Banner

Elek Ákos befejezi, sportvezető lehet – Diósgyőrben?

Szerző: amigeleken.hu | 2022-04-29 10:19:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A Nemzeti Sport értesülései szerint a 48-szoros válogatott Elek Ákos a nyáron felhagy a futballal, és sportvezetőként folytathatja – úgy tudjuk, a neve szóba került korábbi klubjánál is, a Benczés Miklós távozása után éppen sportigazgatót kereső DVTK-nál.

Elek Ákos azonban cáfolta az értesülést.


„Jobban örültem volna, ha tavaly szerződtet a DVTK, és még futballozhattam volna a csapatban. Most azt tudom mondani, hogy a nyáron befejezem a pályafutásomat, ezt már eldöntöttem, és nem titok, hogy egy ideje már sportigazgatónak tanulok. Megtiszteltetés, ha valóban szóba került a nevem Diósgyőrben, mint sportvezető, de ez egyelőre nem több, mint pletyka” – reagált a nemzetisport.hu megkeresésé a 34. életévét júliusban betöltő, 48-szoros válogatott középpályás, Elek Ákos.


A borsodi, ózdi születésű Elek 2012 és 2015 között futballozott Diósgyőrben, majd egy kínai kitérőt követően 2016-tól újabb egy évet játszott a DVTK-ban, onnan igazolt aztán a kazah FC Kajrathoz.

Elek, aki a 2016-os Európa-bajnokságon is pályára lépett, 2019-ben tért vissza Fehérvárra, ahol 2011-ben tagja volt a Videoton első bajnokcsapatának. Az utóbbi időben a klub NB III-as csapatában játszott, ebben az évadban eddig kilenc meccsen szerepelt, nyáron lejár a szerződése a klubnál.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>


forrás: nemzetisport.hu


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. Kezdökör |Válasz erre: 6. Ignacio-Sanchez-Mejias
2022-04-29 13:38:22 Piros öves, Őstag
A 2012-14-es évek mentalitású Elek Ákosa az jöhetne, de sajnos eltelt 8-10 év és mint látjuk Ákos megfárad, hagyta, hogy bedarálja és kiköpje Őt a fociközeg! Jelen pillanatban szerintem Ő nem a „megalkuvás nélküli ajtóberugdosó” karakter, ha az volna akkor nem a sötétvári fakóban punyadt volna meg utolsó éveire, hanem küzdött volna magáért és az önbecsüléséért! Sportvezetőként meg teljesen szűz, a DVTK lépjen már végre ki abból a gyerekcipőből, hogy mindenkit felkarol, felépít, etet-itat. Játékosként meg lett fizetve, köszönjük amit a klubért tett! Képezze magát, tanuljon mint vezető és talán utána ismét feltűnhetne a nagy magyar focivalóságban, akár itt nálunk is!
2022-04-29 13:32:34 Barna öves, Fanatikus tag
Véleményem szerint először a vezetésnek meg kellene határozni az irányt, horvát ,ukrán , vagy magyar ,stb, milyen irányba megyünk?És a körülötte levő embereket is ez alapján kiválasztani ,illetve majd ő a közvetlen munkatársait, az nyilvánvaló, hogy a komplett szakmai "csapat" erőnléti edzőtől utánpótlásig mehet..és ne az döntsön ,hogy "mi kutyánk kölyke, vagy szimpatikus -e", szakmailag kezdődjön el végre 10 év után a munka , én szememben ezekkel az anyagi lehetőségekkel egy első osztály kevés , jó lenne egy játékosokat nevelő ,akár értékesítő valóban regionális egyesületet látni..de attól tartok lesz egy vezetőcsere és ennyi ,persze az elmúlt évekhez képest könnyű jobbat csinálni, de a legnagyobb bűne a vezetésnek ,hogy elherdálja ezeket az anyagilag stabil éveket, Eppel ,Vukmir és stb.. pénzszórással a semmibe , pedig lehetne itt egy "második Debrecen vidéki sikersztori"...
2022-04-29 13:01:32 Barna öves, Tag
Eleknek semmi tapasztalata, sportvezetőként,ne ide jöjjön bele tanulni a Diósgyőr kárára. Sokkal szívesebben látnám Tóth Lacit. Egy nagy arc,de kibaszott jó érzékkel tud igazolni játékosokat. Nekünk most ilyen kell, nem egy kezdő sportvezető.
7. El Bandi |Válasz erre: 6. Ignacio-Sanchez-Mejias
2022-04-29 12:47:20 Piros öves, Őstag
Szerintem nem ekézi itt senki, inkább félti. Bár mindig lesz olyan hozzászólás ami a többségnek nem tetszik... 6 hozzászólásból ne csináljunk statisztikát.
Nem rossz gondolat Révész Attila, de nekem még mindig az kérdés, hogy hagyják e dolgozni az új embert... Mert itt Miklóson kívül többen is ludasak a kialakult helyzetért. És a kör ezzel bezárult..?
2022-04-29 12:21:21 Piros öves, Őstag
Ekézni kezdik, anélkul, hogy bármit csinált volna. :-) Azért Elek tett ezért a klubért eleget még mielőtt elfelejtenénk es beboritanánk sz@rral. Jobban elviselném, mint pl Farkas B-t. Ide Új arc kell, friss, aki mer ajtókat berugni. Az NB1 tele van nagyon "tapasztalt" szakmai igazgatóval aztán mutassatok nekem olyan klubot az elso 3 helyezetten kivul, ahol "kimagasló" szakmai munka folyik. Elek nincsen benne azokban a "szakmai körökben" ahol ezek a dolgok eldőlnek. Mi bizony kapunk majd egy Farkas B-t az arcunkba. Amúgy Révész Attila távozik Kisvárdáról. Hozzá mit szólnátok?
2022-04-29 12:20:32 Piros öves, Őstag
Oké, hogy Elek Ákos a földink, meg egy szerethető karakter és játszott is itt nálunk de vajon sportvezetőként meg tudná állni a helyét? Véleményes mikor azt látjuk, hogy azt nem tudta (lehet nem is akarta, jó volt így is a zsozsó) lemenedzselni, hogy a karrierjének a végét ne az NB3-ban egy klub fakójában zárja le!
4. El Bandi |Válasz erre: 3. dvtk-3534
2022-04-29 12:06:09 Piros öves, Őstag
Egyetértek, de míg nincs teljes megtisztulás rizikós a dolog, illetve az necces, hogy engednék e őt vagy mást 'valóban' a DVTK érdekében dolgozni...

Akkor lehetne előre lépni, ha 'mindenki' DVTK kötődésű, a játékosai pedig legalább Diósgyőri érzelműek lennének.
Nemcsak a bajban, hanem az örömökben is...
Ehhez a szurkolótábor már adott.
2022-04-29 11:19:41 Fekete öves, Veterán
Pedig rosszabb tuti nem lenne bencéstől. sőt.
Lehet visszahozna egy két korábbi kedvencet is. Pl: Kádár Tomi. Szerintem egy jó nyári alapozással hasznára válna a csapatnak.

Eleknek fontos a DVTK és a megye is és nem akarná lejáratni magát ezért biztos h maximális odaadással végezné a munkáját. Az a félő hogy emiatt összetűzésbe kerülne a menedzsmenttel.
2022-04-29 10:49:47 Piros öves, Őstag
Nem szeretem ezeket a média kacsákat, csak azért, hogy az olvasottság nőjön egy-egy lapnak... Most jobban örülnék, ha arról szólna a hír, hogy hogyan készülünk erre a 4 meccsre, mert a többi most nem oszt nem szoroz... A hab az lenne a tortán, ha mégis kiderülne, hogy már Kondás Elemér távozása kapcsán megvolt a jelölt, csak nem akartuk még bejelenteni (ezt sem)...
2022-04-29 10:33:59 Lila öves, Tag
A jó Isten óvjon meg minket ettől!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...