Hornyák, Makrai és Zsolnai távozhat

Szerző: amigeleken.hu | 2022-06-20 13:32:00

Elkezdte a felkészülést a DVTK.


Június elejétől már egyénileg készültek a játékosok az előttünk álló idényre, az elmúlt hét második felében pedig orvosi és erőnléti teszteken vettek részt. Hétfő délelőtt pedig benépesült a DVTK Edzőközpont, miután a Dragan Vukmir először vezényelt edzést a teljes csapatnak.


Múlt héten három napon keresztül egészségügyi teszteken és fizikai állapotfelmérésen vettek részt a labdarúgók, a hét elején ezek kiértékelésére helyezzük a hangsúlyt - kezdte Dragan Vukmir. - Látni szeretném, ki milyen szinten van, hiszen a teljes csapat mellett mindenki számára egyénileg is meg kell terveznünk a felkészülést. Természetesen minden nap kimegyünk a pályára, ahol a labda is előkerül, de ez még csak ráhangolás, szerdától jön az igazán kemény munka. A modern labdarúgáshoz elengedhetetlen a játékosok kiváló erőállapota, csak így tudják megvalósítani azt, amit kérünk tőlük.


Az már most látszik, hogy ezen a nyáron is kicserélődik majd a keret jelentős része. Hétfőig tíz távozót és három érkezőt jelentett be a klub, és még nem ejtettünk szót a kölcsönből esetleg visszatérőkről, és az utánpótlásból felkerülőkről.


Minden csapatrészbe szeretnénk még igazolni, a védelembe, a középpályára és előre is. Dr. Bajúsz Endre is nagyon sokat dolgozik azon, hogy mielőbb kialakuljon a keret, folyamatosan tárgyalásban áll a klub a kiszemelt labdarúgókkal. Én annak örülnék a legjobban, ha már a héten meglennénk, de természetesen ez ilyenkor nem lehet valós elvárás - tette hozzá a szakember.


A felkészülés során nem csak edzéseken kell majd jól teljesíteniük a labdarúgóknak, hanem felkészülési mérkőzések is színesítik majd a programot.

Most az edzéseken van a fő hangsúly, de én kértem, hogy lehetőség szerint minél több erős csapattal találkozzunk, hiszen így tudjuk majd felmérni, hogy hol tartunk, ugyanakkor ezeken a mérkőzéseken nem az eredmény lesz a legfontosabb, a lényeg, hogy minél jobban felkészüljünk a bajnokságra - folytatta Dragan Vukmir.


Arra a bajnokságra, ami ezúttal sem ígérkezik könnyűnek egyik csapat számára sem. A felkészülés első napján talán korai még erről beszélni, de a DVTK vezetőedzőjének mentalitását jól jellemzi, hogy számára csak egyetlen cél létezik.

Ez a pontvadászat nehezebb lesz, mint a tavalyi, ez már most tisztán látszik, de engem most nem érdekel a többi csapat, csak magunkkal foglalkozunk. Tudjuk, hogy mi a célunk, meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Ez kell, hogy legyen a cél, máshogy el sem szabad kezdeni a felkészülést. Győztes csapatot, győztes Diósgyőrt akarok látni a pályán minden mérkőzésen! - zárta a DVTK vezetőedzője.


27 játékos az első edzésen*

Dragan Vukmir munkájába már az első gyakorláson is besegített a két új stábtag, Szász Ferenc másodedző és Póti Krisztián videoelemző, a kapusokkal pedig továbbra is Tuska János foglalkozik.

Összesen 3 kapus és 24 mezőnyjátékos öltözött át, köztük több fiatal a DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendékei közül. Először lépett diósgyőri edzőpályára az eddigi három nyári igazolás, Lukács Dániel, Csirmaz István és Viczián Ádám.

Jurek Gábor bő egy hete még a korosztályos válogatottban szerepelt (gólt is lőtt), így ő szabadságot kapott, később csatlakozik a társakhoz.

Rajta kívül az előző évi keretből az anyaklubjukhoz visszatérő kölcsönjátékosok, és a már korábban távozók hiányoztak, illetve Hornyák Marcell, Makrai Gábor és Zsolnai Richárd engedélyt kapott arra, hogy máshol kezdje el a felkészülést.

És feltűnt egy régi ismerős is, Tamás Márk elbúcsúzott lengyel klubjától, és engedélyt kért és kapott arra, hogy Diósgyőrben készüljön, amíg új csapatot nem talál. Fontos leszögezni, mint vendég edz itt, jelenleg nincs szó a visszatéréséről.


A munka bemelegítéssel és néhány egyszerűbb gyakorlattal kezdődött, majd a kettéosztott keret 3x10 perces mérkőzést játszott. Az új idény első találatát Szűcs Kornél szerezte, majd Lukács Dániel is megszerezte első diósgyőri gólját. Végül a másik csapatból Bertus Lajos szépített. A foglalkozást futás zárta.

A program felváltva napi egy és két edzéssel folytatódik, vasárnap pihenőnap, hogy a jövő héten újult erővel vessék bele magukat a felkészülésbe a játékosok. Július 2-ától pedig a felkészülési mérkőzések következnek.


Az edzésen részt vevő játékosok

Kapusok
Póser Dániel
Bánhegyi Bogdán
Danilović, Branislav

Mezőnyjátékosok
Benkő Péter (DVTK LSA)
Bárdos Bence
Bertus Lajos
Csatári Gergő (DVTK LSA)
Csirmaz István (új igazolás)
Hegedűs János
Illés Bálint (DVTK LSA)
Eperjesi Gábor
Eppel Márton
Kispál Tamás (DVTK LSA)
Korbély Kristóf (DVTK tartalék)
Könyves Norbert
Lukács Dániel (új igazolás)
Németh Márió
Mrva Patrik (DVTK LSA)
Oláh Balázs (DVTK LSA)
Oláh Bálint
Orosz Marcell (kölcsönből vissza)
Szatmári Csaba
Szeles Tamás
Szűcs Kornél
Vajda Botond (DVTK LSA)
Viczián Ádám (új igazolás)
Zsemlye Balázs (kölcsönből vissza)


Mint vendég
Tamás Márk (edzéslehetőséget kért és kapott, nincs szó a leigazolásáról)


A tavalyi keretből távol lévők

Jurek Gábor (később csatlakozik, a korosztályos válogatott mérkőzések után szabadságát tölti)

Borsos Vilmos (visszatért anyaklubjába)
Bokros Szilárd (visszatért anyaklubjába)
Hornyák Marcell (máshol kezdi el a felkészülést)
Horváth Zoltán (DVTK tartalékkal készül)
Karan, Dejan (visszavonult)
Keller, Rotem (visszatért anyaklubjába)
Kocsis Dominik (visszatért anyaklubjába)
Lucas (visszatért anyaklubjába)
Makrai Gábor (kölcsönből vissza, máshol kezdi el a felkészülést)
Molnár Gábor (DVTK tartalékkal készül)
Polgár Kristóf (lejárt a szerződése)
Zsolnai Richárd (máshol kezdi el a felkészülést)


forrás: dvtk.eu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 > 

13. ermim |Válasz erre: 9. dvtk-3534
2022-06-21 23:17:30
Ezt én is adom.
Kicsit fiatalabb lennék -nem is kicsit sajnos, mert legalább egy jó húszassal kellene-, akkor bőszen szervezném, játszanék benne, persze ha beférnék.
Tényleg lenne benne fantázia.
Nem lesz itt "jó" csapat -csapat?.?.?.-, csak Felcsút kiszolgáló stabil nb2-es nihil, futball "K"-al, visszaosztókkal és 1-2 fecskével (pl.: Könyves), akik mint már sok száz éve népi bölcsességekből tudjuk, hogy egyedül nem csinálnak nyarat -akarom mondani NB1-et és élvezhető-nézhető játékot-.
Legalább tudnánk kijárni a Kubikba szurkolni saját szurkolói csapatunknak és ki tudja mi sülne ki belőle.
12. wexeye
2022-06-20 17:56:14
Milyen érdekes,hogy Zsolnaival és Makival BM hosszabbított,aztán most meg mehetnek. Ja,már nincs itt Miki,akinek visszaosztottak. Hornyák???? A kurva anyját mindnek,aki ezt tette szerencsétlen gyerekkel! Hajtott,gólokat lőtt stb. De Eppel,Németh Márió,Bertus, Bárdos Szűcs kell? Undorító komolyan. Visszataszító és rossz ezt az életünket jelentő klub iránt érezni. Évekkel ezelőtt mondtam,ahogy a ner átszőtte a DVTKt is,hogy ebben nem szívesen vesz részt az ember,vagy legalább lenne eredmény. Így inkább egy FC United of Manchester szerű klub jelentene kiutat. Ez nem a mi DVTKnk,pedig sok mindent és sok szart láttunk már... Holdampf Viczián Csirmaz úristen. Valaki jól írta lejjebb : hali nyíregy győr szint,vagy alattuk. Barcika hülyére ver majd odavissza. Mondta Mátyás,hogy nb2re igazolunk. Azt nem mondta hogy mert az a cél. Az a stáb is basszátok meg,mint valami haveri megye2es csapatnál,hogy heee Pisti vállald már el oszt meccs után bebaszunk együtt... Szegény Könyvest sajnálom,hogy itt kell szenvednie még 1 szezont...
11. kétess |Válasz erre: 1. Spirálfüzet (kockás)
2022-06-20 17:31:47
Igy van. R.hadjon meg az aki ezt teszi Hornyák Marcellel // Pedig jó támado játékos//. Vuki edző is elmehet a f.nébe. Az új Túlajjal. És akik még pártolják ezeket a ganélyokat!!!!!. Hogy elküldik Hornyákot.
10. birodalmi-lepegeto |Válasz erre: 6. Spirálfüzet (kockás)
2022-06-20 16:53:08
Ha megadták nekik a napi futásmennyiséget és a pulzuszónát akkor el lehet futkározni egyedül, utána meg szinkronizálják online aztán edző meg rá tud nézni, kivel mi van.
Ezeknek a meghatározásához és egyénre szabásához meg nem kell edzői diploma.
Bacsa is a Népkertben körözött a múlt héten.
9. dvtk-3534
2022-06-20 15:03:58
Itt lenne az ideje a "Valódi DVTK" elnevezésű csapattal (az elején akár szurkolói csapattal) elindulni a megyei osztályban. az ügyvezető és szakmai igazgató meg lehetne Elek Ákos . A meccseket meg az mvsc sporttelep pályáján játszani.
8. Jefhuj76 |Válasz erre: 5. birodalmi-lepegeto
2022-06-20 14:30:20
Ezzel az erővel ki is sosolhattak.volna szurkolókat edzeni...mert a most edző keret 70% a alkalmatlan az nb 2 re
7. Jefhuj76
2022-06-20 14:28:52
Egy normális kezdőt nem lehet ebből a keretből kialakitani...illetve kb van benne egy komplett tartalék csapat akik az nb3 ba fognak játszani...eddig jár a taps....
6. Spirálfüzet (kockás) |Válasz erre: 5. birodalmi-lepegeto
2022-06-20 14:23:58
Megy a felkészülés erőnléti edző meg one. De a srácok már több napja egyénileg készülnek... Az is gondolom ilyen gyűrűs marhaság...
5. birodalmi-lepegeto |Válasz erre: 4. Spirálfüzet (kockás)
2022-06-20 14:20:19
Másik lehetőség amire gondolok, hogy azért hívtak fel ennyi játékost ezekre a napokra, hogy meglegyen a létszám, mégiscsak iszonyú ciki 10 embernek edzést vezényelni.
Utoljára 10-12 mezőnyjátékos talán 2002-2004 körül volt a nyári felkészüléskor.
4. Spirálfüzet (kockás) |Válasz erre: 3. birodalmi-lepegeto
2022-06-20 14:15:58
Sima osztályozó a jelenlegi helyzetek alapján. Hol jutunk mi fel, úristen.

1 2 > 

BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...