Banner

Földi Attila: Még gyorsabb kosárlabdára szeretnénk törekedni

Szerző: Jáborcsik András | 2021-04-30 18:56:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


A negyedik helyen zárt a bajnokságban az Aluinvent DVTK, mely a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett, az Európa Kupában a legjobb 16 közé jutott.

Földi Attila vezetőedzőt a wbasket.hu kérte meg arra, hogy foglalja össze gondolatait a szezonnal kapcsolatban.


Nem befolyásolnálak az első kérdéssel. Neked milyen érzéseid vannak a szezonnal kapcsolatban? Mit emelnél ki?

Nagyon sok dolog történt és elég specifikus szezon volt. Nekem azért volt különleges, hogy kiscsapatból nagycsapatba kerültem. Rögtön az elején lehetett érezni, bár ezt nyilván tudtam előre is, hogy itt az elvárások nagyon mások. Nem is feltétlenül a vezetőség felöl, mert onnan nem volt nyomás rajtam, de a DVTK-nak hatalmas szurkolói bázisa van és ha nem jönnek az eredmények, akkor az komoly visszhangot vált ki. Természetesen ha sikereket értünk el, akkor az is. Ezt meg kellett tapasztalnom személyesen.

Ezen felül zárt kapuk voltak, ami nagyon hátráltatott minket az egész szezonban. Az alapozásunk gyakorlatilag elmaradt, mert mi akkor küzdöttünk a saját problémáinkkal: betegségek, sérülések hátráltattak minket, illetve légiósok nem a tervek szerint és sérülten érkeztek, tehát nekünk ebben a szakaszban voltak komolyabb gondjaink. Jóformán felkészületlenül mentünk bele a bajnokságba és ez adta a különlegességét, hogy szerda-szombat ritmusban zajlottak a meccsek és ezek alatt kellett csapattá alakulnunk. Ez eltartott egy ideig és ennek köszönhető, hogy a bajnokság második felére tudtunk csapattá válni.



Közben volt egy gyors légiós-váltás. Elég sokként ért minket, mikor Kristine Vitola távozott, de ennél gyorsabban és jobban nem pótolhattuk volna, mert megtaláltuk a lehetőséget, hogy Keyonával folytassuk és ez jól sült el. Amikor beépült a csapatba, akkor voltak a legjobb periódusaink akár játékban, akár az eredményeket tekintve. Az Európa Kupa továbbjutás, a Magyar Kupa ezüstérem és az alapszakasz végén is a négybe jutottunk. Ezzel bekereteztük az évet, mert a kitűzött elvárásokat, sőt annál többet elértünk. Ettől függetlenül hazudnék, ha azt mondanám, hogy pozitív szájízzel fejeztük be a bajnokságot a bronzcsata alakulása miatt.

Innen merre tovább? A célokat elértétek és két sorozatban túlteljesítettétek. Nem könnyű ebből feljebb lépni.

Szakmailag fejlődni kell játékban azok mentén, amiket előbb mondtam. A védekezés terén például mindenképpen, ahol a szezon során léptünk előre, de még többre van szükség. Támadásban pedig nem szabad ennyire egyoldalúnak lenni véleményen szerint és még gyorsabb kosárlabdára szeretnénk törekedni. Fiatal csapat vagyunk, még többet kell futnunk és a tranzíciós játékunkat egyértelműen erősíteni és javítani kell.

Ami pedig az eredményességet illeti, azzal hogy célként a szintlépést fogalmaztam meg, ez egyértelműen következik. A bajnokságban érmet kell nyerni. A kupában valóban nehéz az ezüstnél jobbat szerezni, mert a Sopron kimagaslott idén és jövőre is ki fog várhatóan. Ott nyilván sok minden múlik a sorsoláson, de ott is megcélozható az érem. Az Európa Kupát nehéz tervezni ilyenkor, mert nem ismerjük a sorsolást, de a csoportból való továbbjutás nem elérhetetlen. A bajnokság a legtervezhetőbb a célkitűzés szempontjából, most negyedikek voltunk és innen érmet kell szerezni.


Tovább a wbasket.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>


forrás: wbasket.hu

fotó: Girgász Péter




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

16. Elemér |Válasz erre: 12. benji
2021-05-11 18:56:35 Kék öves, Fanatikus tag
Szeretettel gratulálok Szabó Tamásnak, ehhez a fantasztikus döntéshez! Itt van egy hihetetlen tehetséges, ritka különleges fizikummal megáldott 21 éves játékos, aki látványosan fejlődik, tény, voltak gyengébb meccsei, de egyértelműen a jövő nagy játékosa lehet. Persze, engedjük el simán. És hozzunk ide egy Bernáth Rékát, aki sok pontot dob meccsenként, de kb. 10-zel többet kap róla a csapata, mert egyáltalán nem tud védekezni. Remek döntés... vagy nem....
15. Elemér |Válasz erre: 11. benji
2021-05-11 18:52:41 Kék öves, Fanatikus tag
Én is követem néha... :) Ne felejtsük el, hogy már hetek óta nem játszik Vég-Dudás Anna betegség miatt, aki simán lehet Kiss Angihoz hasonlóan egy nagyon jó első osztályú játékos! És nem játszott sérülés miatt Bacsó Zsófia sem, szóval nem rossz kis csapat ez ha mindenki egészséges! :)
14. Karpfen |Válasz erre: 12. benji
2021-05-11 14:44:36 Barna öves, Veterán
Igen, ez már nem volt meglepetés. Valaki előbb a Ceglédet írta, aztán másvalaki a Csatát. Jól fognak járni vele, bár ha a Csatát nézem, vannak páran a posztján.
13. Karpfen |Válasz erre: 11. benji
2021-05-11 14:40:44 Barna öves, Veterán
https://boon.hu/sport/helyi-sport/vegig-kielezett-es-oriasi-kuzdelem-zajlott-5434285/
Itt vannak a nyilatkozatok a két meccsről. A Tata ellen 3 negyeden keresztül sima volt, csak a végén jöttek fel, de nem volt veszélyben a győzelem. Mondta is az edző, hogy rotált. Szerintem azért érettünk meg a piros csoportra, mert a megyei utánpótlásbázisból feltöltődtek a korosztályok, a kadettek is 5. helyet értek el, odaértünk a közvetlen élvonal (Csata, Vasas) mögé. Innentől minden évben jön egy korosztály.
12. benji
2021-05-11 12:36:41 Lila öves, Őstag
Közben a dvtk.eu-n szokás szerint alul, a nem kiemelt hírek között megjelent, hogy Pusztai Petra távozik.
Az NSO-n már írták pár napja, ha jól emlékszem, a Csatához igazol.
11. benji |Válasz erre: 10. Karpfen
2021-05-11 12:33:37 Lila öves, Őstag
Én szoktam követni. :)
Másnap a sokkal gyengébb (utolsóelőtti) Tata ellen nehezen jött össze a győzelem, megérezte a csapat, hogy 2 meghatározó játékos hiányzott (Tóth Franka és Oláh Fruzsina). Nélkülük a Piros csoportban is nehéz lesz megkapaszkodni, de biztos jobb lenne jobb csapatok ellen játszani.
10. Karpfen
2021-05-08 18:37:28 Barna öves, Veterán
Tudom keveseknek üti meg az ingerküszöbét az U23, de ma ki-ki meccsen megverték a Szombathelyt, így megnyílt az út a feljutáshoz. 3 meccs van még, azokat hozni kellene. Oláh Fruzsina nagy tehetség. 12 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett, 2 eladott labda, 6 assziszt, 5 kiharcolt fault, 3 blokk 35 perc. Persze Tóth Franka is sokat segít, 19 pont, 14 lepattanó, 8 kiharcolt fault.
9. Karpfen |Válasz erre: 8. burritos
2021-05-07 17:24:36 Barna öves, Veterán
Keyonát én is így látom. Az EK-ban pedig játszhatna. Ami Tinát illeti, olyat is írtak az NSO-n, hogy többet kért Sopronban és nem adták meg neki. Ha ez igaz, kis esélyt látok, hogy Magyarországon marad. Vagy több pénzért alacsonyabb szinten? Én arra is tippeltem, hogy szülni megy. Majd kiderül.
8. burritos
2021-05-07 12:58:47 Zöld öves, Fanatikus tag
Keyona a boon cikke szerint a köv. szezon kezdetétől számított 2 hónap eltiltást kapott elsőfokon a szövetségtől.
Ha a fellebbezés után is maradna ez a döntés, az max. csak akkor nem érinteni minket rosszul, ha 4 külföldivel - köztük vele, bevállalva, hogy 2 hónapig nem játszik - vágnánk neki a szezonnak. Ha így lenne, azt mondom Keyona maradhatna, mert nagyon jó játékos.
7. benji
2021-05-06 08:54:59 Lila öves, Őstag
Én Rékákat igazolnék a csapathoz a következő pár évben. :)

Bernáth Réka (ha igazak az NS fórumon lévő infók (és nagyobb részük helyesnek bizonyul), ő érkezik).
Szívesen látnám itt Mányoky Rékát és Lelik Rékát, aztán jöhetne Dombai is. :)

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...