Banner

Felcsút - DVTK 2-0

Szerző: objektív | 2021-02-03 14:50:00

A Felcsút ellen 16 órától idegenben javíthatunk a tavaszi mérlegen. A három bajnoki pont fontosságát tulajdonképpen már le sem kell írni minden mérkőzés előtt, ugyanis ez a további meccsek mindegyikére igaz lesz a bajnokságban.

A Ferencváros elleni bravúr után 2 meccsen mindössze egy pontra futotta eddig a csapatnak, és a legutóbbi mérkőzés során sem kápráztattak el minket a játékosok annak ellenére, hogy itthon játszottunk a másik kiesőjelölttel. Ettől sokkal több kell délután, de ezt biztosan tudja mindenki. Mivel a reményhal az egyik kedvenc állatom, így az tartja bennem a lelket ma is. Hajrá Diósgyőr!


OTP Bank Liga 19. forduló

Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Zierkelbach Péter (Georgiu Theodoros, Kóbor Péter; Berke Balázs, Szilasi Szabolcs).

PAFC: Tóth B. - Szolnoki, Hadzhiev, Meißner, Deutsch L. - van Nieff, Plšek - Kiss T., Băluță, Nagy Zs. - Géresi. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

DVTK: Antal - Shestakov, Milović, Soldo, Marin - Márkvárt, Max - Grgić, Molnár G., Grozav - Vaněček. Vezetőedző: Zoran Zekić.


Csere: Molnár G. helyett Suljić és Grozav helyett Iszlai a 46., Shestakov helyett Dražić és Marin helyett Memolla az 56., Max helyett Hegedűs J. a 66., Băluță helyett Corbu, Nagy Zs. helyett Slagveer és Géresi helyett Mance mind a 69., Plšek helyett Urblík a 82., Kiss T. helyett Weslen Junior a 90. percben.

Sárga lap: Shestakov a 48., Márkvárt az 57. percben.

Gólszerző: Kiss T. (1-0) a 24., Plšek (2-0, 11-esből) az 53. percben.


Kulcspillanatok

24. perc: A félpályánál labdát veszített a DVTK, Băluță jobbra tette a labdát Kiss Tamásnak, aki tolt egyet rajta, majd jobbról, éles szögből a hálóba lőtt, 1-0


53. perc: Hazai szöglet jobbról, van Nieff beadása után Milović kezéhez ért a labda, 11-es a hazaiaknak. Jakub Plšek laposan a jobb alsó sarokba gurított, 2-0


Edzői értékelések:

Zoran Zekić: Mindenekelőtt gratulálok a Puskás Akadémia csapatának, mert megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Az első húsz percben jól játszottunk, azonban saját hibánkból kapott gólt követően nem volt meccsben a csapat, gyakorlatilag kapura lövésünk sem volt. A PAFC a játék minden elemében fölénk nőtt, több helyzetet alakítottak ki, és megmutatták, milyen a modern futball, hogyan kell egy-két érintővel játszani.

Hornyák Zsolt: Köszönöm a csapatomnak ezt a hozzáállást! A vesztes széria során ezt kritizáltam, és mostanra pozitívan változott meg, jó munkát végeztek, megérdemelten győztek. Hét friss játékossal álltunk fel az előző mérkőzéshez képest, így képzelem el a csapatot, a cseréket. Az elejétől kezdve ráerőltettük az ellenfélre a tempónkat, egyedül 2-0-nál hiányoltam, hogy kicsit passzívak voltunk, de a végén megint nekünk voltak helyzeteink.
Azt is köszönöm a csapatnak, hogy ismét kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2021-02-04 08:21:43 Barna öves, Fanatikus tag
Ahogy az ideigazolásakor olvastam, Zekic Eszéken sem kezdett valami acélosan, nézhetetlenek voltak a meccseik, a szurkolók pár meccs után már a fejét követelték, aztán egyszer csak ott összeállt a játék, jöttek a győzelmek és simán bennmaradtak. Pedig az a csapat talán még rosszabb helyzetben is volt mint mi. Úgyhogy azért lehet még valamibe kapaszkodni, és bízni abban, hogy ahogy telik az idő (szerda-szombat ide vagy oda), úgy egyre jobban ráncba tudja szedni a brigádot. 14 meccs azért még hátravan, ezalatt simán ki lehet harcolni a bennmaradást.
459. gabeszba |Válasz erre: 457. mr-d
2021-02-04 08:18:58 Piros öves, Őstag
A kezdő csapatot elnézve én se tudtam volna jobbat összerakni és ez se működött.
Látsz a keretben olyan játékost aki tudna rajtunk segíteni támadásban és még a kaput is eltalálja 16-ról?
Sajnos én nem . Itt a nagy kérdés ki a f.sz fog itt gólokat lőni,hogy bent maradjunk?
458. johny* |Válasz erre: 442. 1asokközül
2021-02-04 08:02:58 Fekete öves, Veterán
"akaratlanul még az emberölés sem bűn"

De, bűncselekmény. Akár szándékos, akár gondatlanságból.
2021-02-04 07:39:34 Fekete öves, Őstag
Érdekes a szurkolói lélektan. A meccs után Iszlairól elismeréssel szólunk, ugyanakkor az Ő játéka is megerősíti, miért impotens a támadójátékunk. Mai futballban merőben szokatlan, hogy már a saját térfélen egy vkp-nak cselekkel kell kihozni a labdát. Nem kell hozzá nagy megfigyelőképesség, hogy azért mert nincs kinek passzolnia. Illetve hátra vagy szélre van passz opció. Szélen meg kapjuk a letámadást, ahonnan végképp nincs folytatása a játéknak. Pont emiatt volt Pedro meg Seszta labdavesztése is. Mondjuk az más kérdés, hogy egy Pedro szintű tapasztalt játékost azért fizet a klub, hogy a 95. percben ne adja el a labdát, de a jelenségen, a lényegen ez nem változtat. De miért nem megoldás a cselezgetés? Azért, mert a következő meccsen erre már készül az ellenfél. Ne Iszlait szidjuk, ha majd labdát veszít. Maradna még az az opció, amit gyakran megjátszottunk, hogy Vanaceknek íveljük fel a labdát, de két meccsen talán egyet, ha meg tudott szerezni. Egyelőre nem vagyunk kisegítve vele. Mikor ennyire impotens egy csapat, szóba jöhetne a letámadás játszatása, de ahhoz meg sokat kell dolgozni...ehhez se taktikailag, se fizikailag nem vagyunk felkészülve. A második félidőben volt egy oktatni való jelenet. Öt támadó játékos az ellenfél térfelének közepén kergette az ellenfelet, az öt védekező meg a saját térfélünk közepén várta a fejleményeket. Az eredmény borítékolható, lendületből jöttek ránk. Ilyet soha nem láttam még. Míg meg nem sérült, Molnárnak volt két kreatív megmozdulása, azon kívül gyakorlatilag veszélytelenek vagyunk. Ilyenkor már jönnek a balszerencsés dolgok is, lesgól, öngól, ártatlan helyzetben kézre pattanó labda, szétugró sorfal...idegeskedés, kapkodás.
456. toki* |Válasz erre: 454. tomi87
2021-02-04 07:08:11 Fekete öves, Veterán
Ezek közül a meccsek közül ha jönne 7-8 pont, akkor a végére van még remény. Itt, mint mindenhol a végeredmény a lényeg. Tehát a végelszámolás.
455. antiabs |Válasz erre: 413. zaphod
2021-02-04 00:28:19 Piros öves, Őstag
Handling the ball
For the purposes of determining handball offences, the upper boundary of
the arm is in line with the bottom of the armpit.
It is an offence if a player:
• deliberately touches the ball with their hand/arm, including moving the
hand/arm towards the ball
• scores in the opponents’ goal directly from their hand/arm, even if
accidental, including by the goalkeeper
• after the ball has touched their or a team-mate’s hand/arm, even if
accidental, immediately:
• scores in the opponents’ goal
• creates a goal-scoring opportunity

• touches the ball with their hand/arm when:
• the hand/arm has made their body unnaturally bigger ***emiatt fújta be***
• the hand/arm is above/beyond their shoulder level (unless the player
deliberately plays the ball which then touches their hand/arm)

The above offences apply even if the ball touches a player’s hand/arm
directly from the head or body (including the foot) of another player who is
close.

Except for the above offences, it is not an offence if the ball touches a
player’s hand/arm:
• directly from the player’s own head or body (including the foot)
• directly from the head or body (including the foot) of another player who is close
• if the hand/arm is close to the body and does not make the body unnaturally
bigger
• when a player falls and the hand/arm is between the body and the ground to
support the body, but not extended laterally or vertically away from the body
454. tomi87* |Válasz erre: 453. toki
2021-02-04 00:05:50 Fekete öves, Veterán
Szerintem a Kisvárdát sem verjük szombaton. Utána meg Újpest,Fehérvár, Kövesd, Fradi, MTK meccsek jönnek. Eldől az már sokkal hamarabb is sajnos. Főleg,ha az Újpest is ver minket.
2021-02-03 23:36:49 Fekete öves, Veterán
A válogatott szünet után lesz jobb a játékunk, csak lehet az már késő lesz. De van 1 érzésem, hogy az uccsó fordulóban dől el megint a bent maradásunk.
452. toki* |Válasz erre: 437. zaphod
2021-02-03 23:35:08 Fekete öves, Veterán
Nem pánik 3 értelmes igazolás. Olyan aki fel meri vállalni a játékot. Aki el meri kérni azt a kurva labdát, és azt meg is tudja játszani. Meg legalább hátrafele ne adja oda az ellenfélnek.
451. sverige |Válasz erre: 449. 1asokközül
2021-02-03 23:29:41 Barna öves, Tag
422. komment...
Igyál meg valamit!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...