Banner

Diósgyőri kosárlabdaünnepet rendeztek a miskolci városi sportcsarnokban

Szerző: amigeleken.hu | 2022-06-21 09:19:00

Sajtófigyelő - boon.hu


A diósgyőri női kosárlabda-történelem eddigi legnagyobb bajnoki sikere, az ezüstérem. Ebből eddig négyet szereztek a piros-fehérek, szombaton az elsőre, az 1991/92-es évad végén megszerzett medálra emlékeztek a diósgyőri kosárlabdaünnep néven megrendezett eseményen, amelynek a miskolci városi sportcsarnok adott otthont.

A boon.hu-n megjelent összeállításból idézünk:


Volt itt minden, könnyűzenei előadó koncertje Kozma Orsi személyében, a Miskolci Mazsorett Együttes tagjainak bemutatója, táncosok fellépése, de a főszerep a kosárlabdáé volt. A DJ Dominique vezette programban helyet kapott a DVTK jelenlegi utánpótláscsapatainak, az egykori elnök, Boros Árpád, illetve a korábbi szakvezető, a DVTK-tól akadémiai igazgatóként néhány napon belül búcsúzó, Király Sándor köszöntése, egy kis múltidéző mérkőzés, a Diósgyőr vegyes – K8 magyar ligaválogatott találkozó, és nem utolsósorban a 30 évvel ezelőtt bajnoki ezüstérmet szerzett csapat tagjainak, edzőinek az ünneplése.

A 90-es években a diósgyőri csapatban szerepelt kosarasok közül Ambrus Erzsébet, Madaras Judit, Molnár Enikő, Kalmár-Nagy Dóra, Brosovszky Mónika, Bukovszki Mónika és Koncz Judit öltött szerelést, és villantott néhányat a tudásából, abból, amiért ezrek jártak a mérkőzésekre a régi sikerkorszak idején.



A csapatkapitány

Az 1991/92-es diósgyőri csapat játékosai közül négyen voltak jelen a diósgyőri kosárlabdaünnepen. Érdekesség, hogy közülük hárman, Ambrus Erzsébet, Madaras Judit és Novák Judit jelenleg is a DVTK-ért dolgoznak, utánpótlásedzőként. Rajtuk kívül Molnár Krisztina tudott ott lenni az eseményen. A csapat akkori keretéből hárman légiósok voltak, és Ukrajnából nem keltek útra, a keret többi magyar tagja pedig más ok miatt nem tudott jelen lenni.

Nagyon jó érzés volt, hogy megemlékeztek az akkori sikerről, hogy nem feledkeztek meg rólunk – mondta Novák Judit, aki az 1991/92-es évadban volt a DVTK-ról DKSK-ra változott gárda csapatkapitánya. – Nem tudok róla, és nem hiszem, hogy más városban, más női kosárlabdacsapatnál összehoztak volna ehhez hasonló rendezvényt, ez is azt jelzi, hogy az akkori sikerrel elkezdődött korszak, Miskolcon közüggyé tette a kosárlabdát. Nagyon jó volt találkozni a lányokkal, beszélgetni egy kicsit, felidézni a múltat, sztorikat. Szerintem aki itt volt, az jól érezte magát, és ezúton is köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik részt vettek annak a megszervezésében, hogy ez a rendezvény létrejöhessen.


A kosárlabdaünnep vendégei voltak

Játékosok: Madaras Judit, Ambrus Erzsébet, Novák Judit, Molnár Krisztina, Bakai Eszter, Németh Dóra, Paradiz Viktória, Eperjessy Dóra, Takács Daniella, Balogh Gabriella, Szopkó Eszter, Tóth Zsuzsanna, Fodor Csilla, Molnár Enikő, Kalmár-Nagy Dóra, Csávás Andrea, Bukovszki Mónika, Veres Margit, Brosovszky Mónika, Koncz Judit

Edzők: Király Sándor, Áron Balázsné

Technikai vezetők: Rózsa Gábor, Hatvani Olivér



Tovább a boon.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>


forrás: boon.hu

fotó: Vajda János


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...