Banner

DVTK - asztalitenisz eredmények

Szerző: objektív | 2019-11-25 15:37:00

NB1: Döntetlen - másodszor az idényben

A győzelem reményében álltak asztalhoz pénteken este a Fáy iskola tornatermében a szokásos Kővári, Bari, Imre, Krebs felállásban a mieink. Végül a döntetlenért is meg kellett küzdenünk, de legalább ez sikerült!

Immár sokadszorra a párosoknál semmi nem dőlt el. A Kővári, Krebs duónk biztosan nyert 3:1 arányban, de az Imre, Bari egységük döntő szettben kikapott a Szántosi, Aranyosi pártól.

Kővári ellen Bidermann nem sok eséllyel állt asztalhoz (sima 3:0), de ezután Bari kellemetlen vereséget szenvedett Tarkó Árontól, amiben minden bizonnyal szerepet játszott a mérkőzés kezdésének elhúzódása miatti anomália. A fiatalok összecsapásán Krebs Levi nagy meccsen verte meg a békésiek serdülő válogatott kiválóságát, Szántosi Dávidot, ami mint később kiderült nem akármilyen fegyvertény volt. Imre Leila 3:1 arányú veresége Aranyosi ellen ismét döntetlen állást eredményezett. (3:3)

A második körben Kővári Tarkót is biztosan mattolta, de Barinak hiába volt több meccslabdája Szántosi ellen a döntő szettben15:13-ra alulmaradt a korosztály legnagyobb tehetsége ellen. Krebs nem tudott nagyobb ellenállást kifejteni Aranyosi ellen és Imre Leila is kapitulált Bidermannal szemben, így 5:7-es hátrányból kezdhettük a hajrát.

A harmadik körben ennek ellenére a győzelem lehetősége is megvolt! Bari magára találva az eddig veretlen Aranyosit 3:0-ra leiskolázta és Krebs is meggyőző játékkal verte Bidermannt. Ekkor még javában tartott a Kővári- Szántosi mérkőzés, ami ismét hihetetlen izgalmakat tartogatott. Kővári 2:0-s vezetése után már dörzsöltük a tenyerünket. hogy nyerési eséllyel kezdhessük az utolsó 14. mérkőzést. Ekkor azonban Szántosi bravúros poénokkal egyenlített és jöhetett a mindent eldöntő 5. szett. Végül szerencsésen 12:10-re nyert a békésiek fiatalja, így Imre Leilára maradt a feladat, hogy legalább döntetlenre hozza a találkozót. Az eddig nem a legjobb teljesítményét nyújtó amazonunk ellentmondást nem tűrő játékkal 3:0-ra hozta mérkőzését Tarkóval szembe, így az idénybeli második döntetlenünket könyvelhettük el.

DVTK SE – Békési TE 7:7 Gy: Kővári 2, Krebs 2, Bari 1, Imre 1 és Kővári- Krebs páros.


Az NB II.-ben a második csapatunk az egyetemen a MEAFC vendége volt, ahol Doros vezérletével a vártnál nagyobb arányú győzelmet aratott.

MEAFC – DVTK II. 5:13 Gy: Doros 4, Boros 3, Rózsahegyi 3, Gadóczi és a Boros- Doros páros

Értékelés: Barták László csapatvezető

A saját terem hiánya miatti péntek esti kezdés ismét bonyodalmat okozott. A vendég békésiek fél órás késése miatt a kötelező nyolc órai zárás idegessé, feszültté tette játékosainkat, én ennek tudom be Bari vereségét a nyitó körben Tarkó ellen. Hála Krebs Levi két szép győzelmének és Leilának- akinek nem remegett meg a keze az utolsó mérkőzésén- végül a döntetlen reális végeredmény lett ezen a változatos összecsapáson

Győzelem a rivális otthonában

Az ifjúsági OB miatt a Dunakeszi kérésére április 20-ra halasztották a szombatra sorsolt NB I-es mérkőzésünket, így a figyelem az NB II-ben szereplő gárdára irányult.

A mindössze 1 ponttal előttünk álló Gödöllő II. csapatához látogatott a DVTK II. gárdája. Az őszi 9:9 után most is szoros mérkőzésre volt kilátás. Nem is lehetett volna izgalmasabb forgatókönyvet írni, hiszen az utolsó, a 16. egyéni mérkőzésen billent a mieink felé a mérleg. A párosok után (itt is 1-1 győzelem és vereség állt) minden kör 2:2 –re végződött kivéve az utolsót, ahol Rózsahegyi Péter begyűjtötte az Ő első, de a csapat számára a 3 pontot jelentő 10. győzelmet. A találkozón végig koncentráltan, nagy kedvvel és remek teljesítményt nyújtva Tóth Zsolt és Boros Zoltán minden ellenfelét felülmúlta, legyőzve az ellenfél legjobbját Héjj Marcellt is, aki eddig az osztály legelőkelőbb egyéni mutatóival rendelkezett:

Gödöllő II. – DVTK II. 8:10 Gy. Tóth Zsolt (4), Boros Zoltán (4) Rózsahegyi Péter (1), és a Boros-Fekete páros

Ez a győzelem azt jelenti, hogy még közelebb kerültünk a 3. helyezés megszerzéséhez. Egy pont az előnyünk és mindkét gárda játszik még az első helyen tanyázó Nyírbátor csapatával. Amennyiben a Gödöllő nem szerez több pontot a hátralevő három fordulóban, úgy a bronzérmes pozíciónkat megőrizzük!

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...