Banner

Megérkeztek a vadonatúj Volkswagenek

Szerző: amigeleken.hu | 2022-08-31 12:34:00

Folytatódik a Miskolc Autó és a DVTK együttműködése.


Különleges sajtóeseményt szervezett a DVTK Aréna előtti térre a Miskolc Autó és a DVTK. A felek az idei esztendőben is megadták a módját az új autók átadásának, hiszen naplemente után, fényfestés kíséretében érkeztek meg a vadonatúj Volkswagen személyautók Diósgyőrbe.



A DVTK és a Miskolc Autó közös története több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött. A korábbi évekhez hasonlóan a támogatást most is a legnagyobb régiós multisport klubként kapja a DVTK. Az autókat elsősorban a klub dolgozói használják majd.


Tavaly, amikor a Miskolc Autó és így a Volkswagen csoport visszatérését bejelentettük, 2+1 éves kontraktusban állapodtunk meg. Ennek az ígéretnek teszünk ma eleget hiszen folytatódik az együttműködésünk, sőt valamennyi tavaly átadott autót újra cserélünk - nyilatkozta Brózsely Gábor a Miskolc Autó cégvezetője. - A DVTK mint multisportklub töretlenül fejlődik, ami jó érzéssel tölt el bennünket, hiszen 10 éve közösen léptünk erre az útra. Fontosnak tartom kiemelni és megköszönni a Porsche Hungária támogatását, amivel hozzájárul ahhoz, hogy folytatni tudjuk ezt az együttműködést.

Az autóipari körülményeket figyelembe véve, júniusban már cseréltünk 23 autót, most, szeptember elsejével további 17 autót adunk át, 2 pedig marad az előző flottából, így összesen 42 autó áll a klub szolgálatába. Ezúttal jellemzően Volkswagen modelleket, T-Roc, T-Cross, Taigo modelleket adunk át, amelyek egy évig biztosan a klub rendelkezésére állnak. Ezt követően döntünk az esetleges folytatásról.

Ha ma Borsod megyében a lehető legnagyobb közönség előtt szeretnéd a termékedet, cégedet pozícionálni, akkor a DVTK megkerülhetetlen. Rengeteg ügyfelünk arról számol be, hogy az első felület, ahol találkozott velünk az éppen egy DVTK-s autó, egy mérkőzésközvetítés vagy egy online mérkőzésbeszámoló volt. Emellett akadnak olyan partnereink is, akiknél sokat nyom a latba amikor szolgáltatót választanak, hogy ki az, aki tesz a helyi közösségért, kultúráért esetleg részt vesz-e társadalmi szerepvállalásokban - zárta a cégvezető.



Mindenekelőtt a klub nevében szeretném megköszönni az egyik legrégebbi partnerünknek, hogy továbbra is megtisztel minket a támogatásával - kezdte dr. Világi Péter, a DVTK kommunikációs- és marketing igazgatója. - A közvélemény talán nem is tudja, mekkora segítséget jelent ez a támogatás egy ekkora multisport klub életében: közel 3000 sportoló és 300 munkavállaló életét könnyítik meg. A Miskolc Autó által biztosított járművek szinte folyamatos használatban vannak és járják hazánk útjait, hiszen a mindennapi ügyintézésen túl nem telik úgy el nap, hogy valamelyik felnőtt- vagy utánpótláscsapatunk, esetleg egyéni sportolónk ne venne éppen részt valamilyen megmérettetésen és rendszeresen előfordul, hogy a csapatbuszokat külön autóval kíséri a technikai személyzet.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a DVTK hazánk legnagyobb és legnépszerűbb régiós multisportklubja lett, ennek megfelelő az a médiafigyelem is, ami körülveszi a diósgyőri sportolókat és a klub egészét. Bízom benne, hogy a DVTK marketing-kommunikációs ereje a következő években is ugyanilyen vonzó lesz a Volkswagen és a Miskolc Autó számára, és a jövőben még több helyi kis- és középvállalkozás csatlakozik majd hozzájuk, hiszen ők is szükségesek ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, mert nálunk jobban senki nem tudja, hogy országos szinten csak együtt lehetünk igazán sikeresek - zárta dr. Világi Péter.


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
10. Spirálfüzet (kockás) |Válasz erre: 9. IEVVV
2022-09-01 15:06:09 Piros öves, Veterán
Játékost sosem láttam "céges" autóval az utóbbi években. Márpedig elég sokat járom a várost.
9. IEVVV
2022-09-01 09:59:51 Kék öves, Fanatikus tag
Spirálfüzet, rosszul tudod, elég sok játékos jár autóval a klubnál. :( Az más kérdés, hogy sokuknak megígérték, de teljesületlen maradt. De az is vicc, hogy autót használnak olyanok is, akiknél nem feltétlen lenne indokolt.
8. Tivadar |Válasz erre: 7. Spirálfüzet (kockás)
2022-08-31 21:26:34 Lila öves, Tag
Igen! Pazarlás és pökhendiség! Van pofájuk ebben virítani a DVTK címerével! Hogy nem sül le...
A szurkolói képviselt is kap? Nekik is jár, legalább 1!
7. Spirálfüzet (kockás) |Válasz erre: 6. Tivadar
2022-08-31 21:10:30 Piros öves, Veterán
Persze. Pazarlás, évente ez megy...
6. Tivadar |Válasz erre: 4. Spirálfüzet (kockás)
2022-08-31 21:06:07 Lila öves, Tag
Ja így már rendben van! Ők megérdemlik!!!
5. Szilas
2022-08-31 21:00:04 Narancs öves, Tag
van pénz valahol a semmire.
4. Spirálfüzet (kockás) |Válasz erre: 2. 2017.
2022-08-31 15:06:14 Piros öves, Veterán
A játékosok több éve nem használnak szponzor autót. A vezetőség kapja, meg egy két kivétel, de focista egy sem.
2022-08-31 15:00:12 Fehér öves, Újonc
Előző hozzászóláshoz: "Legnagyobb régiós multisportklub"
Miskolc tudjuk
Eger Foci (NB III második fele)
Salgótarján Foci (kiesett az NB III-ból)
Többről tud valaki?
2. 2017.
2022-08-31 13:29:38 Piros öves, Fanatikus tag
Örülök az autóknak, kapjanak csak a sportolók, ilyen a 21. század.

Annak örülnék ha nem csak duma lenne ezt a mindenhol hangoztatott "legnagyobb régiós multisport klub" meg legnagyobb vidéki klub. Mert jól hangzik igen, de sajnos semmi sport érték nincs mögötte.

Egyik sportról se Miskolc és a Diósgyőr jut eszébe a magyar embereknek, egy olyan sportág sincs ahol mi lennénk a top3-ban több éven át és így ragadnánk bele az emberek fejébe.

Győrnek ott a kézilabda
Szegednek a kézilabda
Veszprém kézi
Fehérvár hoki és foci
Sopron kosár
Debrecen foci
és sorolhatnám

a sok pesti klub pedig úszás, atlétika stb

mi hol vagyunk ezekhez képest? multisport klub? hagyjuk, foci nb2, hoki nb1 középmezőny? kosár nb1 élmezőny de igazából rajtunk kívül senkit nem érdekel, nem vagyunk bajnokok, női szinten 3-4. helyezéls nem számít, mondjuk fociban se számítana, atlétika, birkózás? nem tudom, akkor meg senki nem tud rólunk, női foci, ne nevettessetek

szóval el kéne felejteni ezeket a dumákat és végre hosszú távon ott lenni több sportban az 1. vagy 2. helyen (NB1-ben), akkor lennénk igazi nagy, SIKERES multiport klub. Mert a világon sehol sem számít a mennyiség ha nincs minőség
1. v1910
2022-08-31 13:04:00 Fekete öves, Őstag
Nem gondolom, hogy egy nb2-es csapatnak szponzorautókat kell osztogatni.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...