Banner

Kovács Zoltán: Építkezési fázisban vagyunk

Szerző: amigeleken.hu | 2025-08-13 10:07:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


Nagyon beragadt az NB I 2025–2026-os idényének elején a DVTK: tíz gólt kapott és egyetlen pontot szerzett az első három fordulóban. A nemzetisport.hu-n megjelent interjúban Kovács Zoltán sportigazgató nyilatkozott a szezonkezdetről.


Ennél mindenki jobbra számított, ez nem kérdés. A DVTK az NB I-es rajton 3–1-re kikapott Újpesten, majd hiába vezetett két góllal hazai pályán a Zalaegerszeg ellen, csak egy pont jött össze (2–2 lett a vége), legutóbb pedig fájdalmas pofont kapott a borsodi csapat, az MTK Budapest 5–0-ra győzte le a Hidegkuti-stadionban. A gárda tehát máris ötször annyi gólt (tízet) kapott, mint a Ferencváros vagy az MTK, így aligha kétséges, szombaton rendkívül fontos mérkőzésen fogadja az újonc Kazincbarcikát. Érdemes felidézni, hogy a nyáron visszahívott Vladimir Radenkovics irányításával az előző idényben dobogós helyen is állt a gárda, s negyedik volt, amikor a tavasz elején elküldték.


Kedden a klub honlapján jelent meg: szabadlistára kerül a csapat két légiósa, a szlovén Rudi Pozeg Vancas és a bosnyák Sinisa Sanicanin.


„Kedd délelőtt személyesen közöltem a két labdarúgóval, hogy az MLSZ és az NSMI ajánlásaihoz alkalmazkodva a jövőben várhatóan sokkal kevesebb játéklehetőséghez jutnának, ezért nem gördítünk akadályt a távozásuk elé. Ezzel szerettem volna időt biztosítani nekik, hogy még az átigazolási időszak lejárta előtt csapatot találjanak maguknak. De nem csak távozók lesznek, természetesen dolgozunk a keret további erősítésén is.”


– mondta Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója.



A klub hivatalos honlapja megemlíti, hogy a szlovén futballista a feljutást követően érkezett Diósgyőrbe, és azóta 57 bajnoki és hat Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, a bosnyák védő pedig egy éve lett a DVTK játékosa és 29 bajnoki, valamint két kupamérkőzésen szerepelt piros-fehérben.


„Semmiféle fegyelmi probléma nem volt a két játékossal. A szakmai stábbal közösen úgy láttuk, van a posztjukon megfelelő magyar játékos, így a hazai labdarúgókra vonatkozó ajánlások figyelembevételével döntöttünk így. Hogy milyen a hangulat a klubházban? Nézze, ötgólos vereség után talán furcsán hat, de teljes a nyugalom. Nincs pánik, de mondani sem kell, senki sem elégedett, nem ilyen rajtot képzeltünk el. Ugyanakkor azt mondom, reálisan értékelünk, ugyanúgy, mintha minden mérkőzés jól alakult volna. A statisztika, a mérkőzések képe nincs összhangban az eredményességgel, ez alól az MTK elleni első félidő nyilván kivétel. Nyilvánvalóan látjuk, mennyire erőtlenek vagyunk mindkét kapu előtt, védekezésben sokat hibázunk, elöl pedig megvannak a helyzetek, a lehetőségek, de nem élünk velük. Egyértelmű, mennyire hiányzik a ZTE FC ellen elveszített két pont, azon a mérkőzésen az első félidőben jól játszottunk, már két góllal vezettünk, mégsem tudtunk nyerni. Az MTK ellen viszont valóban olyan teljesítményt nyújtottunk, ami a szurkolóknak és nekünk is nagyon fáj. Nincs okunk kapkodni, meggondolatlan döntéseket hozni, építkezési fázisban vagyunk. Senki sem hitte, hogy minden mérkőzést megnyerünk, miként azt is tudjuk, hogy nem veszítjük el az összes bajnokit. Nem hagyjuk, hogy külső tényezők befolyásoljanak, látjuk a hibákat, de látjuk a pozitívumokat is. A Diósgyőr hamarosan kiegyenesedik, mert a folyamatok előre mutatóak, és biztos vagyok benne, hogy ennek az eredményét hamarosan a bajnoki mérkőzéseken is láthatjuk.”


közölte a nemzetisport.hu kérdésére Kovács Zoltán sportigazgató.


Ami érdekes: egy évvel ezelőtt pontosan ugyanígy rajtolt a DVTK, sőt, akkor kétszer játszott hazai pályán az első három fordulóban: a Paks elleni 2–2 után Székesfehérváron kapott ki 3–1-re, majd a Ferencváros győzött Miskolcon 2–0-ra, tehát egyetlen ponttal várta a folytatást, amely remekül sikerült. A következő tizenöt bajnokin nyolc győzelem és hat döntetlen mellett egyetlen vereséget szenvedett (hazai pályán az MTK Budapest ellen, 0–2), ezeken a meccseken hétszer nem kapott gólt a DVTK, négyszer csak egyet, így a 18. játéknapot követően a harmadik helyen állt a kieső helyről induló csapat.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>


forrás: nemzetisport.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-08-14 11:08:16 Piros öves, Veterán

Az 5 magyaros kérdés megoldásra tökéletes a Palas Jahodna-ból Kanócz József Attila 19 éves szlovákiai magyar labdarúgó. Szívesen!

Máskor is!

2025-08-14 11:02:43 Piros öves, Őstag

Ha már szóba jött a forrásmegvonás / tulajdonosváltás! 

Én simán el tudom képzelni, hogy Kovács Z nem csak, mint sportigazgató hanem mint az esetlegesen felmerülő tulajdonosváltásban is érintett kapcsolattartó személyként is feladatot láthat majd el!

Anno amikor először komolyabban felmerült az Újpest eladása Kovács 46%-os részesedéshez jutott a lehetséges vevőt Magyarországon képviselő cégben! Igaz az a cég már kuka, de az adás-vétel hátterében megbújó kínai cég mely a nemzetközi fociban tulajdonosként (angol és svájci klub) jelen van(volt) még lehet, hogy továbbra is szívesen megjelenne a magyar foci térképén is, amiben Kovács Z a segítségükre lehet! 

108. perec j. №1  (finom és lédús) |Válasz erre: 107. mr-d
2025-08-14 10:42:08 Fekete öves, Őstag

Ha nincsenek érvek, jöhet a személyeskedés. A megtisztelő bohóc címet pedig vállalom. Ez itt a csúcs, és csak én vagyok ebben a magasságban.  :) 

107. mr-d* |Válasz erre: 98. perec j. №1  (finom és lédús)
2025-08-14 10:37:50 Fekete öves, Veterán

Szerkesztők? a fórum bohóca címért nem lehet kiírni egy szavazást? az demokratikusan eldöntené, ki ír blődségeket rendszeresen:) vicc volt természetesen ez is.

106. perec j. №1  (finom és lédús) |Válasz erre: 102. scs001
2025-08-14 10:34:30 Fekete öves, Őstag

Szívből örülök, hogy rendben mennek a dolgaid, az igazán fontos dolgok. Csak ismételni tudom magamat: az általad megemlített "frusztrált fórumozók" vagy Sántha úr, egyáltalán nem fontos. Persze lehet bosszankodni bármin (nem éri meg), vagy néha kiereszteni a gőzt, ha az megnyugtat, de ennyi. Nálam ezek max. ötperces ügyek. 

Ja mégvalami: amit te provokációnak cimkézel AK47 hozzászólásával kapcsolatban, az nálam humor volt. Amolyan fekete humor. 

105. user1984 |Válasz erre: 104. scs001
2025-08-14 10:14:24 Zöld öves, Tag

Miért szűnne meg? Én nem látok a jövőbe... A támogatást nem a város kapná? Mert ha nincs támogatás akkor senkinek se lenne max. a fagyinak lenne saját pénze...

Szponzorokat kell keresni, rendezvényeket kell szervezni a stadionba, stb...lehetne pénz is...

Ez a siránkozás mindig. A régi meló helyen ha nem volt mondjuk egy trafó, akkor csináltunk, ennyire egyszerű, nem vártuk meg, hogy tudunk e behozni külföldről... és olcsóbb volt, mert nem 1 kellett. Csak az szívta a fogát aki ezt intézte, mert neki nem jutott zsebpénz... nem kereskedni kellene, hanem dolgozni, nem focistát kell venni, hanem kinevelni sajátot...

Egyébként meg sokan írták, hogy szurkolni bármely osztályban lehet, a lényeg, hogy a barátaimmal vagyok...és jól érzem magam... ebből a mennyeiből így se úgyse fogják hagyni, hogy nemzetközi porondra jussunk...

Télen a 3. helyen zártunk és vigyori ide, vigyori oda szerintem most meg lett volna a 4. hely, mert még így se voltunk olyan messze... csak hagyni kellett volna mindent, persze én is utólag vagyok okos, mert hiába váltottunk, nem lettünk csak 6.-ok... 

104. scs001 |Válasz erre: 101. user1984
2025-08-14 09:58:26 Fekete öves, Őstag

Igen és legfeljebb megszűnne a labdarúgás Diósgyőrben... Nem hinném, hogy ezt itt bárki szeretné!!! A város biztos, hogy nem tudna eltartani egy NB1-es férfi labdarúgó csapatot.

103. scs001 |Válasz erre: 102. scs001
2025-08-14 09:52:20 Fekete öves, Őstag

Úgyhogy eltakarodhatna innen és átadhatná olyannak a helyét, aki ebből többet ki tudna hozni.. (Ami nem lenne egy nehéz feladat).Arról nem is beszélve, hogy az ő ügyvezetősége idején igazoltuk le hányingert keltő módon a riválistól szezon közben Vukmirt, szereztünk a zöld asztal mellett 3 pontot a fújpest ellen, Senkó rendkívül szimpatikus módon kétszer is kivédte a kisgyerek 11-esét és sorolhatnánk napestig a dicső tetteit, amivel ország-világ előtt leégette szeretett klubunkat.

102. scs001 |Válasz erre: 94. perec j. №1  (finom és lédús)
2025-08-14 09:46:10 Fekete öves, Őstag

Amiket leírtál, azt magamtól is tudtam, eddig is, egyébként teljesen igazad is van! Hála istennek mind a 3 általad leírt területe rendben van az életemnek és nem halok bele abba sem, ha éppen kiesik a DVTK. (Mint már oly sokszor életem folyamán...) Azt tettem csak szóvá, hogy nem kellene provokálni itt a fórumon a már így is rendkívül frusztrált fórumozókat, na meg a védhetetlent védeni! Gondolok itt sántha úrra, aki 15 év alatt ekkora pénzből egy nyamvadt dobogót vagy MK győzelmet sem tudott összehozni, ellenben edzők, sportigazgatók, játékosok tömegét hozta-küldte el...

101. user1984 |Válasz erre: 99. Csakegynap(egy szó)
2025-08-14 09:42:46 Zöld öves, Tag

Az utolsó mondathoz szólnék hozzá, ha így lenne...

Válaszom

De legalább eltakarodott mindenki akinek kell, mert csak akkor van értelme... és a városnál azért lenne diósgyőri, ha engednék... na ebben mi, mint szurkolók tudnánk segíteni... a hogyan-ra biztos lenne ötlet...

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...