Életem meccse - Audio kimenet

Betyárok írása az "Életem meccse" sorozatunkban.

5 évvel ezelőtt arra kértük az amigeleken.hu olvasóit, hogy írják meg legnagyobb meccsélményüket, amelyek szeretett csapatunkhoz, a DVTK-hoz kötik őket. Nagy-nagy örömünkre 25-en tiszteltek minket vele, hogy billentyűre vetették gondolataikat és megosztották velünk élményeiket.

Megtiszteltetés volt számunkra, hogy egykori labdarúgóink is (Vass László, Ráczi Attila, Szenczi Imre, Kökény Béla, Nikházi Márk és Granát Balázs) is meséltek egy-egy emlékezetes mérkőzésről, és Slózi is visszarepített minket az időben egy 1957-es bajnokira. Igazi csemegék voltak ezek az írások.

Most újra megosztjuk veletek ezeket az írásokat, ezzel is ösztönözni szeretnénk titeket arra, hogy küldjétek el nekünk ti is életetek meccsének a leírását. Az írásokat az info@amigeleken.hu email címre várjuk!

A sort Betyárok visszaemlékezével kezdjük, aki 1979-be repít vissza minket.

Úgy kezdem én is, mint a többiek: nagyon nehéz kiválasztani egyetlen meccset. Nekem nem is sikerült. Voltak korszakaim, a kezdettől, mikor a Könyves Kálmán utcából elindulva a Lóránffy sarkán láttam rá a már piros-fehérben lobogó B-középre, s hallottam meg a velejemig bizsergető hangorkánt, napjainkig, mikor az ország déli részén dobog a szivem a Klubért.

Két mérkőzésről fogok irni, kettőről, amiket nem is láttam.

Dundee United FC – Diósgyőri VTK Miskolc 0:1, 1979.10.24. 20:30

Két héttel 13. születésnapom előtt már kora reggeltől azon tipródtam, gyötrődtem, hogyan fogom meghallgatni a rádióban az esti meccset, a világ csodáját, a KEK második fordulójába két győzelemmel jutott Diósgyőr skóciai vendégjátékát. Hol volt még az, hogy a wizzair-rel kiugrunk Britanniába, vagy bárhová, még a tévé sem adta, a Petőfi rádió is csak tán a második félidőt. A rádióközvetítésekhez szoktunk hozzá, ha nem engedtek el a meccsre, mikor a körkapcsolásban bemondták, hogy kapcsoljuk Diósgyőrt, ahol gólt szerzett a hazai csapat, kirohantam az erkélyre, hogy élőben hallhassam a gólörömöt, a katonaságnál Lakatos Bélával hallgattuk titokban s némán ölelgettük egymást, mikor „ismét harapott a Diósgyőr”.

Na de térjünk vissza hetvenkilenc végére, keserves vívódásomhoz. Eljött az este, s mivel akkoriban igen szorultam otthon, addig nem is mertem előhozakodni, de végül is bátorságom összeszedve Apám elé álltam, mintha csak úgy arra járnék:

• Hallgathatom a meccset?
• Szó sem lehet róla.

Jaj. Nehéz percek jöttek. Ahhoz már idős voltam – bár még szűz és nem is ittam - hogy sírva toporzékoljak, ahhoz még fiatal, hogy szembeszálljak. (Két hét múlva ott voltam a visszavágón). Így hát maradt a kétségbeesés, a paplan alatt, várakozás a reggeli hírekre… Aztán fél tíz felé nyílt az ajtó, bejött Apám, odaadta a rádiót, Anyád meg ne tudja!

Lehallkítva, paplan alatt türelmetlenül vártam a részeredményt: félidőben 0:0-ra áll a Diósgyőr, kapcsoljuk Vass István Zoltánt! Vass István Zoltán óriás volt és a spliti meccs óta – amit alább részletezek majd – titokban Diósgyőr szurkoló. A vak sötétben, a fülembe 45 percen át üvöltő – skót helyzet helyzet hátán – riporterrel a Tannadice Parkban voltam teljes valómmal. Az önfeláldozóan védekező Diósgyőrnek már csak két percet kellett kihúznia, mikor is egy előrevágott labdára a félpályánál Fekete Laci rácsapott és… és egy örökkévalóságig vezette a labdát a kapu felé, miközben Vass István üvöltött, Fekete viszi, Fekete viszi, még mindig viszi, Feketeeee, góóóóóóóóóóól…!!!!!!

Hát Anyám meghallotta két szobával arrébb, de biztosan egész Miskolc.

A skóciai meccsről sajnos nincs videó, gyönyörködjünk hát a 3-1-re megnyert visszavágó összefoglalójában:

Évekkel később Nagyatádon a katonaságnál Vass István Zoltán volt a kultúrterem vendége. Öröm volt látni végre, akiről eddig azt képzeltem, hogy „csak” egy hang. Vége lett mondandójának, lehetett kérdezni. Felálltam - aminek mindenki örült, mert több időt tölthettek távol a körlettől - és mondtam, Diósgyőr szurkoló vagyok, mi jut eszébe? Láthatólag megörült a kérdésnek, először azzal kezdte, milyen „veszélyes” állapotokkal találkozott a klubházban, aztán rátért arra, mennyire szeretett Diósgyőrből közvetíteni és hogyan fertőződött meg végérvényesen.

HNK Hajduk Split – Diósgyőri VTK Miskolc 2:1, tizenegyesekkel 4:3 1977.11.02.

„Az első meccset itthon már hatalmas meglepetésre 2:1-re nyertük. A visszavágón már a huszadik perc előtt gólt lőtt a Hajduk, leült a meccs. Én is elvesztettem a lelkesedésem - szégyellem is utólag -remény nélkül közvetítettem a meccset. Aztán a második félidő felénél fokozatosan feltámadt a DVTK - és én is! Megéreztem a lehetőséget, a fülke nélküli közvetítő helyen már felállva, a nézők közt mondtam a magamét, mígnem Tatár Gyuri a 80. percben egyenlitett! Továbbjutásra állt a Diósgyőr, óriási volt. Öt perc múlva egyenlített a Hajduk, de már a hosszabbitásban sem esett gól, végül Szántó Gabi az utolsó tizenegyesünket a felső lécre vágta. Nagyon szomorú voltam, de nagy élmény volt.”

A meccs összefoglalója:

Hát ennyi Kedves Barátaim, Szurkolótársaim. Bizom benne, hogy még sok meccset láthatok élőben, de ezeket a közvetitéseket sosem feledem…