Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Utolsó előtti fordulójához érkezett az OTP Bank Liga 2017-2018-as bajnoksága. Jelenleg a kiesés, amit el szeretnénk kerülni, minden más tényező mellékes, illetve ennek van alárendelve. A csapatnak két dobása van még a szezonzárás előtt, de az elmúlt időszakban igencsak mellélőttünk ezeknek az esélyeknek. A Ferencváros ellen nem éppen mi vagyunk a favoritok, ráadásul a zöld-fehérek a bajnoki címért állnak kissé lemaradva harcban a Videotonnal, tehát nem számíthatunk lötyögésre.
Megint ott tartunk, ahol tavaly, hiszen nézni kell az alattunk elhelyezkedő csapatok mérkőzéseit is. A Vasas otthon fogadja a Haladás gárdáját, mely párharc mindkét együttes számára a megkapaszkodást vagy a kiesést jelentheti. Nekünk egy Haladás győzelem lenne ideális. A Paks a Balmazújvárost fogadja, és reméljük, az elmúlt forduló után újra elrebeghetünk nekik egy "köszi"-t.
Bízom a csodában és a pontszerzésben, bár az eszem mást mond. Ilyenkor viszont a szív diktál. Hajrá Diósgyőr!
OTP Bank Liga 32. forduló
Budapest, Groupama Aréna, 12980 néző. Játékvezető: Berke Balázs (Berettyán Péter, Szert Balázs; Erdős József, Szilasi Szabolcs).
FTC: Dibusz - Lovrencsics G., Botka, Blažič, Pedroso - Gorriaran, Spirovski, Paintsil - Varga R., Böde, Bőle. Edző: Máté Csaba.
DVTK: Radoš - Nagy T., Brković, Tamás, Bárdos - Kocsis, Busai - Vela, Hasani, Ugrai - Bacsa. Vezetőedző: Fernando Fernandez.
Csere: Bacsa helyett Szarka a 46., Vela helyett Shestakov az 50., Varga R. helyett Nagy D. a 64., Bőle helyett Priskin a 68., Hasani helyett Forgács a 78., Gorriaran helyett Hajnal a 81. percben.
Sárga lap: Busai a 12., Botka a 36,. Nagy T. az 50, Szarka az 59. percben.
Gólszerző: Böde (1-0) a 10., Paintsil (2-0) a 20., Hajnal (3-0) a 87., Paintsil (4-0, 11-esből) a 90+3. percben.
( NS )
v.
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
De valamiben muszáj hinni, valamiben muszáj bízni. Jövőkép nélkül meg van baszva az egész. Remény nélkül mennék inkább és levakartatnám a vállamról a címert, aztán tennék a helyére mondjuk vidiset, ha már itt lakok. (Pfejj, még a leírása is a hányingert hozta rám. Nem jó ez így ebéd előtt.)
Évek óta mondom, hogy a mi vesztünk a tulajdonosi struktúrában leledzik (pont hasonló a Mol és a horvát állam szerepe az INA-ban, és ott is van elég gond emiatt). Tessék tiszta tulajdonosi viszonyokat teremteni (aki beteszi a pénzt azé a veszteség meg a nyereség is). Na ekkor kezdődne a tisztulás a klub alkalmazottainál is, a játékosoknál és vezetőknél.
Amúgy az én forgatókönyvem, hogy a Market ide adja a 3 pontot, hogy ne érje szó őket (meg a feliratot az edző-mezeken). Az más kérdés, hogy ez mire lesz elég, és ez már nem rajtunk fog múlni megint.
Első < 3 4 5 67 8 9 10 11 > Utolsó