Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - nemzetisport.hu
A kiváló formában lévő Zalaegerszeg Costa Rica-i védője, Joseth Peraza remekül futballozik a védelem közepén, s a nemzetisport.hu-nak elmondta, arra nevelték, hogy mindig száz százalékot kell nyújtani. A játékos kiemelte, hogy a diósgyőri pálya állapota nem lehet kifogás, mindenképpen győzni szeretnének a DVTK ellen.
A ZTE FC Costa Rica-i védője tavaly nyáron szerződött Zalaegerszegre, hamar alapemberré vált, múlt hét végén a Debrecen elleni 1–1 alkalmával ő szerzett vezetést csapatának.
Nagyon vágytam már a gólra, szerettem volna érdemben hozzátenni a csapat támadójátékához. Remélem, nem ez volt az utolsó, és szerzek még néhányat az idényben. A gólom? Skribek Alen beadása után még kicsivel elszállt mellettem a labda, de láttam, hogy Kiss Bence a hosszú oldalon összeszedte, én pedig visszaléptem, majd jól támadtam a kaput, és szerencsére sikerült befejelnem. Sajnálom, hogy nem győztünk, sok nagy helyzetünk volt, de nem tudtuk értékesíteni őket. Önkritikusnak kell lennünk, javítanunk kell a részleteken, mert ezek a hibák pontokba kerülnek.
Az először légióskodó fiatal futballista 17 NB I-es és két kupamérkőzésen lépett pályára az idényben, kiváló teljesítményt nyújt, sokszor testi épségét sem kímélve küzd a sikerért.
Kifejezetten elégedett vagyok a csapaton belüli szerepemmel, nagyszerűen megérjük egymást Várkonyi Bencével a védelem közepén. Jól működik a kommunikáció közöttünk, ami nagyon fontos a középhátvédeknél. Mindig van min javítani, de elégedett vagyok, akárcsak a csapaton belüli szerepemmel. Próbálok segíteni a srácoknak – főleg a Latin-Amerikából érkezőknek –, elsősorban a nyelvi nehézségek leküzdésében, no meg a beilleszkedésükben, mind a pályán, mind azon kívül, valamint fontos nekem, hogy folyamatosan fejlődjek. Szeretnénk a lehető legjobban megvalósítani mindazt, amit Nuno Campos vezetőedző kér tőlünk. Arra neveltek, hogy a pályán mindig száz százalékot kell nyújtani, ha pedig nem alakulnak jól a dolgaink, rá kell tenni még egy lapáttal.
A ZTE FC az utóbbi tizenkét tétmérkőzésén csak egyszer kapott ki, a Magyar Kupában már negyeddöntős (a jövő héten az NB II-es Soroksárral játszik), a bajnokságban hatodik, öt ponttal lemaradva a harmadik helytől.
Magabiztosnak vagyunk, és megmutattuk, a tabella élmezőnyében szereplő csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt. Miért ne lehetnénk mi is ott? Igenis látok rá esélyt, hogy még feljebb kapaszkodjunk a tabellán. Szombaton Diósgyőrbe utazunk, ellenfelünk hazai pályán játszik, márpedig a saját stadionjában minden csapat győzni akar. Nehéz mérkőzés vár ránk, kiváló teljesítményt kell nyújtanunk a három pont megszerzéséhez. Tudjuk, hogy a pálya nincs túlságosan jó állapotban a DVTK Arénában, ez hatással lehet a játékunkra. De mindkét csapatnak ugyanolyanok lesznek a körülmények, szóval nem lehet kifogás – győzni akarunk.
Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>
forrás: nemzetisport.hu
fotó: Kovács Péter
Az "edzőnk" ördögi, fogalmatlan mákja, meg a kontrái és pontrúgásai azaz inkább, amit a játékosok a pályára tesznek (Sentic, Colley, stb.), a szar talaj a játék szétbarmolására, szóval cumira futhatnak a dél- és közép-amerikaiak, ami megint mentené ezt a selejtes sleppet itt a DVTK székházban.
Hát a zete nem fog lefeküdni. Lehet most ér véget a legendás szerencséje.
Azért nem fogtok győzni kedves Peraza, mert Radenkovic megígérte nekünk múlt héten, hogy innentől minden meccsen 3 pontot fog szerezni a Diósgyőr. De ha véletlenül mégsem, akkor majd a jövő héttől.
Nomeg még nem hallott a pályaedzőnk legendás szerencséjéről sem...
naaaa....ide nem győzni járnak a csapatok, ezt majd megtanulja ez a nyikhaj is. legutóbb is úgy örültek a nyomorult egy pontjuknak, mint fogatlan majom a banánnak.