Banner

"Meg kell dolgoznunk azért, hogy ismét az Euroligában szerepeljünk!"

Szerző: objektív | 2023-08-11 08:58:00

Völgyi Péter interjú - dvtk.eu


Mozgalmas nap volt augusztus 9-e a hazai kosárlabdázás számára: délelőtt az Euroliga és Európa Kupa sorsolását tartotta meg a Nemzetközi Szövetség, délután pedig a magyar bajnokság menetrendjét tette közzé az MKOSZ. Völgyi Pétert, a DVTK HUN-Therm vezetőedzőjét az Euroliga-selejtező párosításáról, a nemzetközi kupasorozatok idei mezőnyéről és a megváltozó lebonyolítású hazai bajnokságról is kérdeztük.



Szerdán megtörtént az Euroliga-sorsolás, a selejtezőben a London Lions lesz a DVTK HUN-Therm ellenfele. Szeptember 20-án Londonban kezdjük a selejtezőt, szeptember 27-én pedig Diósgyőrben, a DVTK Arénában kerül sor a visszavágóra. Mit gondolsz a párosításról?

- Bámelyik csapatot is kaptuk volna, annak lenne pozitív és negatív oldala. A Londonnak a jelenlegi állás szerint a három lehetséges ellenfél közül a legerősebb a játékoskerete, ráadásul az angol válogatottban együtt kosárlabdázik a játékosaik többsége, így valószínűleg nem kell sok idő majd ahhoz, hogy összeálljon a játékuk. Ilyen szempontból nem örülök ennek a párosításnak, annak viszont annál inkább, hogy előre láthatólag élvezhetjük majd a szurkolóink támogatását: rengeteg szurkolónk dolgozik kint Londonban, illetve megközelíthetőség szempontjából is egyszerűbb megszervezni az utat azoknak, akik a helyszínen akarnak szurkolni nekünk. 12 000 fős a londoni csarnok, én remélem, hogy ebből minél többen lesznek majd piros-fehérben!

- Nagy kihívás lesz majd a London Lions elleni összecsapás, de a Diósgyőr több európai topcsapatot is legyőzött tavaly a nemzetközi színtéren. Mi szólhat mellettünk a londoniak ellen, miben lehet nekünk előnyünk?

- Nagyon meg kell dolgoznunk azért, hogy idén is az Euroligában szerepelhessünk. Ami mellettünk szól, az egyértelműen a tavalyi év Euroliga-tapasztalata - bízom abban, hogy minden játékosunk, aki átélte a tavalyi szereplést, rengeteget profitált belőle. Kedvező a lebonyolítás is, hiszen a második mérkőzést játsszuk itthon, ez is sokat jelenthet majd a végkifejletben. Szinte napra pontosan hat hét van az első mérkőzésig, ez sok idő, ha sérülésmentesen végig tudjuk csinálni ezt az alapozó időszakot, akkor hiszek benne, hogy megfelelően fel tudunk készülni erre a párharcra.

- Sikeres szereplés esetén az A csoportba kerül a csapat az Euroligában, ahol többek között a tavalyi bronzérmes Schio és a címvédő Fenerbahçe is az ellenfelek közt lesz. Mennyit változott a sorozat mezőnye tavalyhoz viszonyítva, milyenek az erőviszonyok?

- Nem akarunk és nem is szabad még ezzel foglalkozni. Nyilván ez a kijelentés így kicsit sántít, hiszen a selejtező után egy héttel már kezdődik is a csoportkör, szervezési szempontok miatt le kell egyeztetnünk a lehetséges mérkőzésnapokat a csapatokkal. Az az érzésem, hogy idén erősebb, kiegyenlítettebb lesz a mezőny az Euroligában, bármelyik csoportba kerültünk volna, nagyon nehéz ellenfelek jönnek majd szembe. Az biztos, hogy ha bejutunk, nehezebb lesz helytállni, mint tavaly, de ezen tényleg csak a selejtező után szabad majd gondolkodni.


Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-08-11 22:33:44 Piros öves, Őstag
Nagyon sok Miskolci szurkolót szeretnék abba a csarnokba.
Legnagyobb bánatomra, én nem leszek ott.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...