Banner

Felcsút - DVTK 2-0

Szerző: objektív | 2021-02-03 14:50:00

A Felcsút ellen 16 órától idegenben javíthatunk a tavaszi mérlegen. A három bajnoki pont fontosságát tulajdonképpen már le sem kell írni minden mérkőzés előtt, ugyanis ez a további meccsek mindegyikére igaz lesz a bajnokságban.

A Ferencváros elleni bravúr után 2 meccsen mindössze egy pontra futotta eddig a csapatnak, és a legutóbbi mérkőzés során sem kápráztattak el minket a játékosok annak ellenére, hogy itthon játszottunk a másik kiesőjelölttel. Ettől sokkal több kell délután, de ezt biztosan tudja mindenki. Mivel a reményhal az egyik kedvenc állatom, így az tartja bennem a lelket ma is. Hajrá Diósgyőr!


OTP Bank Liga 19. forduló

Puskás Akadémia FC - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Zierkelbach Péter (Georgiu Theodoros, Kóbor Péter; Berke Balázs, Szilasi Szabolcs).

PAFC: Tóth B. - Szolnoki, Hadzhiev, Meißner, Deutsch L. - van Nieff, Plšek - Kiss T., Băluță, Nagy Zs. - Géresi. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

DVTK: Antal - Shestakov, Milović, Soldo, Marin - Márkvárt, Max - Grgić, Molnár G., Grozav - Vaněček. Vezetőedző: Zoran Zekić.


Csere: Molnár G. helyett Suljić és Grozav helyett Iszlai a 46., Shestakov helyett Dražić és Marin helyett Memolla az 56., Max helyett Hegedűs J. a 66., Băluță helyett Corbu, Nagy Zs. helyett Slagveer és Géresi helyett Mance mind a 69., Plšek helyett Urblík a 82., Kiss T. helyett Weslen Junior a 90. percben.

Sárga lap: Shestakov a 48., Márkvárt az 57. percben.

Gólszerző: Kiss T. (1-0) a 24., Plšek (2-0, 11-esből) az 53. percben.


Kulcspillanatok

24. perc: A félpályánál labdát veszített a DVTK, Băluță jobbra tette a labdát Kiss Tamásnak, aki tolt egyet rajta, majd jobbról, éles szögből a hálóba lőtt, 1-0


53. perc: Hazai szöglet jobbról, van Nieff beadása után Milović kezéhez ért a labda, 11-es a hazaiaknak. Jakub Plšek laposan a jobb alsó sarokba gurított, 2-0


Edzői értékelések:

Zoran Zekić: Mindenekelőtt gratulálok a Puskás Akadémia csapatának, mert megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Az első húsz percben jól játszottunk, azonban saját hibánkból kapott gólt követően nem volt meccsben a csapat, gyakorlatilag kapura lövésünk sem volt. A PAFC a játék minden elemében fölénk nőtt, több helyzetet alakítottak ki, és megmutatták, milyen a modern futball, hogyan kell egy-két érintővel játszani.

Hornyák Zsolt: Köszönöm a csapatomnak ezt a hozzáállást! A vesztes széria során ezt kritizáltam, és mostanra pozitívan változott meg, jó munkát végeztek, megérdemelten győztek. Hét friss játékossal álltunk fel az előző mérkőzéshez képest, így képzelem el a csapatot, a cseréket. Az elejétől kezdve ráerőltettük az ellenfélre a tempónkat, egyedül 2-0-nál hiányoltam, hogy kicsit passzívak voltunk, de a végén megint nekünk voltak helyzeteink.
Azt is köszönöm a csapatnak, hogy ismét kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

410. Bierkoff |Válasz erre: 384. gazember (Motoros Dolgok)
2021-02-03 20:59:16 Fehér öves, Újonc
Sajnos van egy olyan érzésem, hogy a Zete lesz a másik kieső.
Most is egy lesgólt adtak meg a Budafoknak ellenük. :(
Annyira a Zete sem jó, hogy ennyi bírói tévedést elbírjon.
409. toki* |Válasz erre: 407. MertAkiDiósgyőőőri
2021-02-03 20:57:45 Fekete öves, Veterán
Miért szerinted adtak volna érte pénzt? Szerintem még Miki fizetett csak vigyék.
2021-02-03 20:56:51 Fekete öves, Veterán
Én is úgy gondolom, mint itt többen. Tény és való, hogy oké karaktereket igazolunk - még azt mondom, hogy hellyel-közzel ilyenek is jöttek -, viszont a régiek olyan enerváltak, vagy én nem is tudom megfogalmazni, hogy milyenek. Tehát amikor elindul a mérkőzés, azt látom a szemekbe - mert ugye a szem a lélek tükre, (ezért hívom a legnemesebb szervemet is SZEM-nek ;)))) -, hogy fújnak 1 nagyot, és azt várják mikor lesz vége. Így nem lehet focizni, és ezt az is tudja, aki életében nem focizott, csak szereti. Tehát nekem olyanok kellenek mint Molnár, akiben látom azt a tüzet, ami bennünk szurkolókban van. Tehát itt ti gólt nem lőttök, azt csak mi fogunk. Nem látom ezt! Talán a horvátokban igen. Nem tudom. Lehet a horvátok mellé betennék 1-2 fiatalt vagy a fasz se tudja. Tehát ez a játék számomra lehangoló. Én még mindig a középpályát tartom üresnek.
2021-02-03 20:48:35 Fekete öves, Veterán
Benczés barátunk egyébként mi jogon is engedi el ingyen Hasanit?? Ja, hogy majd cserébe kap egy új autóra valót tőle. Így megy ez itt évek óta, nem véletlenül bontunk orrba szájba mindenkivel szerződéseket. Itt ezt is lehet. A klub érdek meg kit érdekel.
406. Tibi78 |Válasz erre: 401. Csabasi
2021-02-03 20:36:08 Fehér öves, Lelkes újonc
) A sportszervezet felnőtt korosztályú labdarúgója a bajnokság mérkőzésein csak akkor rendelkezik játékjogosultsággal, ha hivatásos szerződése van. A sportszervezet vagy a sportszervezet részére a kötelező utánpótlás csapatokat biztosító sportszervezet kettős versenyengedéllyel rendelkező utánpótlás korosztályú labdarúgója, aki a bajnoki mérkőzésen játékjogosultsággal rendelkezik, hivatásos szerződés nélkül is pályára léphet.
B)A bajnokságban résztvevő csapatoknak a mérkőzéseikre legalább 1 fő 2001.01.01. és utána született labdarúgót kell nevezniük. A labdarúgónak végig a pályán kell lennie, kivéve
1) ha a játékost lecserélték és helyette a korosztályi előírásoknak megfelelő játékos lép pályára; vagy
2) ha a játékost kiállították, vagy
3) ha az adott csapat a cserelehetőségét kimerítette, majd ezt követően
fogyatkozik sérülés miatt 10 főre.
C)Kooperációs versenyengedély a 2020-2021. évi NB I. férfi felnőtt nagypályás
labdarúgó bajnokságban résztvevő sportszervezet csak azon igazolt magyar állampolgárságú vagy magyar felmenővel rendelkező labdarúgója részére váltható, aki az alábbi mind a 2 feltételnek megfelel:
1) a 2020/2021. évi NB I. osztályú férfi felnőtt nagypályás bajnokságban résztvevő sportszervezet által az MLSZ Ügyviteli rendszerében (http://ifa.mlsz.hu) rögzített aktuális játékoskeretében szerepel;
2) 2000. január 1. és utána született ( U21 és annál fiatalabb korosztályú ).
D) A Kooperációs versenyengedélyt kérő magyar felmenővel rendelkező labdarúgó részére a kooperációs versenyengedély csak akkor adható ki, ha magyar felmenőjének meglétét közokirattal, vagy közjegyző által hitelesített teljes
bizonyító erejű magánokirattal igazolta.
405. Tibi78 |Válasz erre: 401. Csabasi
2021-02-03 20:36:07 Fehér öves, Lelkes újonc
) A sportszervezet felnőtt korosztályú labdarúgója a bajnokság mérkőzésein csak akkor rendelkezik játékjogosultsággal, ha hivatásos szerződése van. A sportszervezet vagy a sportszervezet részére a kötelező utánpótlás csapatokat biztosító sportszervezet kettős versenyengedéllyel rendelkező utánpótlás korosztályú labdarúgója, aki a bajnoki mérkőzésen játékjogosultsággal rendelkezik, hivatásos szerződés nélkül is pályára léphet.
B)A bajnokságban résztvevő csapatoknak a mérkőzéseikre legalább 1 fő 2001.01.01. és utána született labdarúgót kell nevezniük. A labdarúgónak végig a pályán kell lennie, kivéve
1) ha a játékost lecserélték és helyette a korosztályi előírásoknak megfelelő játékos lép pályára; vagy
2) ha a játékost kiállították, vagy
3) ha az adott csapat a cserelehetőségét kimerítette, majd ezt követően
fogyatkozik sérülés miatt 10 főre.
C)Kooperációs versenyengedély a 2020-2021. évi NB I. férfi felnőtt nagypályás
labdarúgó bajnokságban résztvevő sportszervezet csak azon igazolt magyar állampolgárságú vagy magyar felmenővel rendelkező labdarúgója részére váltható, aki az alábbi mind a 2 feltételnek megfelel:
1) a 2020/2021. évi NB I. osztályú férfi felnőtt nagypályás bajnokságban résztvevő sportszervezet által az MLSZ Ügyviteli rendszerében (http://ifa.mlsz.hu) rögzített aktuális játékoskeretében szerepel;
2) 2000. január 1. és utána született ( U21 és annál fiatalabb korosztályú ).
D) A Kooperációs versenyengedélyt kérő magyar felmenővel rendelkező labdarúgó részére a kooperációs versenyengedély csak akkor adható ki, ha magyar felmenőjének meglétét közokirattal, vagy közjegyző által hitelesített teljes
bizonyító erejű magánokirattal igazolta.
2021-02-03 20:32:36 Narancs öves, Lelkes újonc
Lehet rosszul gondolom, de ha az új tulajdonos személye megegyezik a mai ellenfél mecénásával akkor az két okból sem lehet publikus. Morális, illetve összeférhetetlenségi szempontok miatt. UEFA rendelkezés. Egy azonos osztályban szereplö csapatoknak nem lehet azonos tulajdonosa. Ezért van az ahogy Presser Gábor is dalolta ,,és jött a doktor". Azt senki nem várhatta hogy a felcsút ma lefekszik, mert akiknek valódi tudomásuk van a diósgyör új tulaj szémelyét illetöleg, azoknak ez egy magaslabda is lehet.
A gond inkább az, hogy a csapat nem áll össze nem homogén, aminek alapvetö problémája hogy az elözö keretböl megmaradó offensiv játékosok akikröl úgy gondolták, hogy új közegben, jobb védelemmel és új edzövel jobb teljesitményre lesznek képesek. Nem úgy néz ki. Nem áll össze mert nincs a csapatnak atmoszférája, nem vibrál és forr a levegö, nem borulnak az ellenfél játékosai a párharcoknál, nincs hidegvér, ösztönös váratlan megoldás és sebesség. Ez a csapat probálkozik, de nem él igazából, nem élik meg azt amit együtt kellene tenniük a sikerért. A második félidöben (elsöt nem vagy csak részben láttam), olyan hoszú volt mélységben a csapat mint az Orient Express.
Bár sorsuk a továbbiakban nem a saját kezükben van, majd kiderül mennyire keménylegények és Profi-k a DVTK-t képviselök csapatostól,- edzöstöl,- vezetöig bezárólag.
2021-02-03 20:31:37 Lila öves, Tag
Ami tény:
Ez a horvàt védő négyes nagyságrendekkel jobb, mint az őszi védősorunk. Egyénenként és csapatrész szintjén is.
Ez a horvát edző látja is, nemcsak nézi a meccset és reagál a meccsek alakulására, nem úgy, mint Feczkó-mackó.
A már ősszel is itt játszók (bocsánat, szédelgők) viszont kurva gyengék. Azzal, hogy van egy jó vedősorod még nem fogsz támadásban dominálni, vagy jól kontrázni, a helyzeteket értékesíteni meg pláne nem.
Mondjak itt jópáran, hogy minek kellett ennyit igazolni? Most komolyan! Mit gondol bárki is, hogy Grozav, Ivanovski, Drazsic, Memolla, Iszlai, Márkvárt mitől táltosodnának meg hirtelen? És az, hogy nem táltosodnak meg, az Zekic hibája? Bárcsak jönne még 4 horvát, mert még 15 új játékossal is nagyobb esélyünk lenne a bennmaradásra, mint velük.
A bentmaradás még meglehet. Még 2x játszunk az Újpesttel, 1x a Budafokkal. Ha ezt a 3 meccset hoznánk és a többi fordulóban csak annyi pontot szereznénk, mint e két rivális bentmaradnánk.
Csakhát most jöhet a hitek megingása, mert azért a vasárnapi meccsre a mai már marhára demoralizáló.
Remélem nem adja fel Zekic.
Aztán, hogy ha még bent is maradnánk, mi lenne perspektíva a jövőre nézve a jelenlegi "tulajjal", na az jó kérdés...
402. notoriusbg |Válasz erre: 390. pinta
2021-02-03 20:27:53 Kék öves, Tag
Akkor érdekel, persze!
Közben látom, johny már megírta, de ha már utánanéztem és kérted: fent a neved mellett a levélikon, utána 'új üzenet', a névhez mehet a 'notoriusbg'... :-)
401. Csabasi |Válasz erre: 387. Tibi78
2021-02-03 20:27:30 Narancs öves, Lelkes újonc
Szeva!Linkeld már ide légyszíves!!!!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...