Mit akartok még elvenni?

Szerző: dfcwolf | 2026-03-05 22:24:00

Sánthának, Kovácsnak és Radenkovicnak takarodnia kell Miskolcról!

Kiestünk a kupából. Persze nem ez a legnagyobb gondunk jelenleg a legnagyobb gond az a játék, amivel ezt sikerült összehozni. Amit a pályán láttunk, az egyszerűen értékelhetetlen volt.

A meccs előtt természetesen ismét jöttek a valóságtól teljesen elszakadt nyilatkozatok. Az embernek néha az az érzése, mintha a klubnál mindenki vidám cigit szívna, és a közben megjelenő látomásokat mondanák fel a riportokban. „Majd a kupában kárpótoljuk a szurkolókat.” „Mi vagyunk a favoritok.” Persze.

Ami igazán érdekes, hogy egy ilyen szezon közben valahogy nagyon csendes a kritika a sportigazgató irányába. Csenger ellen három hónap után olyan hiszti ment az interneten, amilyet még nem láttam. Most viszont itt van ez a "rutinos" szakember, aki a szezon elején még érmekről beszélt, és valahogy nem látom az egymás után születő posztokat arról, hogy mekkora kókler is valójában.

Persze hiú ábránd lenne azt hinni, hogy ha majd egyszer innen távozik, akkor nem kap több szerepet a magyar labdarúgásban. Az ilyen élősködők mindig találnak maguknak új gazdatestet.

És azt se felejtsük el, kinek köszönhetjük Radenkovic visszatérését. Sánthának. Képes volt visszahozni ezt a nímandot úgy, hogy rajta kívül ezt már senki nem akarta. Sántha tízéves ténykedésének mérlege pedig egyszerű: nem értünk el semmit. Cserébe most ott tartunk, hogy egy balfék edző próbál valami nézhetetlen focit mutatni egy csapat másodvonalas játékossal egy üres stadionban.

Először eltűnt a foci Diósgyőrből.
Aztán eltűnt a hangulat.
Végül eltűntek a szurkolók is.

És persze eltűnt közben tömérdek pénz.

Ma már ott tartunk, hogy a meccseinket még tévében sem érdemes megnézni. Kilencven perc szenvedést okozunk csak magunknak, és nem kapunk már semmit a DVTK-tól. Legfeljebb egy jó kis agyérgörcsöt.

Megértem azokat, akik teljesen elfordultak a klubtól. És ha egyszer sikerül innen elzavarni ezeket a szerencselovagokat, akkor iszonyatosan nehéz lesz újra felépíteni azt, amit leromboltak.

Egy dolog viszont biztos:
Sánthának, Kovácsnak és Radenkovicnak takarodnia kell Miskolcról!

Nincs más megoldás.

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

20. mr-d* |Válasz erre: 8. S.Gábor
2026-03-06 08:26:24 Fekete öves, Veterán

kisbe más eset. ő szenvedéllyel szereti a Diósgyőrt, a trollokkal ellentétben, akiknek a jelenlegi helyzet konzerválása és a diósgyőri életérzés kifigurázása a célja. kisbe egész biztosan nem élvezi a jelenlegi helyzetet, ellenben néhány ide írogatóval, akik beteg lelkülettel erre az elkeseredésre élveznek agyilag.


(de nálam az ultrák Radenkovics elleni bojkottja sem hiteles, ők is hiányolták tavasszal. a folyamatokat nem látják át vagy szándékosan terelték a hangulatot? ők tudják, magukkal kell elszámolni a tavaly tavaszi és idei tavaszi hozzáállásukkal, hogy jó célt tűztek-e magukat elé? van még idehaza politikától független ultra mozgalom? olvastam a hét elején a debreceni ultrák közleményét, hát... Miért kell hangsúlyozni egy ultra csoportnak, hogy baloldali érték és LMBTQ stb ellenesek? ez lenne az alapja az ideológiától mentes egységnek, a klub szeretetének? a bajok itt mélyebben gyökereznek, mint egyes edzők teljes alkalmatlansága.)

2026-03-06 08:17:33 Barna öves, Fanatikus tag

Mikor megyünk már a városház térre és a DVTK stadion elé?... Szörnyű volt a tegnapi napot látni...

Csak bánat és sikertelenség, kezdek hinni a rontás levételben...

Van ilyen mágus?...Vegye már le valaki... talán Waszlavik Rock Sámán...

https://www.youtube.com/watch?v=HVZ_DfZ-W0c&list=RDHVZ_DfZ-W0c&start_radio=1

2026-03-06 07:33:23 Barna öves, Tag

Bármi is fog történni, és úgy döntenek a szurkolói csoportok, hogy vége van a bojkottnak, nagyon sokan vagyunk már úgy vele, hogy ebből elég... Teljesen kiábrándultunk ebből... Ha tegnap valami szerencsés öngóllal véletlenül tovább is mentünk volna, ez a nézhetetlen "játék" ez az évek óta tartó undorító pénzmosoda olyan szinten vette el nagyon sokunk szenvedélyét, hogy továbbra sem fogunk kimenni a stadionba... És nem, nem a csapattól, vagy a klubtól fordultunk el, elvették tőlünk az érzést, a hitet, a bizalmat és a reményt... Ezt a szezont egyedül a kupa menthette volna meg, nagyon régen nem volt ennyire könnyű sorsolásunk, de itt is csak a pénz számított és a fiatalperc és nem a klub... Itt már csak a teljes megtisztulás és újrakezdés segíthetne, hogy egy tiszta lappal visszaadják a szurkolók hitét... 

2026-03-06 07:22:56 Piros öves, Fanatikus tag

Csak a fiamat sajnálom ,hogy könnyes szemmel ment aludni. Csak kèt mecs kelett volna ès döntő. Mèg a gyerekek hisznek a csodákban,mi megszoktuk az elmult 35 èvben a valóságot. Vakaki irta előzőleg eltünt minden, lassan mi is....:( 

2026-03-06 07:07:17 Barna öves, Fanatikus tag

Sajnos mindenki olyan hitevesztett lett már az elmúlt évek szarjai miatt.. ide jöhetne bárki már,sok negatív dolog érné még úgyis hogy nem csinált semmit! 

Itt kő keményen bizonyítani kell sok sok helyes intezkedéssel, igazolással stb.. és aztán ha valami le van rakva az asztalra és jönnek az eredmények majd hátha összegyülünk nagy létszámmal..

2026-03-06 07:05:23 Fekete öves, Veterán

Mindig van lejjebb...nem tudunk annyira fásultak lenni, hogy ne èrezzünk újra ès újra fájdalmat. Szègyen. 

14. Pakito77 |Válasz erre: 3. mr-d
2026-03-06 07:02:37 Piros öves, Tag

Orruknál fogva voltak ezen emberek megvezetve. Most már beláthatják a többség miről beszélt akkoriban. Csak már késő. 

2026-03-06 06:20:16 Piros öves, Őstag

Ott tartunk, hogy a bojkott már nem elég !!! Ez sem. 90 ben voltam az első élő meccsen, akkor Palicskó Tibi bácsi volt az edző. 35 éve, az ideit nem számolom. Ilyen nulla teljesítményt, ennyire hitehagyott csapatot még Vlád Laci idejében sem láttam. Totális semmi. Se taktika, se kondi, se akarat. Tönkretettek mindent . Kovács, Radenkovics. Menjetek és hagyjatok minket, így is akkora pusztítást csináltatok, hogy több év, mire a sebek beforrnak.

2026-03-06 06:08:36 Narancs öves, Tag

Húzni kell egy vonalat, és teljesen új emberekkel, nulláról újrakezdeni mindent! Hajrá Diósgyőr!

11. Vörös ördög |Válasz erre: 10. Carfiff
2026-03-06 06:07:02 Narancs öves, Tag

Ilyen ostobán minek jössz haza? Mosogass tovább.....

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...