Banner

Kovács Zoltán már decemberben találkozott Sántha Gergellyel

Szerző: Jáborcsik András | 2025-06-30 22:17:00

Sajtófigyelő - Nemzeti Sportrádió


Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK júniusban kinevezett sportigazgatója a Nemzeti Sportrádióban Balogh Balázsnak nyilatkozott.


Június 9-én az Újpest és a Diósgyőr is hivatalos felületein közölte, hogy az eddig a lila-fehéreknél elnöki főtanácsadóként dolgozó Kovács Zoltán lett a miskolci klub sportigazgatója azok után, hogy a DVTK menesztette a tavaly ősszel kinevezett Horváth Csengert.


„Büszke vagyok arra, hogy összekötnek a hatéves munkásságom miatt a Fehérvárral és az Újpesttel is, de most már újra Diósgyőr. Bizonyos szempontból hirtelen jött a megkeresés, de Sánta Gergely elnök úrral félévente-évente tartunk baráti munkareggeliket. Jó viszonyban voltunk, tartottuk a kapcsolatot. Amikor felhívott, akkor örültem, és nyitott voltam a lehetőségre”


– mondta a Nemzeti Sportrádiónak Kovács Zoltán, aki megemlítette, hogy decemberben is találkoztak, de a konkrét megkeresés a bajnokság lezárta után történt.


„Az Újpestnél több volt a tavalyi keretben. Ellenfélként nézve jól sikerültek az igazolások, jó edző van a csapat élén, és érkezik az új stadion is, minden újpesti szimpatizáns örülhet. A tőkeerős tulajdonos pedig a magyar futball érdeke is”


– mondta korábbi csapatát illetően Kovács.


Az új kihívás kapcsán így értékelt:


„Külföldön nyaraltam a családdal, amikor kiderült, hogy én leszek a sportigazgató. Felhívtam Valdas Dambrauskast, minden információval rendelkeztem vele kapcsolatban. Az előző sportigazgató hozta, de mi meg akartuk tartani. Lehet, nem voltam elég meggyőző, mert lemondott. Volt három nevem, volt magyar is köztük, de a leglogikusabb döntés született Vladimir Radenkovics érkezése volt. Öt új játékost bejelentettünk, meglátjuk a felkészülés során milyen váratlan események történnek. Szeretnénk még játékost igazolni, megvannak a pozíciók is, akár két-három érkező is lehet, de ez attól is függ, mennyi változó lesz.”


A teljes beszélgetés:



forrás: nemzetisport.hu, Nemzeti Sportrádió



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. Gruppa krovi |Válasz erre: 6. steve-curtis
2025-07-01 17:25:16 Barna öves, Tag

..és lesznek még: üres lelátó és nb2. 

2025-07-01 16:35:46 Barna öves, Fanatikus tag

Nem baj minden oké Zolika, sánta komáddal viszitek a DIÓSGYŐRT az nb2 felé!!!!

És több tízezer szurkolónak okoztok szomorúságot ,de nyilván mi NEM számítunk nektek!! 

sánta remélem jövő nyáron már NEM TE ÜLSZ ABBA A SZÉKBE!!!!!


8. awas |Válasz erre: 6. steve-curtis
2025-07-01 16:16:49 Piros öves, Fanatikus tag

Igen, így gondolkozik a vezetőség is…majd elhallgatnak. De ebből bukás lesz, és akkor jogos, és hangosabb is lesz a hőbörgés. Továbbá várom újpesti vezérünk fiacskájának a leigazolását is. Hívja csak ide…hiszen itt nagyszerű a szakmai munka, garantált az előrelépés, fejlődés számára is.

7. gbacsi* |Válasz erre: 6. steve-curtis
2025-07-01 15:56:00 Fekete öves, Veterán

A bökkenő az, hogy akik jöttek, nagyságrendileg is gyengébbek azoktól, akik mentek. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen... hátrafelé.

2025-07-01 15:04:10 Piros öves, Őstag

Lehet ezt a csontot rágni, sok értelme nincs! A vezetés Sánthával az élen marad. Kovács Zoli jött és marad. Csenger, Dusán, Menotti, télen igazolt játékosok és még egy páran mentek! Jöttek, jönnek új játékosok, csapat lesz, nézők lesznek! Ha nyerünk örülünk, ha kikapunk bosszankodunk! Ez van! Napozzatok, nyaraljatok, egyetek, igyatok! 

2025-07-01 13:19:18 Fehér öves, Újonc

K.Z.: "Felhívtam Valdas Dambrauskast, minden információval rendelkeztem vele kapcsolatban. Az előző sportigazgató hozta, de mi meg akartuk tartani. Lehet, nem voltam elég meggyőző, mert lemondott." 
V.D: ( feltételezett verzió ) minden információval rendelkeztem vele (K.Z.) kapcsolatban. Önmagában már ez meggyőző érv volt, hogy azonnal lemondjak.

„Amikor egy bohóc beköltözik a palotába, nem válik királlyá, hanem a palotából lesz cirkusz” Moliére

2025-07-01 09:13:03 Piros öves, Tag

A magyar futballban nincs értelme morális kérdésekről beszélni, de az biztos hogy az S1G-KZ páros még ebben a paraméterben is saját ligát alapít.

2025-07-01 08:24:18 Lila öves, Tag

Ez az egész egy NER fertő... Van még olyan, aki nem látja, hogy itt mindig hozza az aktuális haver a saját embereit, a játékosügynök haver hozza (kukázza) az új "játékosokat"...? Nincs és nem is volt itt soha semmilyen csapatépítés, mióta ez a vezetés élősködik... Már a csapat körül "dolgozó" stábból kijön a kezdő 11 és akkor ez még csak a jéghegy csúcsa... Hányinger az egész...

2025-07-01 08:24:09 Barna öves, Tag

Ez ki@aszott elnök urazás minden fórumon, minden hűbérestől! Az elnök az a sportegyesület elnöke, a focit üzemeltető kft-nél ügyvezető csak mindenki, mindenhol elnöközi, bics elnöközni kell, mert az olyan nagyobb titulus, az olyan teljes DVTK vertikum kisajátítója! Lehetne esetleg a Sajó jegén királlyá koronázni, hisz oly sokat tett a régióért:):) Ugye, egyéni érdekel.....

2025-07-01 06:04:10 Narancs öves, Lelkes újonc
Asszondja a xxxxx, hogy hoztak 5 játékost...Tegnap pedig 11 elment... sántha T*K*R*D*J!!!! 

Moderálva: 2025-07-01 07:54:05

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...