Banner

DVTK - Honvéd 2-4

Szerző: objektív | 2020-09-12 15:00:00

Délután 5 órától a Bódog Tamás vezette Honvédot látjuk vendégül hazai pályán. Feczkó Tamás mérkőzés előtti pár gondolata a dvtk.eu kérdéseire:

- Nem mindenkinek előny a hazai pálya, de nekünk a saját közönségünk előtt játszva megsokszorozódik az erőnk, mert a nagyszerű szurkolóink mindig átsegítenek a holtpontokon, és soha nem adjuk fel a harcot - mondta Feczkó Tamás. - Érdekes módon az ellenfél is szeret ide járni, legutóbb a volt játékosaim mesélték az MTK elleni találkozó előtt, hogy alig várták, hogy diósgyőri hangulatban játszanak.

A hét elején pedig igyekeztünk összehangolni a csapatot, ne látszódjon, néhányan egy hétig külön készültek - avatott be a részletekbe a sportszakember. - Sajnos Orosz Donát sérülten tért vissza, az viszont biztató, hogy Hysen Memolla már hétfőn is le tudott ülni a válogatott kispadjára. Az MTK ellen szintén sérülés miatt lecserélt Márkvárt Dávid állapota javul, de csak a mérkőzés napján dől el, tudja-e vállalni a játékot.



OTP Bank Liga 4. forduló

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd 2-4 (2-2)

Miskolc, DVTK Stadion, 3917 néző. Játékvezető: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Szert Balázs; Antal Péter, Németh Ádám).
DVTK: Antal - Shestakov, Polgár, Hegedűs J., Memolla - Rui Pedro, Iszlai - Ivanovski, Molnár G., Grozav - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Baráth, Batik, Aliji - Bocskay, Hidi - Ugrai, Gazdag, Zsótér - Balogh N. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Balogh N. helyett B. Traoré a 64., Rui Pedro helyett Max a 68., Ivanovski helyett Szűcs K. a 74., Molnár G. helyett Hasani a 78., Aliji helyett Uzoma a 87. percben.
Sárga lap: Dražić a 19., Ugrai a 39., Gazdag a 40., Ivanovski az 53., Antal a 70., B. Traoré a 86. percben.
Piros lap: Polgár a 70. percben.
Gólszerző: Zsótér (0-1) a 16., Gazdag (0-2) a 41., Grozav (1-2) a 43., Molnár G. (2-2) a 45+2., Gazdag (2-3) a 63. percben.







Edzői értékelések

Feczkó Tamás: - Mindenekelőtt Hegedűs Jani nevében is köszönöm a szurkolótábornak, hogy ebben a nehéz helyzetben mellé álltak, a csapat és a tábor is mindent megtett, hogy enyhítse a fájdalmát.
Nem jól kezdtük a mérkőzést, de a mentális erőnket mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a meccsbe. Ezúttal nem jött jól a szünet, mert a gólokon kívül több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottunk. A második játékrészben úgy játszottunk, ahogy kell, végig nyomás alá helyeztük a Honvédot, az ellenfél térfelén szereztünk labdát, és gólhelyzeteket teremtettünk.
A vendégek rendkívül érdekes körülmények között született harmadik gólja döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Teljesen mindegy, én mit láttam a kispadról, ország-világ szemtanúja lehetett, mi történt, erről többet nem is szeretnék mondani.
Később létszámhátrányban is az ellenfél térfelén játszottunk, mi domináltunk, és kilenc mezőnyjátékossal is letámadtunk. Ez a csapat többre hivatott, amit a folytatásban be is fogunk bizonyítani.


Bódog Tamás: - Az elmúlt két hétben nem mosolygósan közlekedtünk, ezért a mai napon számunkra a három pont begyűjtése jelentette az elsődleges feladatot. Nem volt egyszerű, le a kalappal mindkét csapat előtt!
Az első félórában uraltuk a mérkőzést, a DVTK nem talált fogást rajtunk, csak hosszú labdákkal próbálkozott. Nem mentünk rájuk, nem a korábbi magasságban húztuk meg a presszingzónát, és azokat a hibákat sem követtük el, amit az előző hetekben. A félidő másdik részében fölénk kerekedett a Diósgyőr, mert ők is tudnak focizni, nem is akárogyan. Mindkét gólt abból kaptuk, hogy a felívelt labda után a lepattanót nem tudtuk levédekezni, pedig erre készültünk. Hiába egyenlített a DVTK, tudtunk újítani, és ültek azok a kontráink, amit gyakoroltunk.
Az viszont bosszantó, ha bemegy a büntető, akkor még marad két perc..., de hál'Istennek a kapusunk megfogta.


Összefoglaló: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2020-09-13 12:59:08 Fekete öves, Őstag
Eddig 3 meccsből 3 botrányos játékvezetéssel zajlott számunkra. Ez ellen tényleg ideje felsírni hangosan a médiában, a Fradinak, Felcsútnak is bevált már.
219. KáGábor* |Válasz erre: 210. MertAkiDiósgyőőőri
2020-09-13 12:52:46 Fekete öves, Veterán
Mondandóddal csak az a baj, hogy egyik kiállítás sem volt sajnos jogtalan...
218. beli1 |Válasz erre: 204. MertAkiDiósgyőőőri
2020-09-13 12:31:47 Piros öves, Fanatikus tag
Csak az a baj hogy így számomra Feczko is megèlhetèsi edző. Biztos hogy látja hogy ez kevès. De kell az állás. Majd megoldja gondolja. Lehet szidni Egervári Sanyi bácsit. Ö tökös volt. Ès kb azóta lejt menet.
217. szombatondelelott* |Válasz erre: 112. silentcrowfox
2020-09-13 12:31:25 Fekete öves, Veterán
"Bocsánat, csak szeretném tisztelettel megkérdezni mikor lesz már itt bíróverés....?"
Majd, ha MÁV lesz a fő szponzora az NB1-nek, és a bírók újra közvonaton utaznak. Lásd Hartmann, vagy ki. :-)
216. mr-d* |Válasz erre: 208. sadab1
2020-09-13 12:19:32 Fekete öves, Veterán
Ha megnézzük, a belső középpályánk lassú. Nem tudom Max ezen segít-e majd. Magyar mezőny is eljutott arra a szintre, hogy gyorsítják a játékot középen is. Ráadásul szélen is relatíve lassúak vagyunk, se Hasani, se Grozav nem emelkedik az átlag fölé gyorsaságban. Drazic és Molnár gyors, Cortez is), nem véletlenül igazoltuk őket le.
215. perec j. №1  (finom és lédús) |Válasz erre: 214. MertAkiDiósgyőőőri
2020-09-13 12:17:22 Fekete öves, Őstag
Nemtom mit nézel, 9:26-tól nézd, benne van minden ami a közvetítésben ment, a kommentátor is hallható igen.

https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2020/09/12/az-eddig-veretlen-diosgyor-otthonaban-szerezte-meg-elso-pontjait-a-honved
214. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 211. perec j. №1  (finom és lédús)
2020-09-13 12:07:02 Fekete öves, Veterán
Aha. És ki van kockázva? Vonalban van a kamera? Kommentátor megjegyzése hallható?
Nekem nem így tűnik. Mosdatás.
2020-09-13 12:04:44 Barna öves, Fanatikus tag
Szerintem ez a csapat az elmúlt 5 év legerősebb diósgyőri kerete! Gyakorlatilag Feczkó mester csapata! Minden csapatnál van egyszer lent,egyszer fent...de ha következő 3 fordulóba nincs 7 pont minimum,akkor ...
De akkor is hagynám az edzőt tovább dolgozni! Bizonyitsák be,hogy jobbak mint pl Fernando,Tajti páros! Ha meg nem nb2 oszt jó napot!
212. perec j. №1  (finom és lédús) |Válasz erre: 209. MertAkiDiósgyőőőri
2020-09-13 12:02:38 Fekete öves, Őstag
Boccs, de hülyeséget írsz, éppen most néztem meg az összefoglalót és benne van a lesgól-

https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2020/09/12/az-eddig-veretlen-diosgyor-otthonaban-szerezte-meg-elso-pontjait-a-honved
211. perec j. №1  (finom és lédús) |Válasz erre: 209. MertAkiDiósgyőőőri
2020-09-13 12:02:37 Fekete öves, Őstag
Boccs, de hülyeséget írsz, éppen most néztem meg az összefoglalót és benne van a lesgól-

https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2020/09/12/az-eddig-veretlen-diosgyor-otthonaban-szerezte-meg-elso-pontjait-a-honved
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...