Már nem Takács Péter a DVTK vezetőedzője

Szerző: amigeleken.hu | 2026-08-31 20:22:00

Edzőt vált a DVTK labdarúgó csapata.


Edzőt vált a DVTK labdarúgó csapata - erről a hét elején született döntés azok után, hogy a piros-fehérek hazai pályán 2-0-ra kikaptak a BVSC-Zuglótól. A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg. A Videoton FC Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzésre már nem Takács Péter vezetésével készülnek a játékosok.


Az elmúlt hetek negatív sorozatát nem sikerült megállítani, az eredmények mellett a játékosok teljesítménye ezzel együtt pedig a csapat játéka sem javult. A BVSC elleni mérkőzés után beszéltem Takács Péterrel és abban maradtunk, hogy a váltás a klub érdeke. Esélyt kell adnunk arra, hogy a mostani gödörből elinduljunk felfelé. Pontosan tudom, hogy ebben a helyzetben a futballisták felelőssége sem megkerülhető. Úgy érzem, hogy cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük. Takács Pétert továbbra is rendkívül értékes diósgyőri szakembernek tartom, ezért nem búcsúzunk el tőle, a jövőben is a klub kötelékében marad.


- indokolta a döntést Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója.



Takács Péter idén áprilisban megbízott vezetőedzőként vette át a felnőtt együttes irányítását azok után, hogy a piros-fehérek matematikailag is búcsúztak az élvonaltól. A szezon hajrájában három meccsen irányította a csapatot (Kisvárda 2-1, ETO 0-4, Paks 1-3), majd vezetőedzőként folytatta a munkát. A nyári felkészülési időszak után öt mérkőzésen ült a kispadon. A DVTK a nagykanizsai 3-2-es győzelem után Soroksáron 4-0-ra kapott ki, majd az Ajka ellen hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el. Az utolsó két fordulóban a csapat nem szerzett pontot: Tiszakécskén 4-1-re legutóbb a BVSC-Zugló ellen pedig hazai pályán 2-0-ra maradt alul aktuális ellenfelével szemben.


Nem véletlen, hogy azt mondják: egy orvosnak a saját családtagját a legnehezebb operálni. Nekem a Diósgyőr soha nem csak egy munkahely volt, talán éppen ezért éltem meg mindent sokkal erősebben. Sajnálom, hogy nem sikerült azt az eredményt elérni, amit mindannyian szerettünk volna, ezért a felelősséget természetesen vállalom. Köszönöm a játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak mindazt, amit kaptam. Vezetőedzőként most elköszönök, de sose felejtem el honnan jöttem.


- búcsúzott Takács Péter, a DVTK leköszönő vezetőedzője.


Ezzel párhuzamosan megkezdődött Takács Péter utódjának keresése, akinek a munkába állásáig az UEFA Pro-licenccel rendelkező Kriston István (a DVTK U17 vezetőedzője) vezeti a Merkantil Bank Ligában szereplő első csapat edzéseit.


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-08-31 21:14:25 Fehér öves, Újonc

Amióta lebontották a birkózócsarnokot és a régi stadiont valami elszakadt  bennem. Elbúcsúztam mindkettőtől, egyedül, vén fejjel is bőgve. Itt nőttem fel, megsimogattam a bontásra ítélt falakat, ahova annyi emlék fűzött, s nem a hétvégi meccsekre gondolok, mint itt a többség. Mi a hét minden napját itt töltöttük, hétfőtől vasárnapig, és újra és újra, hosszú év(tized)eken át. Már csak a szomorúság maradt a régi szép emlékekből. Tudom, ez a korral is jár. Sokat járok persze manapság is ide, és mindig intek Ottóbának a régi székház előtti bekötőút egykori helye felé. Neki is a DVTK volt az élete. Nem csak meccsnapokon, sőt.  

5. izor600 |Válasz erre: 1. grele
2026-08-31 21:12:37 Barna öves, Fanatikus tag
Vajon meddig kell együtt élni  Sántha Magyarral?
2026-08-31 21:03:27 Piros öves, Fanatikus tag

Aki Sánthát felmenti és Takácsban látja a csapat minden hibáját egyszerre vak, hülye és ostoba.

3. Attila841222 |Válasz erre: 2. wexeye
2026-08-31 21:01:02 Barna öves, Fanatikus tag

Ez így van és még lehetne a listát bővíteni.

2. wexeye* |Válasz erre: 1. grele
2026-08-31 20:57:20 Fekete öves, Veterán

Erről beszélek jóideje...hogy ezt tették ezzel a klubbal,hogy ide jussanak emberek,akinek mindene a Diósgyőr. Santha ehhez egyedül kevés lett volna, évek óta segítik rendületlenül, Világi, Benczés,Petrán,Martini, Tamás mindegyik cinkos

2026-08-31 20:40:36 Lila öves, Tag

Szarnak egy pofon. Amig sánta nem börtönben, a sleppje meg itt lébecol..... . Jöhet ide bárki. Csak a renoméjukat rontják. Játékosok is... . De én vagyok a hülye , hogy még foglalkozom, felidegesítem magam rajta. Elérték azt hogy már akinek gyerek korától fontosabb volt a DVTK mint bármi más az életében, évek óta 1-2 meccsre megy ki szezononként. Már hirekért is max 3 naponta.... . Szégyelje magát mindenki, hogy egy ,tényleg 1 ember elvehette százezrek szórakozását. És engedtük. Szembe köpöm magam. De már nem érdekel. Nyert!

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...