Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2021-03-03 20:47:44 Barna öves, Fanatikus tag
Úgy látom hogy Szabó József nem csak kitünő időjós,hanem másba is jó.....Hajrá Diósgyőr!
119. Szabó József* |Válasz erre: 118. kajman
2021-03-03 20:46:17 Fekete öves, Veterán
Köszönöm az észrevételt, javítottam!
118. kajman |Válasz erre: 116. Szabó József
2021-03-03 20:41:49 Zöld öves, Tag
Kisvárdának zöld háttérszín kell a 21. fordulóban, megverte a Zetét.
117. Krisz-Brooklyn |Válasz erre: 114. Szabó József
2021-03-03 19:42:37 Lila öves, Tag
Irigylem a pozitiv hozzaallasodat.
De tenyleg.
En akarhogy szamolgatok nekem ennyi pont nem jon ossze.
Remelem neked lessz igazad.
2021-03-03 19:30:06 Fekete öves, Veterán
A budafoknak az elmúlt hetekben majd minden sikerült.
A szerencse forgandó, így a mai meccstől kezdődve szerintem nekik semmi sem sikerül majd, egészen a kiesésükig.
A másik esélyes a várda, akiket a mai fordulótól már felvettem a cikkhez.
2021-03-03 12:18:07 Lila öves, Tag
Azért a tegnapi MTK-Honvéd meccs érdekes volt. Az első félidőben lefocizták a Honvédot. A másodikban az MTK meg csak ívelgette előre a labdát, hagy jöjjenek. Mindenesetre érdekes volt, és mindkét csapat hazai pályán játszott. Az edzők meg nyilatkozgatnak össze-vissza, számomra elég hamisan.
2021-03-03 07:15:53 Fekete öves, Veterán
A hátralévő kilenc meccsüket négy csoportra osztom.
Az első csoport (1): mtk-honvéd dupla hazai
Második (2): zete idegenben, paks itthon
Harmadik (3): budafok idegenben, felcsút itthon
Negyedik (4): Az utolsó három meccs, várda idegenben, az utolsó két hazai (ute, fehérvár)

A pontszükségesség:
1: 6 pont
2: 4 pont (zeténél nem lehet kikapni)
3: 3 pont (budafokot ütni kell)
4: 6 pont
Összesen: 19 pont, ezzel összejönne a 40 pont, amivel benn is maradhatnánk.
Kevesebb nem nagyon fér bele, több jöhet. :)
2021-03-03 06:04:28 Fekete öves, Veterán
Túl vagyunk a tavasz nehezén.
Az eddigi kilenc meccsen hatszor játszottunk idegenben.
A hátralévő kilenc meccsen hatszor játszunk itthon, háromszor idegenben (mind a három a kiesési versenytársunknál).
Nem kis különbség.
112. Szabó József* |Válasz erre: 111. Geotic
2021-03-02 21:01:23 Fekete öves, Veterán
Újra egyetértünk.
Ámen. :)
2021-03-02 20:55:49 Piros öves, Őstag
A bajnokság hátralévő részében a két legfontosabb meccs a Kisvárda és a Budafok elleni idegenbeli meccsek.
Ha az a két meccs győzelem, akkor biztos, hogy bent maradunk.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...