Banner

Komlósi Bence Parmában folytatja

Szerző: objektív | 2022-01-15 09:45:00

Végleges szerződést kapott a fiatal játékos.


Alig egy hete számolt be arról a dvtk.eu, hogy Komlósi Bence profi szerződést írt alá a klubnál.

Nagyon örülök, hogy ilyen fiatalon profi szerződést kaptam, de itt egyáltalán nem áll meg a munka. Eddig is igyekeztem minden edzésen és mérkőzésen százszázalékos teljesítményt nyújtani, napról napra fejlődni - fogalmazott élete első profi szerződésének aláírása után Komlósi Bence. – Természetesen ezután is nagyon keményen fogok dolgozni, mert az a célom, hogy profi labdarúgó legyek. A mögöttünk hagyott szezon rendkívül sok kihívást tartogatott számomra, rengeteget fejlődtem a válogatottnál és a DVTK-nál is. A korosztályos nemzeti csapat edzéseken és a mérkőzésein megtapasztalhattam, hogy milyen a nemzetközi szint, ami megmutatta számomra a követendő irányt.


A nemzetisport.hu számolt be róla, hogy tegnap az olasz másodosztályban szereplő Parma a klub hivatalos oldalán jelentette be a fiatal játékos végleges szerződését, amiből az is kiderül, hogy az utánpótlás együttesben számolnak vele a továbbiakban.



A Parmában nem Komlósi az egyetlen magyar, hiszen már a felnőttcsapatot erősíti, és a Serie A-ban is bemutatkozhatott Balogh Botond. Nemrég a jelenleg az MTK-ban futballozó Kosznovszky Márk is szerepelt az olasz együttesnél.


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

12. vebgy* |Válasz erre: 11. toki
2022-01-27 21:49:56 Fekete öves, Veterán
Igaz...de talán egy épkézláb klubnál először a fiatal tehetség játszik egy-két EREDMÉNYES szezont a saját felnőtt csapatunkban és aztán jó pénzért igazol egy izmosabb bajnokságba...ahogy a környékünkön minden országban zajlik...
11. toki* |Válasz erre: 10. dvtk31
2022-01-19 06:30:44 Fekete öves, Veterán
Akkor újra leírom, de te is leírtad, és megválaszoltad a saját kérdésedet, hogy kaptunk érte zsetont. Az, hogy most 100. Forintot, vagy 25.000. "jurót", engem már kurvára nem érdekel. Van olyan, hogy üzleti titok. Nem én találtam ki, ez van. Az, hogy a média dobálózik összegekkel - talán-talán néha bele is trafálnak az összegbe -, az csak 1 dolog. Engem ponty nem érdekel. A mondani valóm az volt, hogy végre úgy adtunk el játékost, hogy nem felbontottuk a szerződését, mert szar volt, vagy, mert nem kellett az edzőnek, hanem azért (is) lett vele profi szerződés kötve, hogy el tudjuk adni, és kapjunk érte zsetont. Még ha ez az összeg nem is akkora.
10. dvtk31 |Válasz erre: 9. toki
2022-01-18 16:56:40 Kék öves, Tag
Minden 23 év alatti játékos esetében nemzetközi szinten is van egy kötelezően fizetendő összeg, melyet a vevőnek kell fizetnie utánpótlás képzési kártalanítás címén. Tehát pénzt mindenképpen kaptunk érte, ezt az előző hozzászólásban is leírtam. A kérdésem arra vonatkozott, hogy ezen felül kapott-e és ha igen vajon mennyit a klub. Sem én, (a válaszodból ítélve) sem Te nem vagy tisztában ezzel. Csak feltételezed, hogy ezen felül is pénzt kapott érte a klub, és nem mondjuk esetleg egy ügynök, aki az üzletet bonyolította (bár ugye azt sem tudjuk, hogy volt-e ilyen, vagy ha volt, hogy oszlik meg az összeg a klub és az ügynök, illetve a labdarúgó között (ha szerződéseben ezt rögzítették, akkor ő is részesül az átigazolási díjból)).
Azért, mert valami logikusnak tűnik nem biztos, hogy úgy is van (sőt kis focinkban (nem csak klubunknál) elég sok dolog egyáltalán nem ésszerűen működik, főleg amiben pénz is van (pl.:TAO)). Tehát ezzel érvelni a tények (adatok) ismerete nélkül elég merész.
És hogy a konkrét kérdésedre válaszoljak: 1. például a levegőt.
2. Szerintem sem mi fizettünk érte, hogy vigyék, de ezt már az előző hozzászólásomban is leírtam.

Én nem állítottam, hogy nem kaptunk érte pénzt , csak megkérdeztem, hogy Te miért állítod, hogy igen (reméltem, hogy esetleg több tény (adat) birtokában vagy, mint én és kiváncsi lettem volna az adatokra, vagy arányokra (más átigozálosokhoz képest, illetve ezen átigozáloson belül)).

És hogy a konkrét kérdésedre válaszoljak (bár amagyar nyelvben, szerintem nem használatos a "???"): 1. Például a levegőt.
2. Szerintem sem mi fizettünk érte, hogy vigyék, de ezt már az előző hozzászólásomban is leírtam.
9. toki* |Válasz erre: 8. dvtk31
2022-01-18 11:11:24 Fekete öves, Veterán
Miért szerinted mi a tökömet adnak ingyen???? Szerinted még mi fizettünk, csak vigye a Parma??? Ne bohóckodjunk már gyerekek! Értem én, hogy egyeseknek itt minden is szar, de ennyire birkák ne legyünk már!
8. dvtk31 |Válasz erre: 4. toki
2022-01-17 19:12:57 Kék öves, Tag
Miből gondolod, hogy pénzért adtuk el (átigazolási díj ellenében és nem csak a kötelezően fizetendő utánpótlás képzési kártalanítást kaptuk érte)? Sehol nem írtak ilyet, vagy legalábbis én nem olvastam. De jelentősen javítaná a negatívizmusomat, ha tudnám, hogy a DVTK "jelentősen" több pénzt kapott érte, mint amenyit amúgy is, kötelezően kapott volna, ezért köszönettel venném, ha ezt megosztanád velem (és tényleg remélem Neked van igazad). Ha nem vagy tisztában az összegekkel (és nem is olvastál róla), az is érdekelne, hogy miért jutottál erre a következtetésre.
7. K. Ádám |Válasz erre: 5. steve-curtis
2022-01-16 02:24:17 Kék öves, Tag
Már 1 hónapja képben volt a Parma érdeklődése.. okosan megoldották a szerződéskötéssel, hogy mindenkinek jó legyen..
6. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 5. steve-curtis
2022-01-15 18:36:44 Fekete öves, Veterán
Van új név a tarsolyban?
2022-01-15 16:26:57 Piros öves, Fanatikus tag
Már a szerződés aláírása előtt tudták,hogy viszi a Parma! Itt semmiképpen nem akart maradni! A kommunikáció meg a szokásos parasztvakítás!
4. toki*
2022-01-15 13:19:09 Fekete öves, Veterán
Végre pénzért adtunk el valakit. Szakmai szempontból - én ugyan nem bírom az Olasz up-t de -, a magyartól minden tekintetben jobb.
3. scs001 |Válasz erre: 1. kétess
2022-01-15 13:16:55 Piros öves, Őstag
Bakker, mit nem lehet ezen érteni???? Azért kötöttünk vele profi szerződést, hogy több pénzért tudjuk eladni, mintha amatőr sportoló lenne. Nyilvánvalóan tudta a klub, hogy érdeklődik iránta a Parma, ezért gyorsan kötöttünk vele egy szerződést, nagyon profi módon! Ez abszolút pozitívum a menedzsment részéről- a sok negatívum mellé!

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...