Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

150. veg-h-zet |Válasz erre: 147. tomi87
2021-03-08 08:53:01 Barna öves, Fanatikus tag
Ha betartanak minden előírást, akkor még ellenünk nem nagyon játszhatnak a ZTE koronavírusos játékosai. A tünetmentesen átesettek 4-6 hét múlva kaphatják meg a sportorvosi engedélyt. Akiknek tünetük is volt, még később.
149. KáGábor* |Válasz erre: 148. dge840
2021-03-08 08:35:08 Fekete öves, Veterán
Mindegyikre reális esély van. Ezen a hétvégén szempontunkból egész jól alakultak az eredmények (lehetett volna jobb is, de rosszabb is), jövő héten kellene viszont részünkről egy pici plusz.
2021-03-08 07:24:14 Barna öves, Fanatikus tag
Jó reggelt minden Diósgyőri matematikusnak! Nos,ha verjük a honvédot,és a zete,budafok nem szerez pontot,no akkor nálunk lesz legalább a lélektani előny!
147. tomi87* |Válasz erre: 146. Szabó József
2021-03-07 22:52:44 Fekete öves, Veterán
Jövőhéten az a csontzenész jön a csapatával, aki a Balmazzal, Haladással is megszívatott már minket.Ráadásul mindkét körben vert a Honvéd minket. Van miért revansot venni. Ivanovski, vagy Drazic megtalálhatná már végre a góllövő cipőjét.
A többi csapatnak nem lesz segítség a 3 hét? Mondjuk a ZTE-nek is pont jól jön majd, meggyógyulhatnak addigra a játékosaik. És velük játszunk majd pont. Ott már tényleg sok minden eldől majd.
2021-03-07 22:10:12 Fekete öves, Veterán
Hála Isten a mai meccsek után egy ponttal közelebb került a bűvölt vonal.
Így nincs mese, jövő héten be kell húzni három pontot, amivel kis szerencsével 1-2 pontra kerülhetünk a bűvölt vonalhoz a válogatott szünet előtt.
Ez a három hét nekünk nagy segítség lesz, ami alatt Zekic és stábja további, komoly fejlődést adhat a Csapatnak.
145. toki* |Válasz erre: 142. tvk-003
2021-03-05 07:22:43 Fekete öves, Veterán
Ha itthon nem verjük azt a szar fújpestet, akkor valóban nem érdemeljük meg az nb1-et.
144. Szabó József* |Válasz erre: 142. tvk-003
2021-03-05 07:01:55 Fekete öves, Veterán
A zetének hogy jön össze 15 pont? :)
Jó ha lesz nekik 35, ahogy a várdának se lesz minden bizonnyal sokkal több.

A te számításod a mi szereplésünket illetően az utolsó két meccsig nagyjából ül.
Azonban az utolsó két (hazai) meccsünkön nem hiszem, hogy csak egy pont jön össze, inkább 4-6.
Pláne, hogy addigra a liláknak és a fehérváriaknak is nagyjából eldől minden.
2021-03-04 23:45:06 Fekete öves, Veterán
Unibet oddsai a 25. forduló előtt a kiesésre
Diósgyőr 1.2
Budafok 1.75
Zete 2.75
Kispest 3
Várda 10
Újpest 10
2021-03-04 22:59:37 Barna öves, Fanatikus tag
Szerény számitásaim szerint ez várható: mtk o.GY., honvéd o.GY, zte i. D.,paks o. V. ,bmte i. D.. ,pafc o.GY., kisvárda. i.GY.,ute o. V, Vidi.o.D. ez igy 4 gy., 3d., 2v,. 15pont, összesen 36 pont. A Zekic féle csapat a 6-7.helyen állna a bajnokságban ennyi ponttal,de összesen sztem kevés lesz,én igy számoltam a végét :6.honvéd 45p.,7-8. mtk, ute 42p-42p. 9. -10. kisvárda, zte 40-40p., 11.Dvtk 36p., 12.Bmte 35p.
2021-03-04 18:29:41 Piros öves, Veterán
Az utolsó 9 meccsbe max. 1 vereség fér bele és ha nem kapunk ki tőlük, akkor szerintem a Zete és a Budafok a két kieső.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...