Banner

DVTK - Honvéd 2-4

Szerző: objektív | 2020-09-12 15:00:00

Délután 5 órától a Bódog Tamás vezette Honvédot látjuk vendégül hazai pályán. Feczkó Tamás mérkőzés előtti pár gondolata a dvtk.eu kérdéseire:

- Nem mindenkinek előny a hazai pálya, de nekünk a saját közönségünk előtt játszva megsokszorozódik az erőnk, mert a nagyszerű szurkolóink mindig átsegítenek a holtpontokon, és soha nem adjuk fel a harcot - mondta Feczkó Tamás. - Érdekes módon az ellenfél is szeret ide járni, legutóbb a volt játékosaim mesélték az MTK elleni találkozó előtt, hogy alig várták, hogy diósgyőri hangulatban játszanak.

A hét elején pedig igyekeztünk összehangolni a csapatot, ne látszódjon, néhányan egy hétig külön készültek - avatott be a részletekbe a sportszakember. - Sajnos Orosz Donát sérülten tért vissza, az viszont biztató, hogy Hysen Memolla már hétfőn is le tudott ülni a válogatott kispadjára. Az MTK ellen szintén sérülés miatt lecserélt Márkvárt Dávid állapota javul, de csak a mérkőzés napján dől el, tudja-e vállalni a játékot.



OTP Bank Liga 4. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-4 (2-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 3917 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Szert Balázs; Antal Péter, Németh Ádám).
DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Hegedűs J., Memolla - Rui Pedro, Iszlai - Ivanovski, Molnár G., Grozav - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Baráth, Batik, Aliji - Bocskay, Hidi - Ugrai, Gazdag, Zsótér - Balogh N. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Balogh N. helyett B. Traoré a 64., Rui Pedro helyett Max a 68., Ivanovski helyett Szűcs K. a 74., Molnár G. helyett Hasani a 78., Aliji helyett Uzoma a 87. percben.
Sárga lap: Dražić a 19., Ugrai a 39., Gazdag a 40., Ivanovski az 53., Antal a 70., B. Traoré a 86. percben.
Piros lap: Polgár a 70. percben.
Gólszerző: Zsótér (0-1) a 16., Gazdag (0-2) a 41., Grozav (1-2) a 43., Molnár G. (2-2) a 45+2., Gazdag (2-3) a 63. percben.







Edzői értékelések

Feczkó Tamás: - Mindenekelőtt Hegedűs Jani nevében is köszönöm a szurkolótábornak, hogy ebben a nehéz helyzetben mellé álltak, a csapat és a tábor is mindent megtett, hogy enyhítse a fájdalmát.
Nem jól kezdtük a mérkőzést, de a mentális erőnket mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a meccsbe. Ezúttal nem jött jól a szünet, mert a gólokon kívül több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottunk. A második játékrészben úgy játszottunk, ahogy kell, végig nyomás alá helyeztük a Honvédot, az ellenfél térfelén szereztünk labdát, és gólhelyzeteket teremtettünk.
A vendégek rendkívül érdekes körülmények között született harmadik gólja döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Teljesen mindegy, én mit láttam a kispadról, ország-világ szemtanúja lehetett, mi történt, erről többet nem is szeretnék mondani.
Később létszámhátrányban is az ellenfél térfelén játszottunk, mi domináltunk, és kilenc mezőnyjátékossal is letámadtunk. Ez a csapat többre hivatott, amit a folytatásban be is fogunk bizonyítani.


Bódog Tamás: - Az elmúlt két hétben nem mosolygósan közlekedtünk, ezért a mai napon számunkra a három pont begyűjtése jelentette az elsődleges feladatot. Nem volt egyszerű, le a kalappal mindkét csapat előtt!
Az első félórában uraltuk a mérkőzést, a DVTK nem talált fogást rajtunk, csak hosszú labdákkal próbálkozott. Nem mentünk rájuk, nem a korábbi magasságban húztuk meg a presszingzónát, és azokat a hibákat sem követtük el, amit az előző hetekben. A félidő másdik részében fölénk kerekedett a Diósgyőr, mert ők is tudnak focizni, nem is akárogyan. Mindkét gólt abból kaptuk, hogy a felívelt labda után a lepattanót nem tudtuk levédekezni, pedig erre készültünk. Hiába egyenlített a DVTK, tudtunk újítani, és ültek azok a kontráink, amit gyakoroltunk.
Az viszont bosszantó, ha bemegy a büntető, akkor még marad két perc..., de hál'Istennek a kapusunk megfogta.


Összefoglaló: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2020-09-12 18:14:51 Fekete öves, Veterán
Antal mindig is #99 mezszámban tolta? Ő a mi Gretzkynk. Hát akkor baj nem lehet :D :D
2020-09-12 18:13:41 Fekete öves, Veterán
Ivanovski sárga lapos figyelmetetésben részesült.
2020-09-12 18:11:50 Fekete öves, Veterán
Antalról kétszer nem jött ki a labda. Egymás után. Csak, gondoltam, leírom.
2020-09-12 18:09:27 Lila öves, Fanatikus tag
Molnár nem csak gólt lőtt, hanem előtte tudatosan beleért a bepasszba, úgy kapta vissza lövőre. Jó a srác!
2020-09-12 17:59:57 Fekete öves, Veterán
Ha az első 35 percet kivágjuk egy jó meccset látnánk.
Bódog két hét alatt azért tett némi rendet a csapatnál.
55. szombatondelelott* |Válasz erre: 52. tamaskpt
2020-09-12 17:59:35 Fekete öves, Veterán
De ehhez miért kell meccs?
2020-09-12 17:58:46 Fekete öves, Veterán
Egyelőre nem vagyok elégedetlen. Szuper volt a tegnap este a Bükkben, szolidan bőgtek is a szarvasok, a mai túra is izgalmasra sikeredett, nem veszett el senki, hazaérve gyorsan csobbantam egyet a Mályi-tóban, majd a meccset fantasztikus tejfölös krumplilevessel kezdtem.

Na, a meccs nem ilyen, kivéve az izgalom az utolsó 8 percben.
2020-09-12 17:57:21 Barna öves, Fanatikus tag
Ugrai besárgult, rá kell játszani, nála benne van még egy.
2020-09-12 17:52:45 Piros öves, Őstag
A meccs tanulsága eddig az, hogy nincs védelmünk, a kapusunk pedig a padon ül.
51. Condros |Válasz erre: 29. tamaskpt
2020-09-12 17:51:35 Barna öves, Tag
Most jó
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...