Banner

Károlyi Andrea: A Mersin egy verhető sztáralakulat

Szerző: Jáborcsik András | 2023-01-25 22:27:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


A héten ismét rákapcsolnak a nemzetközi sorozatok a női kosárlabdában. Az Euroligában mindhárom csapatunk fontos mérkőzést vív. A Szekszárd a nyeretlen Olympiacos otthonában fennállása első idegenbeli Euroliga sikeréért küzd. A Sopron kulcsmeccsen a Spar Gironát fogadja. A DVTK pedig a bombaerős, immár három edzőváltáson átesett Mersin-t látja vendégül. Elrajtol az Európa Kupa rájátszás második köre. A tét a legjobb nyolc közé jutás. A PEAC a Villeneuve d’Ascq elleni párharcot hazai pályán kezdi.

A wbasket.hu a mérkőzések előtt a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga- bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdezte a várakozásairól.


DVTK HUN-Therm – CBK Mersin Yenisehir Bld

„Az elmúlt héten a DVTK a Sopron és a Győr ellen, ha nem is tartott erődemonstrációt, mert nem volt egyik sem sima mérkőzés, de megmutatták, hogy nagyon sok van bennük. Még akkor is tudnak erőt meríteni, ha az ember azt gondolná, hogy kész, elfáradtak… Élmény nézni a játékukat. Szerintem a magyar bajnokságnak is jót tesz az, amit a DVTK mutat. Bajnoki döntőben egy pályaelőnyben a lévő Sopront még mindig bravúr legyőzni, viszont már nincs az, mint a Sopron vagy a korábbi Pécs esetében egy-egy szezonban, hogy téthelyzetben nem veri meg őket senki. Ezt azzal kiegészítve, hogy a csütörtöki rangadó Euroliga szabályok szerint zajlott.

Szerintem a DVTK-nál továbbra is működik az, hogy teher nélkül léphetnek pályára. Ez még akkor is igaz, ha az elmúlt hetek, hónapok teljesítménye alapján talán már nem kezelik magukat egy megilletődött kiscsapatként. Nem is kell! A Mersin olyan kaliber, amelyikre tényleg nyugodtan lehet azt mondani, hogy sztáralakulat, de hozzáteszem: egy verhető sztáralakulat. Ezt már többen bizonyították. Biztos vagyok benne, hogy a DVTK megpróbál újabb csodát tenni, de abban is biztos vagyok, hogy nem fognak rágörcsölni.

A Mersin edzőváltás után van, Roborto Iniguez érkezett hozzájuk. Ez a harmadik edzőváltás és számomra egy kicsit ellentmondásos a helyzetük. Elismerem, hogy eddig nem találták meg a megfelelő edzőt a kerethez, de ezeknek a játékosoknak egy kevésbé erős stáb mellett is többet kellett volna nyújtaniuk eddig. Ha most 180 fokos fordulatot vesznek és megtáltosodnak a játékosaik, az a szememben rájuk nézve is erős kritika lesz.”


Tovább a wbasket.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: wbasket.hu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

11. Mkosar |Válasz erre: 9. burritos
2023-01-26 15:17:22 Lila öves, Fanatikus tag
Nyakig benne van a fiba, a szövetségnek alkalmazkodni kell a fiba égisze alatt elképzelt versenynaptárhoz.
Egyre inkább problémás ez, figyelembe véve a sportág változásait, sebesség, fizikalitás, agresszivitás.
Egy játékosnak az átlag 40-45mérkőzés egy szezonban, kitolódhat 60-65 mérkőzésre is, extrém esetben még töbre.
Ez azért már a test, korlátait feszegeti, ami megnyílvánul sajnálatos sérülések formájában.
Férfi El-ben figyelhető meg, a klubbok kénytelenek bővíteni a rotáciojukat, nem ritka már a 16-os keret sem.
Nem beszélve a mentális fáradságról.
Rángatják droton a játékosokat, összetartások, 5x5, 3x3 ,ilyen-olyan világjátékok stb.
Nagy az un kiégés kockázata.
10. Elemér |Válasz erre: 2. szasata
2023-01-26 14:37:32 Kék öves, Fanatikus tag
Szuper munka, le a kalappal!
9. burritos |Válasz erre: 8. antiabs
2023-01-26 13:50:48 Zöld öves, Fanatikus tag
Tökéletes észrevétel! Így légy motivált, hogy bejuss az EL negyeddöntőjébe és a F4-ról még nem is beszéltem. Melyik karomba harapjak?
Dehogynem lehetne hosszabb a bajnokság, csak akkor lehet, hogy rövidebb lenne a nyári szünet a szövetségben!
Eb-re szerintem is elég 2-3 hét felkészülés, Norbikának lehet mondjuk kevés!
8. antiabs |Válasz erre: 2. szasata
2023-01-26 10:41:10 Piros öves, Őstag
Ez szép munka volt! Köszi.

Közben én is nézelődtem, fiba és mkosz versenynaptár.
Bár továbbra is azt gondolom, h a bajnokság a fontos, az Euroliga az extra.

De ami érthetetlen az az, hogy olyan mintha az mkosz nem gondolná ezt sehogy, avagy nem számol azzal, h magyar csapat lehet EL negyeddöntős, vagy esetleg F4-os(, miközben a Sopron évek óta ott szokott lenni EL playoff-ban).

Itt a márciusi terv :
márc.1. EL utolsó csoportmeccs
márc.4. bajnoki
márc. 6-12. MK QF és F4 / 3 meccs
márc.14. EL QF1
márc.17. EL QF2
márc.18. bajnoki utolsó forduló
márc.22. EL QF3- ha szükséges
márc.25. indul a bajnoki rájátszás

Azt már csak tényleg érdekességképpen néztem meg, h az EL F4 hetére van tervezve a bajnoki elődöntő 2. és 3. meccse.

Értem én, h június 15-én indul az EB és kell idő a felkészülésre, de a jelenlegi tervek szerint legkésőbb május 7-én akkor is vége lesz a női klubszezonnak, ha 5 meccses lesz a bajnoki döntő.
Nem lehet 2 héttel hosszabb a szezon és így kicsit szellősebb a versenynaptár?
Maximum az a pár magyar válogatott játékos, aki bajnoki döntőt játszik majd, csak 2,5-3 hetet készülne a válogatottal az EB előtt.

Francia bajnokságot megnéztem, ott május 20-án, vagy 22-én avatnak bajnokot, mi 2 vagy 3 héttel korábban, hová sietünk?
2023-01-26 09:50:32 Citromsárga öves, Tag
Közben sikerült megint elérni, hogy a K szektorban még három sort megnyitottak, reméljük lesz az több is még hatig. MINDENKI A CSARNOKBA!
2023-01-26 09:29:44 Piros öves, Őstag
Szeretem Andi eszmefuttatásait, mert eddig mindig telitalálatnak bizonyultak. A mai meccshez nem tudok mit hozzáfűzni, nagyon kemény lesz ,de verhető a Mersin, a Botastól 20 ponttal kaptak ki, szóval nem verhetetlenek. Ami a Gironát illeti: tegnap nagyon együtt voltak Sopronban ,bár semmi extrát nem láttam tőlük. Ha az elején a Sopron bedobálja a ziccereket, simább lehetett volna. Szerintem is Sykes lesz a kulcs, amolyan Ellenberg-féle örökmozgó! Toló is veszélyes, tegnap Magbegor extrát védekezett rajta, remélem ,Greennek is sikerül majd. Ez egy nagyon kiegyensúlyozott csoport, ha minden klappol, továbbjuthatunk, bár én is azt mondom, a bajnokság a fontosabb,amiért jöttünk, már teljesítettük!
5. Karpfen
2023-01-26 09:04:07 Barna öves, Veterán
Tegnap én is néztem a Sopront. Korxival egyetértek, mintha magunkat láttam volna, ami a mentalitást illeti. Sykesra oda kell figyelni. Nem szabad engedni a betöréseket. Ha emberről bedobja a hármast, vagy a tempót, az legyen az övé, de könnyű kosarakat ne szerezzen. A második félidőben hajlamos elfáradni, ezt nem először figyelem meg. Persze van rengeteg jó játékosa a Gironának, Tolo limitálása is kulcs, de Sykes-ra abszolut figyelni kell. A belgák ellen is, amikor semmi nem működött, elkezdett egyegyezni és szállította a pontokat, és ekkor alakult ki a különbség.
4. Karpfen |Válasz erre: 2. szasata
2023-01-26 08:57:45 Barna öves, Veterán
Szép munka, köszi. Látszik, hogy régóta követed és érted a női kosarat. A Mersinnel kapcsolatban annyit hozzátennék, hogy az EL-ben valószínű teljesen más rotációval játszanak, mint a bajnokságban a korlátozások miatt. Biztos, hogy nagyon motiváltak lesznek, mert nem nagyon akarnak már az alapszakaszban pontot hullajtani. Illetve nagy kérdőjel számomra, hogy Roberto keze munkája meglátszik-e ennyi idő után, és hogy egyáltalán passzolnak-e az elképzelései ehhez a tengerentúli kerethez.
3. Mkosar
2023-01-26 07:22:56 Lila öves, Fanatikus tag
Szép volt Szasata.
Nekem ezek túl szárazak, de ügyesen zanzásítottad, kivetted belőlle a számunkra lényegeset.
Köszi a tájékoztatást, és a rászánt időt.
2. szasata
2023-01-26 00:08:16 Citromsárga öves, Lelkes újonc
A most futó szezon (11. meccseiig) magasan legjobb ppt átlaga azé a Megan Gustafsoné, aki 2020-ban még az NKE-Csatában tolta egészen Müller Cili néni hármas sípszaváig és aki abban az Olympiakosban parádézik mindhiába, amelynek 10 meccses zsinór bukórajtjára csak a Szekszárd tudott szerdán (kevés) pontot tenni, megakadályozva a tavalyi rekordjuk beállítását. Az amerikai átlaga 20%-szal előzi a másodikat.. Ezen a listán (is) a legjobb diósgyőri Arella, 17. helyen áll az összes mutató átlagainak tekintetében. A legjobb magyar klubcsapatos a soproni Brooks 7. helyen (ex-diósgyőriként Ziomara Morrison 16.), a legjobb (ex?)szekszárdi Vivians 1 hete harmadik helyen volt, most 10.. A következő lyányunk Cheri 32., majd Darcee 41., és legjobb magyarként majdnem befért még 50-be tőlünk Réka (52., éppen 10-es átlaggal). A top 20-ból 3-an a Mersinből jönnek, Gray 2.-ként... Emiatt viszont azért még senki kezdjen sirató énekeket magolni csütörtökre, mert a 3 érintett 30, 33 és 35 éves, akiket szét fogunk futni a végére, a többiek pedig ezen a szinten jó indulattal átlagosnak mondhatóak. 1 hete bajnokin az a Botas verte őket 10 ponttal, akik egy bő húszassal zacskóztak előselejtezőn ugyanebben az Arénában, és akik azóta csak légiósposzton cseréltek kettőt, úgy néz ki a jó irányba. Bár az elmúlt napok történései alapján még az sem vehető biztosra, hogy félidőben nem igazolnak újabb zsoldost, azért zanzázva, 21 zsinór hazai győzelemmel a hátunk mögött után minimum a szokásos egylabdás végjátékra jók lehetünk azzal, amit tudunk.
Legjobb pontszerzők közt teljes mezőnyben 3. Rella (itt Cheri 11., Darcee holtversenyben 14.), lepattanóban ugyanő 10., asszisztben pedig 9. (itt még szebben szerepel a tolnai Studer Ágica negyedikként). Mezőnygólban Cheri 4., ezen belül százalékosan 2 pontosokban 6., triplákban %-osan Darcee 20. (a soproni Czukor Dalma 3.-4.). Legjobb százalékú büntetőzőnk Réka, 6. pozícióval. Efficiency 12. Arella, legjobb blokkolónk is ő, utóbbiban a zöld-sárga Magbegor 2.. Labdaszerzésben 5. a szekszárdi u20-as Miklós Melinda. Dupla-dupla listán az Arella-Cheri páros 8. helyen hetedmagukkal, Réka pedig az utánuk következő csoportban szintén térképre került. A sötét oldalról: legtöbb eladott labda kategóriában Rella 4., legtöbb faultnál Nina 5., Cheri 10., utóbbi statban listavezetőként újra felbukkan Studer Á..
A mostani szisztémában lebonyolított 8-as csoportkörök után sosem volt még 8 győzelemmel kiesett csapat (ez amiatt érdekes, mert nekünk ennyi lesz - ezt még a Landes meccs előtt tippeltem a teljes felhozatalt látva, akkor még meredeken, mára egészen reálisan), viszont akadt szezon ahol 5-tel tovább lehetett menni (ez már most felejtős a rekord szoros csoportunkban) és olyan is, ahol 7-tel nem.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...