Banner

Medgyessy Dóra az Aluinvent DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2018-06-27 10:20:00

Egyre jobban körvonalazódik az Aluinvent DVTK magyar magja: Zele Dorina és Szabó Fanni után Medgyessy Dóra a keret harmadik magyar válogatott játékosa.

Medgyessy Dóra Debrecenben kezdett kosárlabdázni, majd Kecskeméten, Szekszárdon, Cegléden és az MTK-ban játszott. Pályafutása akkor vett újabb lendületet, amikor visszatért Ceglédre, és a Cziczás László által irányított csapat vezéreként Magyar Kupa-döntőt játszott, a bajnokságban pedig bronzérmet nyert. Kiváló teljesítményét látva nem késett a meghívó a válogatottba sem, részt vett a tavaly csehországi Európa-bajnokságon is. Az elmúlt évben az év női kosárlabdázójává választották.

A Generali Arénában eddig többnyire ellenfélként járt, de az Albánia és a Litvánia elleni Eb-selejtezőkön már megtapasztalhatta, milyen a diósgyőri közönség támogatása.

Ezzel párhuzamosan az olimpiai sportággá váló 3x3-as szakág emblematikus figurájává nőtte ki magát az Európa-bajnok és a világbajnoki ezüstérmes négyes tagjaként. Az elmúlt hétvégén Andorrában, a FIBA 3×3 Európa Kupa 2018 selejtezőjén vesz részt, ahol a csapat kiharcolta a döntőbe jutást, Medgyessy Dóra pedig a torna legeredményesebb játékosa lett.

- Egy régi álmom teljesült a szerződésem aláírásával, mert édesapám Diósgyőrben nevelkedett (majd a Debreceni Kinizsiben vált élvonalbeli kézilabdázóvá, míg édesanyja a DMVSC kéziseként lett ismert - a szerk.), és sokat mesélt arról, milyen fantasztikus a diósgyőri közösség - árulta el Medgyessy Dóra. - Emiatt mindig ott motoszkált bennem, hogy egyszer én is a DVTK játékosa legyek. Most adódott erre lehetőségem, amit semmiképpen sem szerettem volna kihagyni, mert most minden adott lesz ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. Sokszor játszottam már a Generali Arénában, a válogatott tagjaként azt is megtapasztaltam, milyen sokat jelent itt a hazai szurkolók támogatása. Szeretném a játékommal kiérdemelni a közönség szeretetét.

- Medgyessy Dóra igazi vagány, rutinos irányító, aki magas játékintelligenciájának köszönhetően rendkívül ügyesen hozza helyzetbe társait, vagy ha a helyzet úgy kívánja, gólveszélyesen játszik - nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - Vidám habitusa és óriási tapasztalata révén csapatunk kulcsembere lesz a magyar bajnokságban és nemzetközi porondon is, nem véletlenül lett az év kosárlabdázója. Szinte minden vetélytársunk szívesen látta volna Dórát a saját csapatában, ezért különösen örömteli, hogy a DVTK-t választotta.

Az Aluinvent DVTK új irányítója augusztus 13-án társaival kezdi el a felkészülést Miskolcon, majd szeptemberben néhány napra Bukarestbe repül, ahol a 3x3-as válogatott tagjaként az újabb Európa-bajnoki címért szállhat harcba. Ősszel pedig immár az Aluinvent DVTK sikeréért küzd az NB I.-ben és az Európa Kupában.

Névjegy

Név: Medgyessy Dóra
Születési idő: 1986. július 21.
Születési hely: Debrecen
Magasság: 174 centiméter
Poszt: irányító

Sikerei
Az év kosárlabdázója (2017)
Magyar válogatott
Európa-bajnoki résztvevő (2017)
Magyar Kupa döntős (2016/2017, CEKK)
Magyar bajnoki bronzérmes (2016/2017, CEKK)
3x3 Európa-bajnok (2016)
3x3 világbajnoki ezüstérmes (2017)
3x3 világbajnoki résztvevő (2018)
3x3 Európa-bajnoki résztvevő (2017)

Pályafutás
2018/2019 DVTK
2017/2018 Ceglédi EKK
2016/2017 Ceglédi EKK
2015/2016 Ceglédi EKK
2014/2015 MTK-Budapest
2013/2014 MTK-Budapest
2012/2013 Ceglédi EKK
2011/2012 KSC Szekszárd
2010/2011 KSC Szekszárd
2009/2010 Debreceni EAC
2008/2009 Debreceni EAC
2007/2008 Debreceni EAC
2006/2007 Kecskemét

forrás, fotó: dvtk-eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. Karpfen |Válasz erre: 8. piros79
2018-06-28 08:35:17 Piros öves, Veterán
Ő egy kreatív, látványos játékra képes irányító. Nem inkább a kettes pozícióba várnál még játékost? Az általad említettek szerintem inkább kettesek.
2018-06-28 03:28:08 Piros öves, Veterán
Remek igazolás! Várom a hasonló bejelentéseket. :)
Talán tényleg elindultunk végre egy felfelé ívelő úton?
Isten hozott Dóra Miskolcon!
"Szeretném a játékommal kiérdemelni a közönség szeretetét." - ebben nem fogsz csalódni Dóra!
2018-06-27 21:51:16 Barna öves, Fanatikus tag
Üdv Diósgyőrben, sok sikert!
Vele egy kontrollált, stabil játékra lehet képes a csapat, gondolom ezért is hozta Cziczás és Völgyi. És mindenkinek örülünk aki itt szeretne játszani!
De azért egy kreatív, látványos játékra képes irányítónak azért még örülnék. A diósgyőri női kosárlabda népszerűségét olyan zsenik alakították mint Hardmon vagy Arbutina vagy Brosovszky. Ilyen játékosok nélkül nem lehet a középmezőnyből kiemelkedni! Reméljük idővel újra eljutunk majd ide!
2018-06-27 21:29:54 Fekete öves, Veterán
Miután Cziczás lett az edző, nem volt meglepi, de örülök neki. Jobb mint Nagy Dóri volt (lett volna).
2018-06-27 14:07:39 Lila öves, Fanatikus tag
Ezt már egy hónapja tudta mindenki hogy ide igazol.
Én a tényleges meglepetés igazolásokat várom :)

Nem kell soproni csak a Borsodi
2018-06-27 13:33:58 Barna öves, Tag
Alappillér lesz.
Reméljük,jó csapatatot sikerül köré építeni.

Bérletet lehet már venni? :D :D
2018-06-27 12:01:02 Piros öves, Veterán
Remek igazolás, reménykedtem benne,hogy ideigazol. Szerintem Györből és Szekszárdról is tudnánk igazolni, bízom benne,hogy erős következő idényünk lesz.
2018-06-27 11:56:45 Fekete öves, Veterán
Vagy az edző csábította ide, vagy ő jött az edző után, de egyik sem lehet véletlen. Biztató jel a jövőre nézve.
2018-06-27 11:32:11 Fehér öves, Lelkes újonc
Nagyon jó igazolás, végre elindul valami.
2018-06-27 10:34:22 Piros öves, Veterán
Ez nagyon jó hír, már az MTK-ból is el kellett volna hozni, de még most sem késő. Az irányító pozícióban erősödtünk.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...