődött fel.
Külön kérem a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékeseit, vizsgálják felül a névre szóló jegyek alkalmazását, hiszen a rendszer sok sebből vérzik, nem tölti be funkcióját, (nem mindenütt képesek alkalmazni), tehát értelmetlen.
Az ügyhöz tartozik, hogy azokat a diósgyőri szurkolókat, akik nem jutottak jegyhez az első félidő végéig, a szünetben ingyen beengedték. (Itt ismételném meg, hogy a névre szóló jegyvásárlás – ezért is – értelmetlen).
A gesztust köszönjük az MTK-nak, azonban nem kárpótolt minket, hiszen nem biztathattuk a csapatunkat az első félidőben.
Ezúton is szeretnénk felhívni az MTK Vezetőinek figyelmét, hogy (ha mindkét csapat továbbra is azonos osztályban szerepel), várhatóan a jövőben is rendeznek MTK – Diósgyőr mérkőzést és már most szólunk, hogy jövünk, kérjük, nyissanak ki több pénztárat!
A diósgyőri szurkolók nevében köszönettel:
Fekete Zsuzsa
Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.
Kifejezetten hasznos az itteni ténykedésed. Jó…
Nehéz lenne, mert Rossi egy kitűnő edző. Ez meg...
Változnak az idők.. mindenkinek változik az élete,…
Isten hozott Kate Miskolcon! De akkor se értem,…
Mindig bírtam ezt a nőt. Játékosként is.