Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Budafok és a DIÓSGYŐR!

Szerző: Szabó József | 2021-05-02 06:05:00

Közeledik a 2020/21-es idény hajrája, a kieső helyek elkerüléséért egyre nagyobb a küzdelem. Kik lesznek a kiesők?


Az Otp Bank Liga 2020/21-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük az elmúlt éveket nézve sajnos hagyományosan a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, 13 fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik hely és a kieső hely között mindössze 9 pont a különbség!


Ezen belül, 20 forduló után a tabella a hetedik és a nyolcadik helye között kissé ketté szakadt, így a nyolcadik hely és attól lefelé élesedik a kiesési harc, a Zalaegerszeg-Újpest-Honvéd-Budafok-Diósgyőr ötös között mindössze 5 pont a távolság.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőjévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő fordulók sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccseit, a zöld-sárga-piros háttérszín pedig a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.


Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagram:

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

2021-05-02 21:21:07 Barna öves, Tag
szabadon-igazolhato-jatekosokbol-is-epitheto-sikeres-csapat-benczes-miklos
Hány ember dönt arról, hogy valakit leigazolunk-e vagy sem?

BM: Hiszek a team munkában, de a végső döntést nekem kell meghozni

IGEN - SALLOI PISTA ALTAL !!!
utanpotlas Szantho Regő, nb3-ből felkerult 6 kanadai pontos Zimonyi David
2021-05-02 21:19:10 Barna öves, Tag
BEST OF BENCZES:
http://dvtk.eu/19392-Jose_Cortes_a_DVTK_jatekosa-cikk-labdarugas
Riki egy jobblábas, erős felépítésű szélső támadó, aki támadásban és védekezésben is keresi a párharcokat, ahol a fizikai erejét és a sebességét egyaránt tudja kamatoztatni - mutatta be Benczés Miklós sportigazgató. - A fejjátéka is kiemelkedő, jól érkezik a kapu elé. Végigjátszotta a decembert, jó formában érkezik Diósgyőrbe.- Riki egy jobblábas, erős felépítésű szélső támadó, aki támadásban és védekezésben is keresi a párharcokat, ahol a fizikai erejét és a sebességét egyaránt tudja kamatoztatni - mutatta be Benczés Miklós sportigazgató. - A fejjátéka is kiemelkedő, jól érkezik a kapu elé. Végigjátszotta a decembert, jó formában érkezik Diósgyőrbe.

http://dvtk.eu/20059-Makrai_Gabor_szerzodest_hosszabbitott-cikk-labdarugas
Makrai Gábor játékra kész, és bízom benne, újra a csapat erősségévé válik - mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Örülünk, hogy elfogadta klubunk ajánlatát, és a szakmai stáb újra számíthat a góljaira

http://dvtk.eu/20693-Ket_tehetseges_gruz_erkezett_kolcsonbe-cikk-labdarugas
A kölcsönszerződés lejárta után végleg megszerezhetjük a korosztályos válogatott labdarúgók játékjogát, csak rajtuk múlik, hogy meggyőzzék a szakmai stábot arról, hogy nyáron kivásároljuk őket.

http://dvtk.eu/20228-Gheorghe_Grozav_a_DVTK_jatekosa-cikk-labdarugas
Gheorghe Grozav személyében egy kreatív, gólerős és tapasztalt labdarúgót igazoltunk - tette hozzá Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Nagyon fontos lesz, hogy nem csak gólokkal, hanem gólpasszokkal is segítheti majd a csapatot, hiszen ez a korábbi klubjaiban is jellemző volt rá.
.... CSAK ELFELEJTETTE MOKA-MIKI, hogy Grozav 80% ... meccseket alibizi

https://minap.hu/cikk/stefan-drazic-dvtk-labdarugoja
Stefan Dražić egy jól ismert labdarúgó, nem zsákbamacskát vettünk v
ele, hanem Gheorghe Grozav után egy újabb gólerős játékost igazoltunk a nyári átigazolási szezonban.
Jó csatárból sosem elég,
Stefan nemcsak sokat fut, hanem átlagon felüli gyorsasággal rendelkezik, mind a két lábával és fejjel is gólveszélyes. Fontos, hogy a csúcsékposztja mellett szélsó támadóként is számíthat rá a stáb. Végül, de nem utolsó sorban igazi csapatjátékos, aki nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is erőssége lesz a DVTK-nak.

DE a LEGJOBB : :))) - Persze Salloi Pista altal aki egy up Szanto Regő 8 golt lő. Vagy nb3 asokat peit be a ZTEbe
DE NEM BENCZES !!!
514. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 508. korxi
2021-05-02 21:02:07 Fekete öves, Veterán
A kérdésem költői volt.
Azt nem értem, hogy miért kellett egyik napról a másikra eltüntetni a dvtk.eu-ról a szervezeti felépítést?
És ha Sántha az ügyvezető, akkor miért lett hirtelen elnökké aposztrofálva a hivatalos oldalon?
513. betyarok |Válasz erre: 490. Atesz
2021-05-02 21:02:03 Fekete öves, Őstag
"Közben Arsene Wenger is megszólalt, az Arsenal legendás korábbi menedzsere forradalomnak tartja azt, ami az Old Traffordon történik."
512. betyarok |Válasz erre: 494. sweeney-todd
2021-05-02 20:55:43 Fekete öves, Őstag
Tanulni kell belőle???? Kinek? Tán nekünk?
Vagy úgy érzed hogy az elmúlt 10 év sirásói képesek vagy egyáltalán akarnak valamiból tanulni?!
2021-05-02 20:54:47 Barna öves, Tag
Itt a masik jómadár - A SZABÓ TAMÁS

forrás : dvtk.eu
http://dvtk.eu/uploads/documents/1543843250.pdf

ki/JH01-11126/2018/MKOSZ MITEKA MISKOLCI ... - DVTKhttp://dvtk.eu › uploads › documents
PDF
kérelmező (székhelye: 3519 Miskolc, Szűrcsapó utca 6., adószáma: 18283530-1-​05, képviselője: Szabó Tamás)

Akinek kiderül, hogy be van jelentve emgerkeztunk, gy Alapitvany is nyilvanosan a lakcimere

AMUGY MIT CSINAL MAR EVEK OTA a DIOSGYOR KÖTELEKEBEN ?!
Azonkivul, hogy a luxus- Mercedeseben gurul..jobbrol balra.., balrol--jobbra.... Miskolcon.....

AZT NE FELEDJUNK, hogy a "pszcientologiaia egyhaz mintajara " 2014-15 -ben Szabo Tamas szervezte at a DVTK-t !!!
Neki köszönhető, hogy az MK, LK , nemzetközi sikerek utan....
megerkeztunk, ahova valok vagyunk 1-2 éven belül, RÁÁLLTUNK ERRE A FOXS PALYARA !!!
....
510. betyarok |Válasz erre: 504. elzett
2021-05-02 20:53:39 Fekete öves, Őstag
Gratulálok.
509. magyar-hazafi |Válasz erre: 504. elzett
2021-05-02 20:48:35 Barna öves, Tag
Elzett !

Jó iras, gratulalok !

Utanpotas a a fejetol buzlik.
Sütőxxxx Szilard idehozta Zsivotzky + Fogarasi haverjat a tirpak megye 1- ből !!!

Erdemes mi a velemenye a DVTK volt up edzőnek + mire vittek a fiatalok !!!

https://www.amigeleken.hu/hirek/a-dvtk-nem-profi-klub-csupan-profi-szeretne-lenni-2020-10-17

Moderálva: 2021-05-02 20:56:15

508. korxi |Válasz erre: 507. jaborcsik-andras
2021-05-02 20:03:17 Piros öves, Veterán
Mindenki tudja, illetve tudhatja: Sántha Gergely:

13. A vezető tisztségviselő(k), a képviseletre jogosult(ak) adatai
13/20. Sántha Gergely (an.: dr. Bükkfalvy Beatrix)
Születési ideje: 1978/09/10
2100 Gödöllő, Thököly Imre utca 65.
Adóazonosító jel: 8407944726
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A hiteles cégaláírási nyilatkozat vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta benyújtásra került.

Jogviszony kezdete: 2017/10/12
A változás időpontja: 2017/10/12
Bejegyzés kelte: 2017/10/24 Közzétéve: 2017/10/26
Hatályos: 2017/10/12 ...

https://www.e-cegjegyzek.hu/?cegadatlap/0509011701/TaroltCegkivonat

Egyszercsak elkezdték "DVTK elnöke" néven emlegetni a hivataloson, csak azt nem mondták meg soha, micsodának az elnöke, ki választotta meg bárminek az "elnökévé" és mikor, stb.

Ezt a hoaxot nyelte be johnny felhasználó is, azóta is terjeszti.
507. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 493. adamme
2021-05-02 19:51:17 Fekete öves, Veterán
Az a probléma, hogy a dvtk.eu-n nem is olyan régen még fent volt a DVTK szervezeti felépítése és nem is olyan régen Sántha Gergely még ügyvezető volt. Aztán hirtelen lekerült onnan a szervezeti felépítés és Sánthát szinte egyik napról a másikra elnökként kezdték nevezni a hivatalos oldalon.
Te tudod, hogy most ki a DFC Kft. ügyvezetője?

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...