Jurek Gábort az utca tanította meg futballozni

Az NSO készített riportot Jurek Gabibal

Jurek Gábor, a DVTK 19 éves labdarúgója beszélt szegénységről, édesanyja segítségéről, tisztalelkűségről és a labdarúgás szeretetéről.

- Hamar megismerik a nevét az NB I-es csapatok is?
– Az a célom… – mondta lapunknak határozottan Jurek Gábor, a Diósgyőri VTK 19 éves futballistája, aki az előző bajnoki idényben tíz góllal zárt, így jelentős részt vállalt abban, hogy a klub aranyérmet szerzett, s feljutott az élvonalba. – Bár már a 2021–2022-es idényben, tizenhét évesen bemutatkoztam az NB II-ben, akkor csak három gólt szereztem, s éreztem, még nem állok készen a feladatra: ezt mondta a két korábbi vezetőedző, Kondás Elemér és Dragan Vukmir is, s igazat kellett adnom nekik. Azt is megjósolták, hogy a következő idényben jön majd az áttörés: a tíz szerzett gól valóban nem rossz.

– Ráadásul átlagban 112 percenként szerzett gólt. Fejlődésében kulcsszerepet játszott Kuznyecov Szergej személye is?
– Egyértelmű. A tavaly augusztusban érkező vezetőedző az elejétől fogva bízott bennem, de mindig hozzátette, rengeteget kell fejlődnöm ahhoz, hogy jó játékossá és alapemberré váljak. Taktikai fegyelmezettségben, helyezkedésben és védekezésben is előre kell lépnem, s a fejjátékomat is lehet még fejleszteni. Bár a tíz gólomból nyolcat csereként értem el, nyugodtan kijelenthetem, hogy vezetőedzőnk teljes mértékben számol velem. Hiszem, hogy az NB I-ben is minél hamarabb bemutatkozhatok. A motivációmon, a hitemen semmi sem múlhat.

– A kitartást még a gyerekkorából hozta magával?
– Bizonyosan. Szikszón születtem, de Novajidrányban nőttem fel, kis falu az encsi járásban. Nagyon szerény, szegény körülmények között éltük a mindennapjainkat, édesanyám mindent megtett azért, hogy nekem és a két testvéremnek jobb legyen. Előfordult, hogy Novajidrányból Encsre kellett mennem futballmeccset játszani, de ezer forintunk sem volt, hogy megvegyem a buszjegyet… Ha új cipőt szerettem volna, nem volt miből. Anyukám időnként kölcsönkért csak azért, hogy nekem segítsen. Rossz volt mindezt megélni, de utólag nem bánom, ez is csak megerősítette a lelkem: tudom, mit jelent a nélkülözés. Diósgyőrbe tizenkét évesen kerültem, amikor az egyik futballtorna döntőjében a DVTK-t vertük meg az én két gólommal, az edző megkérte anyukámat, hadd mehessek Diósgyőrbe.

– Nehéz döntés lehetett gyerekként elhagyni a családot.
– A fejlődésem szempontjából tudtuk, mennem kell, de nagyon szenvedtem: az első héten mindennap sírtam, hiányzott az édesanyám, nem tudtam hozzábújni. Ráadásul nem mindegyik társam fogadott be, néhányan csak néztek, ki ez a falusi gyerek. Aztán felmentünk a pályára, és megmutattam, ki vagyok… Az is furcsa volt, hogy a novajidrányi csönd után Miskolcon jártak a villamosok, buszok, nagy volt a zaj. Összességében nem éreztem magam igazán jól, fél év után eldöntöttem, inkább ingázok Novajidrány és Diósgyőr között: reggel ötkor keltem, vonattal be Miskolcra, onnan villamossal a pályára és ugye még suliba is kellett járnom, általában este nyolcra estem haza. Hamar fel kellett nőnöm.

– Többször említette az édesanyját: nélküle nem tartana ott, ahol?
– Nem is kérdés. Célom, hogy tízszeresen, majd százszorosan visszaadjam neki azt, amit tőle kaptam. Ugyanez igaz a két testvéremre és a gyerekeikre is. Persze meg kell említenem az edzőimet és a kollégiumban dolgozókat is, sokan jelentettek nekem támaszt.

– Már kissrác korában érezte, hogy a futball az egyetlen kiút a szegénységből?
– Érdekes, de nem. Csak a futball szeretete hajtott és vitt előre, engem az érdekelt, hogy aki velem szembejön, azt kicselezzem, majd gólt rúgjak. Amolyan tiszta lelkű gyerek lehettem. Úgy két éve tapasztaltam, hogy a futballban lévő pénzzel ki lehet törni a szegénységből, de engem ez még mindig nem motivál, ez csak a labdarúgás velejárója. Engem a labda éltet: még élénken él bennem a kép, amikor a faluban az úttestre ledobtunk négy pólót, amelyek kapufaként szolgáltak és mehetett a foci. Időnként meg kellett állnunk, hiszen jött néhány autó, de ez senkit sem érdekelt. Az utca tanított meg futballozni.

– Szeretne példaképe lenni a hasonló helyzeten lévő fiataloknak?
– Igen. Nyilván még az utam elején járok, de megmutattam, mélyről is lehet magasra jutni, ha az ember kellően alázatos és hisz magában.

ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>