Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Haragszom a világra, mert újra az történik velünk, mint már annyiszor. Addig voltak nyugodtak a napjaink, amíg szünet volt és nem játszott a csapat meccseket. Jöttek a szokásos pozitív hírek és bizakodni kezdtünk, mint mindig, még a kupadöntős álmokat is elhittük és titkon már a Groupamában láttuk magunkat tombolni. Aztán jön a Mezőkövesd és olyan pofont ad nekünk, ami nagyon gyorsan felébresztett minden álmodozót. A Mezőkövesd…
Bevallom, már akkor nyugtalan voltam, amikor a ceglédi meccs után azt nyilatkozta Feri, hogy a pálya meg a hideg… Soha nem érdekeltek a kifogások a meccsek után. Tudtuk, hogy pár nap múlva újra ringbe kell majd szállni és ha a pálya más is lesz, a lelkekben égő tűz nélkül ugyanolyan hideg lesz majd, mint a kupameccsen. Márpedig tüzet azt nem láthattunk a meccsen sokakban. Újra Ákos és Lipi voltak azok, akiken látszott az akarat és az, hogy bármit képesek lennének feláldozni a győzelemért. Ketten azonban kevesek ehhez.
Lehet, hogy a kiállítás megpecsételte a sorsunkat, de azt is mi csináltuk. Vagyis Ugrai. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy az első harminc percben komoly esélyünk lett volna a vezetés megszerzésére. Itt azért megjegyezném, hogy a nem túl veretes focista múltammal tízből legalább nyolc alkalommal használhatóbban lőném szabadrúgásból a labdát a kapu elé, mint Nono. De én csak egy szurkoló vagyok és biztosan rosszul látom. Kíváncsian várom amúgy, hogy volt-e legalább egy kaput eltaláló lövésünk a kilencven perc alatt, mert én egyet sem láttam, de lehet, hogy csak az idegtől.
Kurva gyenge! Olyan őszinték és helyénvalók ezek a szavak ebben az esetben, hogy mást szinte nem is mondhatunk. Ha újra a kieső zónába keveredünk, akkor már nagyon nehéz lesz onnan elmozdulni és lehetőségünk is egyre kevesebb lesz a javításra. Most következik az MTK és a Debrecen. Emelje fel a kezét, aki hisz abban, hogy ezt a két csapatot legyőzzük!
Kupadöntő? Ébredjünk fel emberek és maradjunk a földön, próbáljunk meg minden áron bennmaradni! Ráadásul egy kupadöntő nem egyenlő a bennmaradással. Ezt is megjegyezném. Nem kell itt ígérgetni senkinek semmit. Alázattal, csendben tennie kell mindenkinek a dolgát a legjobb tudása szerint, mert ez így nem lesz elég. Fogy a türelem a lelátón és senki se akarja azt, hogy a szurkolóknál elszakadjon a cérna!
Szedjétek össze magatokat, BASSZÁTOK MEG!
Lipták is egyre többet megy fel - hozzáteszem, ebből a csapatból csak Lipták és Elek képes egyedül felvinni a labdát, hacsak közben fel nem rúgják őket - míg védekezésben olyan hibái vannak, mint a tavaly őszi szezon elején. De erről másik írás alatt már próbáltam véleményt mondani.
Mivel ezek sorozatos jelenségek, és Horváth Feri láthatóan nem szólt nekik, hogy változtassanak, sőt esetleg éppen ő várja el a támadások ilyen segítését azoktól, akiknek nem ez lenne a feladatuk, itt rendszerszintű hibák vannak. Ha a játékosoknak nem az erényeit akarjuk kihasználni és érvényesíteni, akkor az egész csapatot gyengítjük.
Vagy az is lehet, hogy a játékosok azt sem tudják, mit kellene tenniük. Hogy van felépítve egyáltalán a taktika? Például szegény Buba is csak rohangál, de mivel nincs letámadás, mire odaér egy ellenfélhez, az már tovább is adja a labdát egy üresen álló társának. Buba rohanhat vissza. Ez még területvédekezésnek sem megy el, és nem Buba hibája, hogy üresjáratokat futkos.
Itt nagy bajok vannak! Szervezetlenül, ahogy esik úgy puffan módon nem lehet eredményt elérni.
Ha mennie kell, akkor el fog menni.
Sir Bobby Robson ma lenne 84 éves...
Még most is hozható 15-20 pont amivel bent lehet maradni bőven. Az MTK ellen csak a győzelem az elfogadható!
Vagy bejön vagy nem.
21 pontunk van igaz? Tavaly a Vasas 32 ponttal maradt bent a Puskás 31-el esett ki, a Csaba 27-el.
Mi Egervári Sanyival, aki nem Pinyő, nem HF, nem Bekő, nem vicc edző, tartom Magyarországon az egyik legjobb, a semmiből hozta vissza nekünk a bajnokságot!!! Erre mindenki kell, hogy emlékezzen, erre a nagy okos Benczés mit csinál??? Elküldi és a haverját hozta ide... Emlékszem az első meccsen amikor elment a kapitány hangos és DURVA morgolódások voltak ez ellen a döntés ellen!!
Vissza a matekhoz. Hogy a tavalyi Vasas bravúrt elérjük a 12 csapatos első osztályban 11 pontra van még szükségünk.
De mivel a Gyirmót leszakadt 6 ponttal az utolsó előtti helytől, így több pontra lesz szükség a bent maradáshoz, hacsak nem a Gyirmót nem kap el két nagy csapatot és nem zárkózik fel, mint tavaly a Csaba.
Ha a Gyirmót marad leszakadva 34-36 pont kell a biztos bent maradáshoz.
Mit is jelent ez: 32 pont-21 pont (11 pont) kell, ha a Gyirmót felzárkózik. 36 pont-21 pont (14 pont) kell, ha nem.
Ha 11 pont kell: 3 meccset nyerni kell, min 2-3 döntetlen.
Ez az alap, ez alatt szó sem lehet a bent maradásról!!!!!!!!! Szinte 100% biztos a kiesés.
Ha 14 pont kell vagy inkább 15 : 4 meccset mindenképp nyerni kell, 2-3-4 döntetlennel.
Ez már egy irreálisabb kategória, de ebben az esetben már billen a nyelve a biztos bent maradás felé.
Lássuk a sorsolásunk, kik jönnek:
MTK, Debrecen x2. (kétszer találkozunk velük)
Vidi, Újpest, Fradi, Honvéd (szinte biztos vereség)
Hali, Paks, Vasas, Gyirmót, Kövesd (talán kategória 50-50%)
13 meccs (39 megszerezhető pont)
Három osztályba soroltam a meccseinket:
1. Szinte biztos kikapás. (vidi, újpest, fradi, honvéd)
2. Esély a döntetlenre / és vagy TALÁN győzelem /
3. Győzelmi kényszer, apelláta nincs.
Ezek a következők: egy MTK meccs a kettőből, Gyirmót és a Paks. Ez a minimum szint. 21+ 9 p ponttal, erre kell még 3-4 döntetlen. Eddig 30 pont. Így még 100% nincs meg a bent maradás!!!
A döntetlen / és vagy győzelem kategória a maradék meccsekből jön ki.
2/b. esély a győzelemre (második MTK meccs, Haladás) + 3 + 3 (33-36 pont)
2/c. talán győzelem, talán döntetlen SZERENCSÉVEL: Kövesd, Vasas (39-42 pont)
2/d. Inkább vereség. de talán döntetlen: Debrecen mind a kettő meccse. (42 felett álom kategória nincs miről beszélni)
Ehhez kellene tartani magát az összes játékosnak és az edzőnek.
Amúgy meg úgy érzem, hogy kiírtam most már magamból a dühömet, átadom magam a közönynek és várom ami történni fog, hisz az itteni beírkáláson kívül nincs másra úgysem lehetőségem.