Banner

Kondás Elemér: Két csapatot sikerült tönkretenni

Szerző: dfcwolf | 2022-08-04 18:42:00

Sajtófigyelő - csakfoci.hu


Kondás Elemér április elejéig vezette a Diósgyőrt, amely akkor a tabella 2. helyén állt, ekkor megköszönték a munkáját, a csapat irányítását pedig nagy indulatokat kiváltva Dragan Vukmir, a bajnoki rivális Szeged-Csanád Grosics Akadémia edzője vette át, akivel aztán nem jött össze a feljutás.

Kondás Elemér a csakfoci.hu-nak először nyilatkozott hosszabban diósgyőri korszakáról, elmondta, hogy nem szereti, ha visszamutogatnak rá, márpedig Diósgyőrben ezt megtették, beszélt arról, miért nem tud azóta sem DVTK-meccset nézni, mikor tudta már, hogy a csapat nem fogja kivívni az NB I-et, és hogy mit szól az MLSZ új rendelkezéséről. Interjú.



Volt egy kis déjà vu érzése, amikor elküldték? Arra gondolok, hogy egy évvel korábban, Debrecenből is úgy kellett távoznia, hogy vezették az NB II-t, most ugyan csak a másodikok voltak, de az is feljutó helynek számított.

– Igen, a Lokinál is ez volt. Valamiért úgy döntöttek Diósgyőrben, hogy váltani kell. Nem az én stílusom, hogy sárdobálásba kezdjek visszafelé, bár Diósgyőrben ezt megteszik néhányan, még vissza-visszatérnek és a múltat emlegetik.

ÉN CSAK TÉNYEKET TUDOK MONDANI: A CSAPATOT FELJUTÓ HELYEN ADTAM ÁT EGY GYŐZTES MÉRKŐZÉS UTÁN, ŐK MEG AZ UTOLSÓ HÉT MECCSEN AZ ÖTPONTOS ELŐNYBŐL CSINÁLTAK ÖT PONT HÁTRÁNYT, INKÁBB EZZEL KELLENE FOGLALKOZNI, ÉS NEM VISSZAFELÉ MUTOGATNI.


Ezzel saját magukról próbálják elterelni a figyelmet, holott amiket én említettem, a számok, azok makacs tények, ezekkel nem igazán lehet vitatkozni. Nem szeretek visszafelé mutogatni, de azt se szeretem, ha rám mutogatnak.

Azért az nyilván bármelyik edzőt meglepi, ha egy győztes meccs után elküldik.


Persze. Igaz, hogy előtte ott volt a Szegedtől elszenvedett vereség, de minden csapat életében van olyan, amikor nem úgy jönnek össze a dolgok. Két nap után korrigáltunk és nyertünk. Ellentétben azzal, amit mondtak, hogy mentálisan és fizikálisan rossz állapotban voltak a játékosok, az a csapat egyben volt. Ha fizikálisan rossz állapotban lett volna, nem tudott volna a 93. percben nyerni, aki meg látta, hogyan örült az az együttes a Dorog elleni győztes mérkőzés után, tudja, hogy mentálisan milyen állapotban volt.

Ön rontott el valamit, tenne bármit másképp?


Természetesen, aki dolgozik, hibázik. Mentségemre legyen mondva, március környékén, amikor volt egy kis visszaesés, nagyon sok játékos betegséggel bajlódott. Ebből kellett kijönni, ki is jöttünk, csak akkorra már elfogyott a türelem.

Úgy tudom, sokáig nem is tudott Diósgyőr-meccseket nézni. Most már tudna?

Nem nézem. A találkozók után úgyis hívnak az ismerősök, és elmondják, hogy mi történt. Az összeállítást, illetve a statisztikai adatokat meg szoktam nézni, de azóta nem láttam Diósgyőr-mérkőzést.


Tovább a csakfoci.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>


forrás: csakfoci.hu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

6. wexeye |Válasz erre: 4. veg-h-zet
2022-08-04 21:53:25 Fekete öves, Őstag
Ez is egy valószínű forgatókönyv. De legalább nem lenne itt Vukmir. Elnézve ezt a keretet,ezt a siófoki meccset,már ez is pozitívabb hozadék lett volna,nb2 ide vagy oda
5. wexeye |Válasz erre: 1. papa67
2022-08-04 21:51:41 Fekete öves, Őstag
Ugyanazzal a nézhetetlen fos játékkal éppenhogy,de meg lett volna a feljutás szerintem. Innentől kezdve és a számokat nézve teljesen igaza van.
4. veg-h-zet |Válasz erre: 1. papa67
2022-08-04 21:51:15 Barna öves, Tag
Szinte biztos vagyok benne, hogy ugyanez, csak akkor a Szeged jutott volna fel, és nem a Kecskemét...
2022-08-04 20:32:32 Barna öves, Fanatikus tag
Ezen jókat röhögtem. Magyar Mátyásra valamiféle konok amnézia, rövid távú memória kiesés csapott le az ultrákkal való találkozón, talán alacsony volt a B 12 vitamin szintje vagy ilyesmi lehetett, mert ott ő (és mindenki más) azt tolta elénk, hogy együk meg, mint okot, hogy Hegedűs meg Könyves megsérült meg hát újabban Molnár miatt se jutottunk fel ugye, de hogy mi történt előtte? Semmi nem ugrott be :-))) Nem valami olyasmi, ami morálisan szétverte az amúgy is remegő lábú gárdát? Például idehozták Vukmírt úgy ahogy? Ki csinálta? Vagy Sántha vagy Magyar vagy duóban. Szép volt fiúk! Ebből az is kiderült, hogy 6 hónapig két edzőt fizettek-de nincs pénz egy normális balhátvédre meg irányító középpályásra? Hagyjuk már Ilonkát! Lapáttal dobálják ki a pénzt az ablakon aztán azt játszák, hogy nincsen. Amire kéne, arra nincs.
Persze magát is mosdatja az öreg, mert az okádék fizikai állapot az ő sara egyértelműen. Sokan itt a szerencsétlen Dobost akarták keresztre feszíteni-aztán kiderült, hogy azért nem edzette úgy a stábot, ahogy kellett volna, mert Kondás nem engedte. Es hát azok a meccsek. Vallatni lehetett velük, igaz sokáig működött a dolog. De érdekes ilyeneket olvasni időnként, amit nem járt még át a mi kis PR szakosztályunk áporodott áloptimizmusa.
2. sadab1*
2022-08-04 20:29:41 Fekete öves, Veterán
Ezzel a vezetőséggel és bencéssel vki még szóba áll a magyar fociban? Ide degradálták le a klubot az utolsó összejövetelen is magukat fényező vezetők. Takarodjatok!!!
1. papa67
2022-08-04 19:28:36 Zöld öves, Tag
Az élet őt igazolja. Nem tudjuk meg soha,hogy mi lett volna ha marad.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...