Banner

Benczés Miklóssal beszélgettünk - 1.rész

Szerző: Jáborcsik András | 2016-07-09 10:52:00

A DVTK szurkolótábora érthető aggodalommal tekint az egy hét múlva kezdődő bajnoki rajtra. Az utóbbi hetek történései - Egervári Sándor, illetve több, lejáró szerződésű játékos távozása és a kevés érkező - miatt meglehetősen bizonytalannak látják az eredményes szereplést.

Benczés Miklóst, a DVTK sportigazgatóját arra kértük, segítsen egy kicsit a szurkolóknak abban, hogy a dolgok mögé láthassanak, hogy érzékelhessék, milyen munka folyik a háttérben. Miklós örömmel vállalkozott a beszélgetésre, melyet 2 részben közlünk.


Miklós! Nagyon érdekelné a szurkolókat, hogy valóban semmi előjele nem volt Egervári Sándor távozásának?
Verbális előjele nem volt, nonverbális viszont igen. Aki a labdarúgásban dolgozik, az egy-egy jelből sok mindenre tud következtetni, persze rosszul is. Ez esetben viszont ültek a megérzéseim.

Van tüske benned a Sanyi bácsi távozása miatt?
Nem, egyáltalán nincs. Nem volt szerencsés, így a felkészülés közben, de azt, hogy végül szerencsés lesz-e vagy sem, azt az élet majd megmondja. Inkább váratlan eseménynek mondanám, de nekünk nem szabad meglepődnünk. Nekünk reagálni kell mindenre ésszerűen, gyorsan, céltudatosan. Erre kell felkészülni, és ehhez az kell, hogy a DVTK egy rendszerként működjön, és ha egy rendszer jól működik, bármely személyt - abban a pillanatban, hogy történt egy váratlan esemény, lemond valaki, vagy nyugdíjba megy – pótolni kell, az utódot önmagából termelje ki a rendszer, ha ez nem megy, akkor a lehető leggyorsabban meg kell találni a megoldást.

Onnantól kezdve, hogy szerepet vállaltam Diósgyőrben, mint sportigazgató, meg kellett alkotnom a DVTK vezetőedzői profilját. Milyen elvárásoknak, szempontoknak kell megfelelnie a DVTK vezetőedzőjének, mennyi mindent is kell figyelembe venni egy edző kiválasztásához?

Mivel nálunk erős a szurkolói háttér, így nem lehet figyelmen kívül hagyni a szurkolók véleményét, ezért meg kell felelnie a szurkolói elvárásoknak is a vezetőedzőnek. Nagyon fontos a kommunikációs készség és a médiával való kapcsolata. Mindenkinek megvan a stílusa, de az hátrány, ha valakit például nem szeret a média. Nem tartanám szerencsésnek, ha klubunkat egy olyan edzővel párosítanák, akinek állandóan negatív a megítélése a médiában. Lényeges szempont az eredmények és sikerek, amik az edző mögött vannak. Fontosak a marketing szempontok, fontos a klub azonos filozófia, a játékosokkal való kapcsolat. És itt nem csak a felnőtt játékosokra értem, hanem az utánpótlás játékosokra is. De ugyanígy lényeges a játékosként, edzőként szerzett tapasztalat, a pályán és azon kívüli viselkedése, a utánpótlás játékosok karriertervezése, fiatal játékosok csapatba való beépítése. Ezeken túlmenően legyen erős személyiség, tűrje jól a stresszt, hiszen Diósgyőrben olyan a közeg, ami meg tud fojtani egy edzőt.

Lényeges, hogy optimista személyiség legyen, szükség esetén képes legyen a változtatásra és legyen jó kapcsolatépítő. Ez különösen fontos, hiszen ez a klub már túlnőtte Miskolcot mivel Észak-Magyarország regionális labdarúgó központja lettünk. Együttműködünk Egerrel, Salgótarjánnal, a Sajóvölgye Focisulival, és a városunkon belül a Borsod Volán csapatával.

Legyen az edző ösztönző, szenvedélyes és vállaljon áldozatot is a klub érdekében, legyen gyakorlatias és képezze folyamatosan elméleti tudását és azt adja is át stábjának és az utánpótlás edzőknek is. Fogadja el a klubvezetés által felé támasztott elvárásokat, és valósítsa is meg azokat.

Gyakorlatilag ez egy edzői profil. Mikor értesültem róla, hogy korábbi edzőnk felmondott, és új edzőt kellett találni, abban a pillanatban ebbe a profil képbe kellett behelyezni azt, hogy miként felel meg ezeknek a követelményeknek Horváth Ferenc. Azt lehet mondani, hogy lefedi a profilban szereplő elvárásokat.

Sanyi bácsi kivel közölte a lemondását?
Benczés Miklós: E-mailben küldte el az vezetőség felé.

A bajnokság végén az utolsó sajtótájékoztatón Sanyi bácsi azt mondta, hogy a személyes kapcsolatait és a Pisont Pista kapcsolatait is fel kívánja használni arra, hogy fiatal, külföldön nevelődött magyar fiatalokat csábítson a klubhoz. Elképzelhető, hogy ez nem jött össze és ez is közrejátszhatott a döntésében?
Elképzelhető, de neki tudnia kellett, hogy azokat a határidőket, amiket ő maga szabott a játékosok felé, azok lehetetlen időpontok voltak. Beszéljünk tényszerűen. Sanyi bácsi többek között Polgár Kristófot szerette volna leigazolni, aki a Liverpool játékosa volt. A szerződése június 30-ig kötötte a Liverpoolhoz. Forgács Dávid is klubhoz volt kötve, az Atalantához. Ez előtt az időpont előtt semmiképpen sem jöhettek volna hozzánk. Ezt Ő tudta. Nekem, sportigazgatóként az volt a feladatom, hogy Egervári Sándort mindenben támogassam. Neki az első olyan szezonja volt itt, hogy megvalósítsa saját magát, ebben nekem segítséget kellett nyújtanom. Mi igyekeztünk ezt a modellt elfogadni, sőt, el is fogadtuk, és ezeknek a játékosoknak, Polgár Kristófnak, Forgács Dávidnak, Ugrai Rolandnak, Futács Márkónak ajánlatot is tettünk. Ezen játékosokat Ő kifejezetten szerette volna a csapatban tudni. Azt azonban tudnia kellett, hogy ezek a játékosok különböző okoknál fogva, június 30 előtt nem tudtak volna bekapcsolódni nálunk a munkába. Forgács Dávid és Ugrai Roland fogadta el ajánlatunkat. Forgács Dávid jelezte, hogy 1 évet kölcsönbe tudna jönni hozzánk, viszont az edzőváltás okán sem én, sem Horváth Ferenc nem támogattuk a szerződtetését, mert elsősorban saját nevelésű játékosunknak, Nemes Milánnak a posztján tudott volna játszani.

Sanyi bácsi miért akarta Forgácsot leigazolni, akinek a posztján van egy Nemes Milánunk?
Tehetséges magyar játékos, aki tud feljebb is játszani egy sorral. Viszont ott van két Patrikunk, Bacsa és Ternován. Gyakorlatilag egy olyan helyzet állt elő, ami nem feltétlenül esett egybe a klub érdekeivel, viszont mi támogattuk őt, pontosan azért, hogy meg tudja saját magát valósítani. Polgár Kristóf viszont teljesen beleilleszkedett volna a koncepciónkba, hiszen 96-os születésű, fiatal játékos, nagyon jó meglátás lett volna Sanyi bácsi részéről a szerződtetése. Személyesen is találkoztam Kristóffal, de Ő a Haladás ajánlatát fogadta el. Futács Márkó szintén csak egy éves szerződést írt volna alá, mivel elsősorban külföldön szeretné folytatni a pályafutását. Ez pedig a klub szempontjából nem feltétlenül előnyös.

Tehát akkor helytálló az a megállapítás, hogy Sanyi bácsi azért mondott le, mert nem jöttek az új igazolások, illetve több távozó játékos is volt a keretből.
Voltak nevek Sanyi bácsi részéről, de el kell mondjam, ajánlásaim nekem is voltak felé, amennyiben nem jönnek azok a játékosokat, akiket ő kiszemelt, akkor tudjunk másokban is gondolkodni. Ma már a futball piaca kinyílt és hála istennek, a válogatott Európa-bajnoki szereplése is jót tett a magyar labdarúgásnak. Egyrészt ezért, másrészt azért is, mert az augusztusi átigazolási határidő még elég messze van, nagyon sok szabadon igazolható vagy lejáró szerződésű játékos kivár, várják a jobbnál jobb lehetőségeket. Ez a játékos szempontjából szerencsés helyzet is lehet, a klub szempontjából viszont nem. Sanyi bácsi meghozta ezt a döntését, de ezzel kissé hátrányos helyzetbe hozott minket, hiszen 1-2 olyan játékosról lemaradtunk, akiket leigazolhattunk volna, de az ő elképzeléseiben nem volt benne. Most egy új edzőt kellett hoznunk, akinek eltérő elképzelései vannak, más filozófia szerint dolgozik, inkább támadó futballt szeretne megvalósítani, nem pedig alkalmazkodó futballt. Horváth Ferenc magasabb labdabirtoklásra, letámadásra törekvő, domináló csapatot szeretne csinálni. Ehhez kell most játékosokat keresnünk. Említettem, hogy voltak alternatíváim, két spanyol játékos, sajnos az egyik a holland, a másik a portugál első osztályban folytatja, hiszen Sanyi bácsi kötötte magát az általa kiszemelt játékosokhoz. Ebből a szempontból tehát egyértelműen hátrányos helyzetbe kerültünk. Azért örömteli, hogy maradtak még kiváló játékosok a látómezőnkben. Az a célunk, hogy megerősítsük a csapatot, mert tisztában vagyunk vele, hogy a szurkolótáborunk szomjas a sikerre és fontos, hogy erről az oldalról is megfeleljünk.

Nagyon örülök neki, hogy Horváth Ferenc és Szamosi Tamás elvállalták csapatunk irányítását, mert az edzéseken látszik, hogy borzasztó nagy intenzitással dolgozik a csapat. Ők pedig, együtt élnek, pezsegnek a fiúkkal.

Hiányzik Neked a kispad?
Annyira leköt a munkám, hogy nem is nagyon van időm rajta gondolkodni.

Ferinek mi volt a véleménye a keretről? Hol látja a gyenge pontokat?
Szerencsére hasonlóan látjuk a dolgokat. Belső védőt igazolnunk kell, és középpályást is hoznunk kell. Mondom ezt annak ellenére, hogy Oláh Bálint szenzációsan mozgott az eddigi felkészülés során, egy nagyon ígéretes tehetségről van szó. Jó lenne, ha magas játékpercet tudna eltölteni a DVTK színeiben, mert megérdemli. Egy olyan játékosról van szó, aki szerintem nagyon hasznos játékosa lesz a csapatnak. Ráadásul azt veszem észre rajta, hogy szinte megvesz érte, hogy a Diósgyőr színeiben futballozhasson. Ez a mentalitás is nagyon fontos. Horváth Ferenc egyik felfedezettje lehet.

Mit lehet tudni Egerszegi Tamás távozásáról? A szurkolók részéről olyan hangokat lehetett hallani, hogy nem kívántuk itt tartani, ezért számára előnytelen szerződést kínáltunk neki.
Tamásnak egy nagyon korrekt ajánlatot tettünk, ami azt jelenti, hogy a korábbi kondíciókhoz képest sokkal előnyösebb ajánlatot tettünk elé. Ő viszont csak olyan feltételekkel volt hajlandó elfogadni a szerződést, hogy külföldi ajánlat esetén szezon közben bármikor eligazolhat és maximum egy évet akart aláírni. Nálunk ez nem kivitelezhető, mert nem akarjuk, hogy akár még idén augusztusban megint új játékost kelljen keresni, tervezhető jövőképet akarunk.

A többi távozó számára is kedvezőbb ajánlatot tettünk, mint a korábbi fizetése volt. Nem szeretnék olyan számokról beszélni, ami esetleg borzolná a kedélyeket. Én nagyon jól tudom, hogy ebben a régióban milyen fizetésekért dolgoznak az emberek. Éppen ezért számomra nagyon fontos - például Oláh Bálint vagy Nemes Milán - hogy a játékosok átérezzék, hogy mit jelent Diósgyőrben futballozni. Természetesen nem csak velük képzeljük el a DVTK jövőképét, mert nagyon fontosak azok a játékosok is, akik nekik utat mutathatnak. Éppen ezért gondolkodtunk spanyol vonalban és olyan játékosokban, akik segíteni tudják a fiatalokat a további fejlődésben.

Ha már említetted a spanyol vonalat… Mit várhatunk ettől, említhetsz-e valakit, aki publikus, akár név szerint?
Van spanyol játékos az elképzelésünkben nyilván, folynak az egyeztetések, megy a háttérben a munka. Nem azért van csönd, mert unatkozunk. A háttérben mi nagyon körültekintő munkát végzünk. Nem szeretnénk egy döntésünket sem elkapkodni. Minden egyeztetés előtt komolyan vizsgáljuk a játékosokat. A klubérdek is fontos, illetve hogy megfelelő öltönyt szabjunk az edzőre, hogy jól érezze benne magát. Visszatérve a kérdésre, most is van a képben spanyol játékos.

Hogy kell elképzelni a folyamatát annak, hogy a Vela idekerült?
Pacóval találkoztunk kint, ő mutatott be Marco Navasnak, akivel a mai napig tartom folyamatosan a kapcsolatot, egyeztetek vele is, több ügynökséggel is. Meghívtuk Navast is és Velat is, hiszen sokkal bátrabban fog nekünk legközelebb játékost ajánlani, ha tudják, milyen körülmények közé juthat el. Hozzáteszem, nagyon elégedettek voltak mind a ketten. De hogy is került képbe Vela? Marco - ő Jesús Navasnak a testvére – ajánlására került ide. Nagyon sok videó anyagot megnéztem róla, illetve van egy elemző programunk, amivel szintén megvizsgáltuk. Sajnos, a helyszínen nem tudtam megnézni, de egy spanyol edzőkollégámat megkértem, hogy menjen ki, és nézze meg. Ő is nagyon jó véleménnyel volt róla. Azt mondom, hogy Diegóból is lehet hasonló közönség kedvenc, mint a korábbi spanyolokból.

Túl sok idegenlégiós hely nincs most a csapatban, nem?
Griff, Rados, Okuka, Vela. Négyen vannak. Tavaly többen voltak.

Nem hiba az, hogy - például Manjekar – a játékosok ingyen mennek el?
Jó kérdés. Amikor idekerültem, akadémia-igazgató pozícióba kerültem, majd egy nagyon gyors váltás következtében Árki Gábor távozása után sportigazgató lettem. Megmondom őszintén, elég sok problémával kellett szembesülni. Ilyen volt a sok lejáró szerződésű játékos is. Meglepődve olvastam egy-két dolgot játékosoktól is, hogy nem tárgyaltunk velük. Ez nem igaz. Csak 3-4-szer ültem le a fiúkkal addig is beszélgetni, míg ment a bajnokság. Utána is tettünk ajánlatokat. Hangsúlyozom, mindenkinek kedvezőbb ajánlatot tettünk, mint a korábbi volt, de ennek ellenére nem a DVTK-t választották. Nincs ezzel semmi gond, hiszen ilyen világot élünk. Nekünk viszont meg kell találnunk a legmegfelelőbb játékosokat a DVTK számára, akik a DVTK-ért és a szurkolóinkért fognak küzdeni,játszani.

Ákos jelene, jövője?
Ákos jelenleg a DVTK labdarúgója, elkezdte a csapattal a felkészülést. Volt egy rövid kis szünet a válogatottal történő sikeres szereplés után. Beszéltem Ákossal, és természetesen tudjuk, ha egy olyan ajánlat érkezik felé, ami neki is és a klubnak is előnyös, akkor el fogjuk engedni. Amíg itt lesz, addig 150%-on fog dolgozni. Ezt ő mondta így…

Magyar csapattól is érkezhet ilyen ajánlat?
Nem tudom. Azért elég komoly kivásárlási ára van Ákosnak, ami szerződésben kötött.

Volt egy neuralgikus pontja a sajtótájékoztatón elhangzott székfoglalónak, mégpedig hogy nincsenek kifejezett célok. Ez egy szerencsétlen mondat volt, nem feltétlenül úgy lett kimondva, ahogy ki lett gondolva. Ebbe a mondatba többen belekapaszkodtak és kommentekben kifogásolták a jelentését. Szeretnéd helyreigazítani, vagy helyre akarod egyáltalán igazítani?
Mi azt szeretnénk, ha folyamatos fejlődést látnának a szurkolók a csapaton. Azon túl, hogy újra kell építeni az együttest, egy ütőképes gárdát kell kialakítanunk, akik idővel a nemzetközi szereplés jogáért szállhatnak harcba. Ezért kötöttünk hosszú távú szerződést a Ferivel, hiszen ha azt mondjuk neki, hogy ebben az évben kell megvalósítani, akkor lehet, hogy bármennyit ráköltünk a csapatra, ez nem sikerülhet. Kell egy bizonyos állandóság, hogy a csapat megismerje egymást, hogy a csapatból eredményt lehessen kisajtolni. Szeretnénk, ha nyugalom venné körül a DVTK csapatát, amellett, hogy igenis van elvárás felé. Minimum a középmezőnybe várjuk a DVTK csapatát. Onnan szeretnénk előrelépni, lépésről-lépésre. Sok mindent ki lehet hallani egy interjúból. Ha egy újságíró valamit akar árnyalni, azt tudja árnyalni. ha valamit ki akar emelni egy szövegkörnyezetből, azt kitudja emelni. Egy szurkoló pedig azt fogja kihallani, amit ki szeretne hallani.

A rangado.hu bedobta Bene Feri nevét. Ez kacsa volt?
Én nagyon sokszor szembesültem edzői pályafutásom során azzal, hogy hány játékost akarok leigazolni név szerint, és soha egyiket sem említettem. Amennyiben mégis igazuk lett volna, akkor leírták volna másnap, hogy ők említették meg először. Egyfajta harc folyik a médiumok között. Az a lényeg, hogy ki mondja a legfrissebb híreket, ezért bemondanak olyat is, ami nem fedi a valóságot. Ha esetleg eltalálják, akkor örülnek, mert megelőzték a másikat. Arról nem készül feljegyzés, hogy ez milyen arányban történik meg és hányszor lőnek mellé.

Miki, mennyire vagy nyugodt? Két részre bontanám… Ez a munkád mennyire stresszes? Féltél tőle, vagy van benned valami szorongás? Vagy nyugodt vagy, mert tudod, hogy a munkát a legjobb tudásod szerint végzed? A másik, hogy most a kialakult helyzet kapcsán és a csapat jövőbeli szereplésével kapcsolatban mennyire lehetsz nyugodt?
Mikor akadémia-igazgatónak idejöttem - ilyet sem csináltam soha életemben - és leültem a vezetőkkel, Szabó Tamással és Sántha Gergővel beszélni erről, nekem egyetlenegy aggályom volt, semmi más csak, hogy szeretnék nektek megfelelni. Mind a Diósgyőrnek, mind nektek szeretnék megfelelni. Azt szeretném, ha nem csalódnátok bennem. Ez motivál, ha egyszer idejövök dolgozni, akkor feleljek meg. Nyilván, azt már akkor kikötöttük, hogy nem én leszek a Diósgyőr edzője, mert mondtam, hogy ezt nem vállalom, nem szeretném, hogy ebből ez kerekedjen ki. Utána nagyon hamar jött a sportigazgatói feladat. Mikor kezdesz rájönni, hogy mivel is jár a munkád, akkor jön egy másik szerepkör. Most kettő is van ráadásul. Mind a kettőt kell csinálni, de hosszú távon nem fog menni. Ezt külön kell választanunk és meg kell találnunk vagy az egyik vagy a másik szerepkörre a megfelelő vezetőt vagy sportigazgatót. Sok nehézség volt már a legeleje óta, mert az látszott, hogy a csapat át fog alakulni. A lejáró szerződésű játékosok nem sok hajlandóságot mutattak arra, hogy valóban a Diósgyőr játékosai legyenek, illetve inkább úgy fogalmazok: látszott, hogy nem fogunk tudni megegyezni. Nem teljesen volt közös az álláspont. Ez abból a szempontból érthető, hogy szabad piac van. Vannak olyan klubok, akik többet tudnak áldozni egy játékosra vagy esetleg előnytelenebb feltételeket is elfogadnak, mint az Egerszegi esetében is, hogy elmehet külföldre bármikor. Nekünk ez nem koncepció. Rengeteg feladat van Akadémiai igazgatóként is a Double Pass átvilágítás kapcsán a klub felé, hogy a hiányosságok pótlása és a különböző feladatok megvalósítása, javítása. Megkönnyíti a helyzetem, hogy sok kiváló társ segíti a DVTK-ban a munkámat.

Itt határidő volt szabva?
Gyakorlatilag van határidő, de van egy belső igény is, és azon vagyunk, hogy ezt minél hamarabb megoldjuk. A klubunk vezetése is felismerte, hogy mely területek igényeltek fejlesztést. Az akadémia-épület átadása kapcsán meghívtuk Bernd Storckot, aki nagyon jó véleménnyel volt a klubunkról, és meghívtuk abból a célból is, hogy tartson előadást a közeljövőben az itt dolgozó stábnak, hiszen nagyon kíváncsiak vagyunk a munkájára, az addigi sikereinek is a forrására. Már akkor meginvitáltuk, nem a sikeres Eb szereplés után. Azt szeretném, hogyha nem csak az épületeink fejlődnének, hanem az edzőink is, és egyre nyitottabbak lennének, többet fogadnának be az új ismeretekből.


Vége az első résznek, folytatjuk ...



És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.