Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2021-02-28 20:42:49 Fekete öves, Őstag
Szerintem óriási mellékvágány lenne az NB2, valahogyan bent kellene maradni, bár a hétvégi eredményeket elnézve már csoda kellene ehhez. Mondjuk ha mindig győz a hátul lévő, akkor előbb-utóbb a mostani középmezőny fog a kiesés szélére kerülni, már csak a matematika alapján is. Verni kell a közvetlen riválisokat mindenképpen és akkor még veszélybe kerülhet akár a Kisvárda is, lásd MTK 2 éve. Az alap, hogy nyerni kell(ene) legalább 6 meccset... Nem tudom, hogy sikerül-e, de örök optimista lévén bizakodom-lehet, hogy a semmiben-, de még nem temetem a fiúkat. Jó lenne egy bravúr a fagyi ellen, de kétszer sikerül-e???
69. dvtk-3534* |Válasz erre: 62. 2017.
2021-02-28 20:29:11 Fekete öves, Veterán
Amennyiben ez bekövetkezik és NB2 lesz és az ultrák ha nem zavarják el sántha-benczes-szabo triót akár erőszakkal is akkor csak szájhősök ők is semmi több...
Onnantól kezdve semmi jelentősége H van e ultra szektor vagy nincs mert mindenki csak néző lesz a DVTK meccsein. Ha nb2re eltakarodik a kártékony trió már van értelme a másodosztályban lenni 1 évig. Fáj ezt mondani de most így gondolom...
68. sadab1* |Válasz erre: 62. 2017.
2021-02-28 20:13:17 Fekete öves, Veterán
És ugyan milyen magyar játékosokkal, ugyanis a vasas felvásárolta az összes megszerezhető minőséginek nevezett magyart, oszt mégis kínlódik. Nekünk már senki nem fog maradni, cseszhetjük ha van pénz, de kínálat nincs!
67. KáGábor* |Válasz erre: 64. KáGábor
2021-02-28 19:49:25 Fekete öves, Veterán
Ennek elsőszámú előfeltétele, hogy a fenti táblázatban szereplő csapatokat egyszerűen verni KELL!
66. toki* |Válasz erre: 62. 2017.
2021-02-28 19:47:20 Fekete öves, Veterán
Szerinted a fagyi meccs után - ami tény, nem nekünk áll -, az MTK-t, meg utána honvédot nem verjük meg?
65. norbee |Válasz erre: 62. 2017.
2021-02-28 19:46:10 Barna öves, Tag
Egyszerre romantikus es szannivalo is amit irsz. A romantikat az mbkettooovel nem kell magyarazni, magatol ertetödik. Ami szannivalo, hogy azt hiszed nyerni fogunk zsinorban 2-3 meccset. A mostani keret 85%-a nem lesz jövöre csak hulladek, selejt kaszinoszökeveny magyarnak nem nevezhetö, de az allampolgari cimet es a diosgyör cimeret bitorlo senkik. Ha most kiesünk akkor evekre bebetonozhatjuk magunkat a masodosztalyban. Majd hösies küzdelemben 2-1-es veresegek meg döntetlenek jönnek olyan hires csapatoktol, mint Szentlörinc, Csakvar, Deac... a kupaban 1 max 2 kör es teljes nihil.

Ki meg nem estünk, de most nagyon kellene 2, de leginkabb 3 gyözelem, hogy mar hatrafele is nehessünk, mert azt ebben a szezonban meg nem tapasztalhattuk meg.
2021-02-28 19:46:08 Fekete öves, Veterán
Idén szerintem 34-35 pont körül lesz a bentmaradáshoz szükséges pontszám. Egyrészt nincs olyan kutyaütő csapat, mint tavaly a Kapsovár, másrészt a Fradi most nagyobb előnyben van, mint tavaly, vélhetően ez így is marad. Ezek lefelé viszik a bent maradáshoz szükséges pontszámot. 5 győzelemmel a hátralévő 10 fordulóban szerintem meglenne a bentmaradás. Persze az is kutya nehéz lesz. Meglátjuk, nem lefutott még ez, bár kétségtelen, hogy megint elég szarul néz ki a helyzet.
2021-02-28 19:39:58 Fekete öves, Veterán
Az elmúlt öt forduló forma-táblája:

Budafok: 9 pont
Újpest: 9 pont
DVTK: 7 pont
Honvéd: 4 pont
Zte: 3 pont
Kisvárda: 3 pont

Még van 10 forduló.
Amennyiben ha csak ezt tartjuk, 5 forduló után ráúszunk a vonalra és a végére ráverhetünk a zetére 8 pontot, a honvédra 6 pontot.
2021-02-28 18:12:12 Piros öves, Fanatikus tag
Ennyi volt, hála Ivanovski hátra nem nézésének, bénázásának, csereként beállva nem koncentrálásának, 2 pont benne maradt a Kövesd elleni meccsbe, így 4-5 pontra vagyunk a bentmaradástól (attól függ veszít e ma ZTE).

A következő 2 meccset elveszítjük, ez szerintem borítékolható, ebben biztos vagyok, ez alatt szerintem a kiesésben számított ellenfeleink nyernek 1-1 meccset majd és egyből 7-8 pontra kerül a bentmaradó hely.

8 meccs lesz tehát hátra és 8 pont a bentmaradó helytől, szerintem lehetetlen helyzetbe kerültünk, ki fogunk esni.

Eddig rettentő optimista voltam, de csak akkor marad valami kis esélyünk ha vagy a fradit vagy a felcsútot megverjük, de mondom olyan szar lelkiállapotba kerültünk tegnap Ivanokvskinak hála, hogy szerintem ezzel a tegnapi meccsel esünk is ki szépen.

Többet nem reménykedek ígérem magamnak, mert ennek így nincs nincs értelme. Keresem azt hogy miért lesz jó az nb2-ben vitézkedni. És tudjátok mit? Én várom hogy végre nyerjünk zsinórban 2-3 meccset, ez pedig az nb1-ben lehetetlen valamiért nekünk, valamiért nem akarja a sors, nem akarja senki rajtunk szurkolókon kívül, vagy nem akarja eléggé. Ennyi volt.

Jövőre nyerjük meg az nb2-t, pénz lesz gondolom dögivel ott is, szerintem toronymagasan nyerjük majd a második ligát, ami újraszületés lesz nekünk, szurkolóknak is.
61. kohasz |Válasz erre: 56. Izsák20
2021-02-27 13:07:34 Barna öves, Fanatikus tag
Módosítsál mert már szerinted csak 37 pont lesz meg! Nem gondolod, hogy két vereséggel megússzuk.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...