Banner

Kuznyecov Szergej: Meg kell küzdeni a győzelemért

Szerző: Jáborcsik András | 2023-12-02 17:44:00

A ZTE elleni találkozó előtt Kuznyecov Szergej vezetőedző a dvtk.eu-n nyilatkozott.


Az OTP Bank Liga 15. fordulójában hazai pályán játszik a DVTK vasárnap délután negyed négytől, az ellenfél a ZTE csapata lesz. A találkozó előtt Kuznyecov Szergej vezetőedző a dvtk.eu-n nyilatkozott.


A legutóbbi fordulóban Artem Odyntsov sérülés miatt kért cserét Pakson, és a második félidőben Karlo Sentićhez is befutott az orvosi stáb, miután nekiesett a kapufának.

Mind a két kapus rendben van, egész héten velünk dolgoztak, készen állnak a mérkőzésre, csak rajtunk múlik, hogy ki véd vasárnap délután.

Az OTP Bank Liga első körében 3-1-re nyert a DVTK Zalaegerszegen augusztus közepén.

Minden mérkőzés más, ráadásul elsősorban Zalaegerszegen sok minden megváltozott azóta, ezért sok értelme nincs azzal foglalkozni, hogy mi volt.



A ZTE 14 mérkőzésen 3 győzelem és 2 döntetlen mellett 6 vereséget szenvedett, és a tabella 11. helyén áll. (Az ellenfélről itt lehet bővebben olvasni.)

Az ellenfél edzőt cserélt a közelmúltban, ami rendszerint felrázza a társaságot - mondta a diósgyőri vezetőedző. - Azóta csak egy mérkőzést játszottak, de azt már látni lehet, hogy felállást váltottak, áttértek a négyvédős rendszerre. A DVSC ellen magas letámadás helyett középső blokkba zártak vissza, valamint labdabirtoklás helyett az ellenfél hibájára vártak, és abból akartak támadást vezetni. Hasonlót várhatunk vasárnap is. Az is látható, hogy más játékosok kaptak bizalmat, arra számítunk, hogy ismét is lesz meglepetés a kezdőcsapatban.
Éppen ezért sokkal inkább a saját játékunk csiszolására, és a hibajavításra helyeztük a hangsúlyt a heti felkészülés során. Igyekeztünk megtalálni annak az okát, hogy miért csökkent le a rúgott góljaink száma a bajnokság előző szakaszához képest, de ez egy összetett probléma.

A támadásépítésben fontos szerepet kaphat a sárga lapos eltiltását követően visszatérő Gera Dánielnek is.

Dani fontos szerepet kap a játékrendszerünkben, egyaránt kiveszi a részét a védekezésből és a támadásból - reagált.

A DVTK 9 ponttal több pontot szerzett, mint a ZTE, ráadásul hazai pályán játszik.

Én inkább onnan közelítem meg a mérkőzést, hogy az OTP Bank Ligában bármelyik csapat legyőzheti a másikat, egy mérkőzésen egyáltalán nem számít, hogy ki melyik helyen áll a tabellán. A végeredmény sok esetben apróságokon múlik, melyik csapat szerzi meg a vezetést, ki hogyan alkalmazkodik az egyre zordabb időjáráshoz vagy az egyre többször rossz minőségű pályához. Minden mérkőzés 0-0-s állásról indul, ahol alaposan meg kell küzdeni a győzelemért.

És ha már a pálya minősége. Egy hete Pakson igencsak mély volt a talaj, de a most szombaton játszott Kecskemét - MTK mérkőzés játéktere sem nevezhető ideális állapotúnak.

A paksi mérkőzés legnagyobb tanulsága, hogy nem csak az ellenfél játékára kell felkészülni, hanem a változó időjárási körülményekre, és ha úgy adódik, akkor alkalmazkodni kell a gyengébb minőségű pályához. Bízom benne, hogy megtanultuk ezt a leckét, és ha lehet, akkor játszunk, ha nem lehet, akkor pedig mi alkalmazkodunk jobban a körülményekhez. Emlékezhetünk, Mezőkövesden az első félidőben játszottunk, ám miután víz alá került a pálya, mi is áttértünk a hosszú labdákra.

Csütörtökön egész nap havazott, majd esőre váltott az időjárás, azaz minimum kérdéses, milyen nyomot hagyott a csapadék a DVTK Stadion gyepén.

Továbbra is szeretnénk a saját stílusunkban játszani - ismételte meg sokadszor a sportszakember -, azonban számunkra fontos a jó minőségű pálya, mert próbálunk a szó szoros értelmében játszani. A kitámasztás, megindulás, a passz sokkal jobban meg a hibátlan gyepen, nem véletlen, hogy a világ minden táján igyekeznek a legjobb minőségű pályát biztosítani a legjobb csapatoknak. Ellenkező esetben viszont előnybe kerül az, aki csak felrugdossa a labdát, ezért ha úgy alakul, akkor nekünk is le kell egyszerűsíteni a játékunkat.

A modern labdarúgás egyik jellemzője, hogy egyre kevesebb alkalommal próbálkoznak távoli lövéssel a csapatok, aminek a hátterében egyszerű matematika áll: a 16-oson belülről sokkal nagyobb eséllyel lehet gólt szerezni. A DVTK-ra is igaz ez, hiszen Kuznyecov Szergej igyekszik követni a modern trendeket, de új helyzetet teremthet a felázott pálya.

A távoli lövés fegyverével továbbra is élni szeretnénk - szögezte le, - mert nem csak a közvetlen gólról kell beszélni, hanem a lövés megpattanhat, kipattanhat, ami újabb gólszerzési lehetőséget teremt immár sokkal jobb helyzetből, emlékezzünk csak a Mezőkövesd elleni első találatra.

Az eredmény szempontjából mindegy is, hogy távoli lövés, vagy hálót nem is érő, a gólvonalon éppen átcsorgó labda, csak nyerjen a DVTK. De hogyan?

Nagyon fontos számunkra ez a mérkőzés, ezért mindenképpen nyerni kell vasárnap. Végig koncentrálva, magabiztosan és alázattal kell játszani, hogy megvalósítsuk a saját elképzeléseinket, és megmutassuk, hogy tudunk gólokat szerezni, és nyerni.


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. toki*
2023-12-02 18:30:46 Fekete öves, Veterán
Úgy legyen! Ámen!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...