Három harmad Vas Jánossal - 1. rész

Szerző: Jáborcsik András | 2018-04-01 14:19:00

Fantasztikus pályafutás van a háta mögött. Hat éves kora óta űzi a pakkot, tizenhat évesen Svédországba, a Malmö U18-as csapatához került, majd 2002-ben draftolta őt a Dallas Stars. Az NHL-ben végül nem sikerült bemutatkoznia, de az elitliga előszobájában, az AHL-ben sikeres éveket tudhat maga mögött. Egyedüli magyarként játszott a cseh Extraligában is. A jégkorong iránti imádata a mai napig sem csökkent egy szemernyit sem. Hatalmas szerencsénkre, és persze Egri István klubelnöknek köszönhetően a DVTK Jegesmedvék csapatát erősíti, hozzáállásával példát mutat nem csak csapattársainak, hanem az ifjú miskolci jégkorongosaknak is. Vas Jánossal beszélgettem.



Amikor megbeszéltük az interjút Jankóval, azt kértem tőle, hogy ne egy zajos kávézóban találkozzunk, hanem a lakásukon, mert szeretném megismerni a családját is, akik nélkül valószínűleg nem is lehetett volna ilyen sikeres a pályafutása. Így szerencsém volt megismerni Jankó párját, Gabit, aki mindenben támogatta, mindenhova elkísérte, olyan hátteret biztosított férjének, ami nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy ilyen sikereket tudjon maga mögött.


Beszélgetésünk olyan hosszúra sikeredett, hogy három részletben kerül megjelentetésre. Az első részben visszatekintünk a kezdetekre, a tizenhat évesen kezdődő svédországi kalandra és a 2002-es torontói NHL draftra. A második részben a légiós éveket elevenítjük fel, a záró részben pedig a Magyarországra való hazatérésről és a Miskolcra való igazolásáról és a Jegesmedvékről beszélgetünk.

Fogadjátok szeretettel a Jankóval készült interjú első részét!


Te tulajdonképpen annak a véletlennek köszönheted a pályafutásodat, hogy amikor hat éves korodban Édesapád Marci bátyáddal együtt levitt a dunaújvárosi jégpályára, épp ott volt Kercsó Árpád és megélezte a koritokat?

Az, hogy ő ott volt, az egyáltalán nem volt véletlen, hiszen ő edzőként dolgozott akkoriban Dunaújvárosban. Inkább a bátyámat, Marcit szúrta ki, hiszen én még csak hat éves voltam, a testvérem pedig tíz, de mondtam, hogy én is akarok jégkorongozni. Akkoriban még nem volt divat, hogy a gyerekek 4-5 éves korban elkezdik tanulni a hokit. Van még egy nagyobb bátyám is, Matyi, ő pedig csak tizennégy évesen kezdett el hokizni.



Már gyerekkorotokban is erős testalkatú, magas gyerekek voltatok?

Nem, egyáltalán nem. Vékonyak voltunk, szüleim nem is gondolták, hogy én ilyen magas leszek, mert az ő részükről nem is igazán volt senki, aki magas volt. Nekem Marci és Matyi féltestvéreim, nekik az anyai nagyszüleik voltak magas termetűek, tőlük örökölhették a magasságukat, de szerencsére és is hasonlóan magas lettem.

Az iskolai tanulmányokat hogy tudtátok összeegyeztetni a sporttal? Sporttagozatos iskolába jártál?

Nem, nem volt sporttagozatos az iskola. Össze lehetett egyeztetni, nem volt probléma, szerencsére jól is tanultam és többnyire csak hétvégén voltak meccseink. Azért más világ volt még itthon akkoriban ilyen tekintetben is. Emlékszem, Miskolcra is sokat jöttünk meccset játszani, nagy rangadók voltak a Miskolc-Újváros korosztályos meccsek is.

Hogy jött annyira fiatalon, tizenhat évesen a svéd lehetőség?

Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy évről-évre nagyon szerepelt a csapatom és nekem is remekül ment a játék. Ha jól emlékszem, akkor Marciéknak volt korosztályos világbajnokságuk és a svéd válogatott edzője ajánlott a magyar szövetségnek Malmőben egy lehetőséget, ahol éppen edző volt. Kérdezte, hogy tudnak-e olyan magyar fiatalt javasolni, aki megállná a helyét Svédországban, akiből profi játékos is lehet, amire itthon akkoriban még nem nagyon volt lehetőség. A szövetségben szerencsére rám gondoltak, háromszor is voltam Malmőben próbajátékon, és a szezon végén, az utolsó próbajáték után mondták, hogy megfeleltem, mehetek hozzájuk júliusban, várnak szeretettel.



A szüleid hogy mertek egyedül elengedni tizenhat évesen Svédországba?

A svédeknél úgy működik a rendszer, hogy tizenhat éves korban kezdik el a hoki gimnáziumot. A csapatok ebben a korban már kezdik kiválogatni a fiatal játékosokat, tehát nem én voltam az egyetlen, aki távol került a családjától. Az én helyzetem annyiból volt más, hogy én országot is váltottam.

Volt más külföldi is a csapatban?

Rajtam kívül csak egy dán srác volt, de ő idősebb volt nálam. Vele később egy sorban is játszottam.

Kollégiumban laktál, vagy kaptál lakást és egyből önálló életet kezdtél élni?

Azt tudni kell, hogy az első évben még nem volt szerződésem, de lakást és ebédet kaptam. Nem volt könnyű a kezdés, emlékszem, az első héten, amikor ott maradtam egyedül, akkor még egy hotelben laktam. Nagyon-nagyon egyedül éreztem magam, sokszor közel voltam a síráshoz, de tudtam, hogy miért vagyok ott, és a jégkorong szeretete átsegített minden nehézségen. A hotel közel volt a pályához, sokszor elsétáltam oda és az mindig felfrissített lelkileg. Egy hét után aztán beköltöztem a lakásba. A csapaton belül hihetetlenül családias volt a hangulat, az edzőm is mindenben segített, csapattársaim pedig úgy viszonyultak hozzám, mintha a bátyáim lettek volna.



Elegendő volt az angol nyelvtudásod?

Itthon már tanultam két évig az angolt, ezzel nagyjából meg tudtam értetni magam, de szerencsére nagyon gyorsan rám ragadt az angol és a svéd is. A második évben már mindent svédül próbáltam elmondani.

Amíg nem volt szerződésed, kaptál azért valamiféle zsebpénzt?

Igen, persze, Apuéktól. Csak a második évtől volt szerződésem, onnantól kaptam fizetést. Érdekesség, hogy azzal a Stefan Lunddal írtam alá az első szerződésemet, akinek a neve Magyarországon is ismerős és bízom benne, hogy vissza is tér még egyszer Magyarországra Ő volt a general manager a felnőtt csapatnál.

Mennyire volt nehéz megszokni Svédországot, az ottani kultúrát, az éghajlatot?

Nem volt vészes, mert nekem tetszett a svédek mentalitása. Ráadásul Malmö délen fekszik, az éghajlat sem volt annyira hideg. Edzések után, főleg nyáron, mindig kimentünk a tengerpartra. Malmö gyönyörű város, rengeteget jártam a várost biciklivel, öt percre laktam a tengerparttól, és azért egy ilyen helyen élni extra élmény volt egy magam fajta fiatalembernek. Azért egy tengerparton sétálni egészen más élményt jelentett, mint mondjuk Dunaújvárosban tenni egy sétát. Én ezt borzasztóan jó dolognak fogtam fel.

Ugye, Te itt idősebbek között játszottál?

Igen, 81-82-es korosztályúak ellen játszottam (Jankó 84-es születésű). Abban az évben hihetetlenül sokat fejlődtem, ami ennek is köszönhető volt. Szerencsére, meg is kaptam a lehetőséget az edzőmtől. Egy 81-es születésű dán sráccal meg egy 82-es születésű svéd centerrel játszottam egy sorban, és azért a 16-20 év közötti korosztályban az a két-három év, amivel idősebbek voltak, az nagyon sokat számít. Szerencsére, ez a játékomon egyáltalán nem látszódott meg.



A svéd konyha mennyire volt szokatlan, könnyű volt megszokni?

Teljesen más, mint a magyar, sokkal egyszerűbb, nincs annyi íz benne. Persze, vannak nekik is nagyon jó kajáik, van pár specialitásuk, meg persze sok halat esznek. Sokkal egészségesebben étkeznek, de a magyar ízvilág sokkal jobb.

Hogy kerültél képbe a Dallas Starsnál, amely aztán draftolt is 2002-ben?

A svéd juniorbajnokság meccseit úgy kell elképzelni, hogy megfigyelők és ügynökök követik nyomon a mérkőzéseket. Szerencsére, nagyon jól ment a játék, ennek köszönhetően rengetegszer beszéltem menedzserekkel a meccsek után. Oda jönnek az emberhez, köszönnek, bemutatkoznak, elmondják, hogy tetszett nekik a játékom és, hogy figyelemmel fogják követni a teljesítményemet.

Így lett aztán egyikükből a saját menedzsered?

Az egyik meccsünk után az edzőm szólt, hogy a barátja, aki történetesen menedzser, szeretne velem beszélni. A beszélgetés során kiderült, hogy ez a menedzser együtt dolgozik egy amerikai menedzser irodával. Mondta, hogy szeretné, ha együtt dolgoznánk. Nem sokkal később eljött Svédországba az amerikai menedzser meg a partnere és akkor írtuk alá a szerződést.

A kapcsolatunk onnantól kezdett talán igazán komolyra fordulni, amikor 2001-ben, a draftolásom előtt egy évvel szezon közben a Dallas Stars meghívott Helsinkibe. Itt találkoztam a képviselőikkel és többek között órákon keresztül beszélgettem a pszichológusukkal.

Ezzel az volt a céljuk, hogy felmérjék azt, hogy Te alkalmas vagy-e arra, hogy beilleszkedj az ő közegükbe?

Pontosan, tudni akarták, hogy megállnám-e a helyem náluk NHL játékosként. A pszichológusuk szó szerint fürkészett az agyamban. Képeket mutatott, el kellett mondanom, hogy mit látok rajta, sztorit kellett kitalálnom a képen látottakról, és nagyon hosszan beszélgettünk. Úgy álltam fel utána, hogy éreztem is, hogy jól sikerült a beszélgetés és nagyon bíztam benne, hogy draftolni fognak. Így utólag visszagondolva, lehet, hogy jobban jártam volna, ha nem sikerül ilyen jól, mert akkor talán nem a Dallas választ ki és akkor akár még sikeresebben is alakulhatott volna az amerikai pályafutásom.



A draft maga milyen volt?

2002-ben nagyon jó évem volt a Malmö junior csapatában és a menedzserem úgy gondolta, hogy le leszek draftolva, ezért minden költségünket állva Édesapámmal együtt kiutaztatott Torontóba. Az első napot a New Jersey Devilssel töltöttem, ők is fogadtak minket a repülőtéren. Abban a hotelben laktunk, amelyben a csapat szokott megszállni, mikor Torontóban játszanak. Náluk főként fizikai teszteket kellett teljesítenem. Másnap költöztünk át abba a szállodába, ahol a menedzserem is lakott. A Devilsen kívül még tíz csapat képviselőivel beszéltem, voltak köztük hosszabb-rövidebb beszélgetések és persze fizikai tesztek is.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a csapatokhoz ilyenkor szinte futószalagon jönnek a játékosok?

Pontosan, ezt a menedzserek intézik, percről-percre be van osztva mindenkinek az ideje. Meg van szervezve, melyik hotelben, mikor, melyik csapatnál kell jelentkeznie az embernek. Szó szerint szobáról-szobára mentünk. Emlékszem, amikor a Detroithoz mentünk, előre szólt a menedzserem, nehogy elfelejtsek majd nekik gratulálni az NHL győzelemhez. Egy szóval, mindenre oda kellett figyelni.

Meg kell mondjam, hogy furcsa volt az egész, igaz, hogy Kanadában jártam már előtte, de ekkora nagyvárosban, mint Toronto, még soha.

Maga a draft az hogy zajlott le?

A hatalmas csarnok közepén fel volt állítva egy nagy színpad, és egy szpíker vezette le az egész műsort. Annak a csapatnak a képviselői, akik éppen választottak, felmentek a színpadra, és bemondták a kiválasztott játékos nevét. Az első körben a játékos felment a színpadra, mindenkivel kezet fogott, megkapta a csapat mezét.

Olvastam egy interjúdban, hogy a draft szünetében, miután lement az első kör, ki akartál menni a mosdóba, de szólt a menedzsered, hogy inkább mégis maradj? Ő tudott már valamit, vagy érezte, mi fog történni?

Szerintem gondolta, hogy magasan megyek majd. Az első körösöknek le kellett menniük a színpadra, ami a pálya közepén volt felállítva, közvetítette a TV az egészet és amikor ennek vége lett, akkor mondtam neki, hogy én akkor most kimennék a mosdóba. Ő meg azt kérte, hogy inkább maradjak egy kicsit. És valóban, a második kör második helyén engem draftolt a Dallas. Utólag végiggondolva, számítani is lehetett erre, mert nagyon sokat találkoztunk, nagyon sokat beszélgettek velem.



A második kör már úgy zajlott le, hogy nem a színpadra kellett felmenni, hanem a csapat asztalához. Bemondták a nevemet, a nemzetiségemet és a csapatom nevét, a nézőtérről odasétáltam a Dallas asztalához és én is kezet fogtam mindenkivel. Ott volt a general managertől, és az edzőtől kezdve mindenki, utána pedig interjút adtam és fotók készültek.

Arról jutott el hozzátok információ, hogy ha nem csap le rád a Dallas, akkor ki szeretett volna még megszerezni?

Nem igazán, nem nagyon adtak ki semmilyen információt a csapatok. Arról beszélgettünk a menedzseremmel, hogy a New Jersey-nek, akiknél ugye az első napomat töltöttem, nem volt az első két körben draftja. Ők csak a harmadik vagy a negyedik körben tudtak választani. Ki tudja, ha nekik lett volna joguk hamarabb választani, akkor talán hozzájuk kerülök.

A dallasiak milyen útravalóval engedtek haza Torontóból?

Azt mondták, hogy természetesen továbbra is figyelemmel kísérik majd a játékomat, menjek vissza Malmöbe, fejlődjek tovább és ha eljön a megfelelő idő, akkor hívnak majd Dallasba. Végül 2005-ben, három évvel a draft után jött el az ideje, hogy utazhattam a tengerem túlra.



A beszélgetés során meg is kérdeztem Jankót, hogy a szülei hogy merték elengedni olyan fiatalon egy ismeretlen, távoli országba, de a kérdés a találkozásunk után sem hagyott nyugodni. Ezért felvettem a kapcsolatot az édesapjával, aki készségesen válaszolt a kérdéseimre:

Ott volt egy tizenhat éves, nagyon fiatal srác, aki szinte még gyerek volt és a szülei elengedték egy nagyon távoli, ismeretlen országba. Milyen érzésekkel engedték őt útjára?

Fontos tudni, hogy ez egy folyamat eredménye volt, hiszen Jankó háromszor is volt Svédországban edzőtáborban, ennek köszönhetően nem az volt az a pillanat, amikor dönteni kellett, hogy elengedjük-e vagy sem. Ezt már kb. egy évvel előtte el kellett döntenünk. A svéd utánpótlás válogatott dán edzője, akit a Marciék vb-jén ismertünk meg, kérte a szövetséget, hogy javasoljanak neki olyan magyar fiatalt, aki megállná a helyét Svédországban is. Elmondta, hogy a dán fiatalokat is úgy viszi egyre feljebb, hogy a legügyesebbeket még utánpótlás korban átviszi Svédországba. Ez a módszer be is jött neki, mert Jankónak is volt olyan dán csapattársa, aki később az NHL-ben is megállta a helyét.

A legelső edzőtábor volt számára a legnehezebb, hiszen nem beszélte még igazán jól az angolt. Emlékszem, beszélgettünk előtte az Édesanyjával, hogy repülővel vagy vonattal utazzon-e, hogyan engedjük útra és akkor megkérdeztük őt, hogyan szeretne utazni. Már itt eldőlt a dolog, mert azt mondta: „Apa, ha kell, gyalog is elindulok.”. Tulajdonképpen, ez volt a döntő momentum.

Utána a többi már szinte ment magától. Már az első edzőtáborban kiderült, hogy valóban ügyes, meg voltak vele elégedve és visszavárják. A következő, nyári edzőtáborba már mi is kimentünk vele. Ezen már egy másik edző foglalkozott velük és ő ugyanolyan elégedett volt vele, mint az első. Ha jól emlékszem, négy vagy öt edző keze alatt is megfordult, mire tizenhat évesen az U18-as csapat játékosa lett. Kérdeztem is az egyik edzőtől, hogy nem kicsi még ezekhez a nagy fiúkhoz, de csak nyugtatgatott, hogy minden rendben lesz.

Azért is engedtük őt el nyugodt szívvel, mert Jankó egy nagyon jó gondolkodású, megbízható, nyugodt gyerek volt. Emlékszem, mikor az első edzőtábor előtt vittük a repülőtérre, ahelyett, hogy izgult volna, végig aludta az utat.

Nagyon szerette a hokit, mindig arról ismertem meg Jankót, hogy ha láttam a rács mögött egy gyereket, aki a legnehezebb helyzetekben is mosolyog, akkor tudtam, hogy az az én fiam.

Nagyon nehéz lehetett neki az elején, és persze, nekünk is nagyon nehéz volt itthon. De tisztában voltunk vele, hogy ő ezt mennyire akarja, ezért is voltunk nyugodtak.

Ön hogyan élte meg a torontói draftot és utólag visszatekintve hogyan látja az ottani történéseket?

Jankónak azért volt nagy esélye arra, hogy draftolja valamelyik NHL-es csapat, mert abban a szezonban a svéd U20-as bajnokságban ő volt a gólkirály.

A torontói draftra a New Jersey Devils egy nappal előbb kiutaztatta Jankót és fizikai teszteket csináltatott vele. Mindenben nagyon jól megfelelt és akkor azt mondták ott a helyiek, hogy a Devils Jankót le fogja draftolni. A Dallas azonban már jóval korábban kiszúrta őt a menedzser irodán keresztül. A menedzsere el is mondta nekünk, hogy a draftot nem lehet befolyásolni, nincs olyan, hogy én ide szeretnék menni vagy oda szeretnék menni. Azt is mondta, hogy ha szerencsénk van, akkor a Devils viszi el Jankót, mert a New Jersey abból csinál pénzt, hogy a fiatal játékosokat felviszi az NHL-be és utána, mint egy-két éves NHL-es tapasztalattal bíró játékosokat, eladja őket jó pénzért. Ezzel szemben a Dallas Stars nem nevelő egyesület, ott rengeteg pénz van és ha valaki egy sérülés kiesik a nagy csapatból, akkor gyakran nem a farmcsapatból visznek fel játékost a heléyre, ilyen is van természetesen, de inkább vásárolnak játékost. Ezt figyelembe véve valóban az lett volna szerencsésebb a számunkra, ha Jankót a Devils draftolta volna le.

A Devils viszont azért nem tudta ledraftolni őt, mert az előző szezonban az első körös helyét elcserélte, így az első körben ők nem választhattak, a Dallas meg elvitte őt a második kör legelején.


folytatjuk ...




Gyere, Segíts Velünk és vegyünk együtt egy kutyaházat!
Ha utalnál: Emődi Zoltán | K&H Bank | 10205000-08481531 | Közlemény: KUTYAHÁZ
PAYPAL:

És ezt olvastad már?
Hozzászólások
3. Karpfen
2018-03-30 21:58:11
Hatalmas köszönet!
2. Szabó József
2018-03-30 21:22:28
Köszönjük szépen!
1. abori
2018-03-30 13:55:20
Bandikám! Mindig meg tudsz lepni... Remek cikk, várom a folytatást.
BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...