Banner

Csak Fernando első teljes szezonjában kezdtünk rosszabbul a 12-csapatos NB1-ben

Szerző: Vámos Henrik | 2025-11-16 09:38:00

Vámos Henrik összeállítása.


Az elmúlt hétvégén a DVTK 2-0-s vereséget szenvedett a ZTE otthonában, így 13 forduló után mindössze két győzelemmel, 11 ponttal, és éppen hogy a vonal felett vonul válogatott szünetre a piros-fehér együttes.

Remélhetőleg az egy hét pihenő elegendő lesz Vladimir Radenkovicéknak abban, hogy kititsztuljanak mentálisan, és felfogják végre maguk is, hogy itt valami sürgős változtatás kell, különben - nem kertelek, és elnézést a kifejezésért - kiesünk a f@szba... Egy olyan történelmű klubnál, mint a DVTK, minden egyes évtizedben felütik a fejüket az NB2 démonjai, így nem meglepő, hogy a kiesési-zónához elég néhány pontra lenni ahhoz, hogy a szurkolók aggódni kezdjenek, és felismerjék a veszélyt. Sőt, nem is olyan régen az élvonal igazi ritkaságnak számított Miskolcon, hiszen 1985 és 2005 között mindössze négy évadot töltöttek a vasgyáriak a legjobbak között.


A válogatott szünet tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy megnézzük, a 12 csapatos bajnokság elindulása óta hogyan állt a Diósgyőr 13 forduló után, illetve, hogy abból milyen következtetéseket lehet levonni általában a szezon hátralevő részével kapcsolatban.


2015/16 - 15 pont, 8. hely

A jelenlegi formátumú magyar bajnokság első szezonjában, a 2015/16-os idénynek Bekő Balázzsal az élen vágott neki a DVTK. A korábban Kecskeméten is megforduló szakember mindössze fél évet töltött a Diósgyőr kispadján, és kirúgása idején - mikorra már tulajdonképpen a teljes öltöző, és a szurkolótábor bizalmát elvesztette - úgy tűnt, hogy mindegy ki az edző, csak ne ő. Sajnos az azóta eltelt évtizedben a Bekővel produkált bajnoki rajt a harmadik legjobbnak számít: 13 találkozót követően 15 megszerzett ponttal a 8. helyen állt Novemberben a Diósgyőr, ráadásul kétszer annyi találkozót nyert meg (4) mint Radenkovic csapata ugyanennyi bajnoki alatt az idei szezonban.



2015/16

15 pont (8. helyezés)

4-3-6

14:23



2016/17 - 12 pont, 11. hely

Bekő helyét Egervári Sándor vette át a kispadon, a korábbi válogatott edzőt pedig Horváth Ferenc követte a DVTK kispadján 2016 nyarán. “Kecskeáldozó Feri” felmérte az előző idényben Bekő Balázs által “alkotott” öt meccses nyeretlenségi szériát, és úgy gondolta, ezt klasszisokkal felülmúlja, és egy kilenc mérkőzésen át nyúló nyeretlenségi-sorozatba vezette a csapatot. Nem csak kevesebb pontot, illetve kevesebb győzelmet szerzett a miskolci gárda, mint egy évvel korábban, három helyezést is rontott tavalyi teljesítményéhez képest. Az egy kategória, amiben sikerült javulni, az a lőtt gólok száma (+3), azonban a 13 mérkőzésen 27 (!) kapott gól miatt így is romlott a gólkülönbség. Ezekkel az előjelekkel lépett pályára a csapat a Ferencváros elleni stadion-búcsún a 14. játéknapon.



2016/17

12 pont (11. helyezés)

3-3-7

17:27



2017/18 - 18 pont, 6. hely

Bódog Tamás 2017 tavaszi kinevezésével egy darabig úgy tűnt, kezd kitisztulni a Tomiszláv Szivics távozása igen borús ég az Acélváros felett, hiszen a dunaújvárosi edző első nyolc mérkőzéséből csak egyet vesztett a csapat, a következő évadot pedig olyan jól kezdte, hogy a poszt-Szivics időszak addigi legjobb startját produkálta: 13 bajnoki mérkőzésből ötöt megnyert a csapat, a 3. forduló után pedig - még ha rövid időre is - vezette az élvonalbeli tabellát a Diósgyőr. Nem egy gyakori jelenség... Egy négy mérkőzéses nyeretlenségi-sorozat azért itt is becsúszott, de ettől azt hiszem, el tudunk tekinteni, főleg, hogy 24 rúgott góljával csak a Ferencváros-Videoton duó (27-27) utasította maga mögé a DVTK-t a gólok tekintetében. Sajnos, ha egy valamit megtanított a Diósgyőri fanatikusoknak a sors az elmúlt 30 évben, az az, hogy sose ítéld meg a tavaszt az ősz alapján, hiszen a jó idő általában elhozza a DVTK jó formájának végét is, ebben az évben sem volt másképp. A februártól lejátszott 12 bajnoki mérkőzésből egyet nyert meg a DVTK, március és május között pedig hat egymás követő mérkőzésen maradt alul a miskolci csapat. A bent maradást pedig csak az utolsó játéknap hajrájában sikerült bebiztosítani, azzal a bizonyos Videoton elleni, felejthetetlen 2-1-es győzelemmel. Remélem Makrai azért időnként szokott arra a gólra gondolni, én egyébként elég gyakran.


2017/18

18 pont (6. helyezés)

5-3-5

24:23



2018/19 - 6 pont, 11. hely

A DVTK korábbi játékosa, a Luque-Fernandes-Gallardo spanyol tengely egyharmada 2018 áprilisában tért vissza Diósgyőrbe, a piros-fehéreket spílerként 2011 és 2013 között boldogító Fernando edzői karrierje kezdete viszont nem hozott annyi örömet, mint amennyit középpályásként. A tréner első három mérkőzését - köztük a stadionavatót - rendre elvesztette a Diósgyőr, ráadásul első 19 bajnoki találkozójából mindössze hármat nyert meg a csapat. Ennek fényében nem csoda, hogy a 2018/19-es szezon rajtja sem épp álomszerűre sikeredett, hiszen a 13. forduló után 1 győzelem, 9 vereség, és 6 pont volt a miskolciak mérlege. A gyatra teljesítmény ellenére a klubvezetők foggala- körömmel ragaszkodtak Fernandeshez, akinek mentségére szóljon, hogy a 14. fordulót követően egészen februárig veretlen volt a csapat, a kiesést pedig minden bizonnyal ennek a nyolc mérkőzéses veretlenségnek köszönhetően kerültük el - és persze az Újpest 3-0-s legyőzésével a 33. fordulóban.



2018/19

6 pont (11. helyezés)

1-3-9

10:24



2019/20 - 16 pont, 8. hely

Feczkó Tamás 2019 őszén vette át a kormányt a DVTK-nál, és többször is elért egy rövid fellángolást az érkezésekor sereghajtó csapatnál, ám a valóság - vagy a Covid - mindig arcon csapott a végén. A szakember győzelemmel debütált a diósgyőri kispadon, és rögvest “kimentette” a csapatot a veszélyzónából, amely 13 mérkőzés után már a 8. helyen állt. Az igazi bravúr azonban a 2020-as tavaszi menetelés volt, hiszen a naptári év első tíz bajnokijából hatot megnyert, és csak egyet vesztett a vasgyári gárda. A szokásos tavaszi összeomlás ebben az évben májusban érkezett, és a veretlenségi-széria rögtön egy hét meccses nyeretlenségbe csapott át. Egyszer produkálna jó tavaszt a csapat, és pont abban az évben tör ki az egész világot lezárásra kényszerítő pandémia... Köszi, Kína!



2019/20

16 pont (8. helyezés)

5-1-7

14:20



2020/21 - 13 pont, 10. helyezés

A Covid-által felbolygatott idény után újra átélhette a diósgyőri publikum a májusi vergődést: Csak úgy, mint a vírus utáni restart-nál, a 2020/21-es idényben is egy Mezőkövesd elleni diadalt egy hosszabb nyeretlenség követett - igaz, ez “csak” öt bajnokin át tartott. Az ősz hátralevő részében sem volt sok oka mosolyogni a DVTK-nak. Mindössze kettő találkozót húztak be, 13 forduló után pedig - amelyből a Fradi halasztási kérelme miatt csak 12-őt játszott le a Diósgyőr - a tabella 11. pozícióját foglalták el a borsodiak, ami Feczkó Tamás munkájába került, ezzel meg is lett pecsételve az idény végén kieső, történelme leghosszabb megszakítatlan NB1-es időszakának búcsút intő DVTK sorsát. Mivel nem én hozom a döntéseket a klubházban, így lényegtelen, de számomra azért érthetetlen, hogy míg két évvel korábban hat pont elég volt ahhoz, hogy ne legyen edzőváltás, addig a 12 meccs után felmutatott kétszer annyi pont már nem...


2020/21

13 pont (10. helyezés)

3-1-8

17:22


11 év után megtörtént az, ami ellen éveken át folyamatosan küzdött a csapat: kiestünk az élvonalból. Mivel a cikk az NB1-re fókuszál, az NB2-es bajnoki rajtokról bővebben nem fogok írni, a lenti összesítő táblázatban azonban ennek a két szezonnak is megtalálod a statisztikáját.



2023/24 - 20 pont, 6. hely

Két év után bajnokként jutott vissza a legfelsőbb osztályba az Északi Bástya, a Szergej Kuznyetsov irányítása alatt szárnyra kapó csapat pedig a liga csapatainak csökkentése óta addig legjobb első 13 mérkőzését produkálta. Habár az első fordulóban hazai pályán 1-0-ra kikapott a DVTK a visszatérő-meccsén, az ezt követő nyolc találkozóból ötöt sikerrel vettek a piros-fehérek, a 8. játéknap után pedig a dobogón volt megtalálható a fél éve még másodosztályban vitézlő együttes. 13 mérkőzésből hatot megnyert, illetve 20 pontot gyűjtött be a Diósgyőr, és a még mindig bravúrnak számító 6. helyen állt. Sajnos mind ez nem volt elég ahhoz, hogy egy teljes NB1-es szezont töltsön a miskolciak kispadján 2022 nyara óta ülő szerb vezetőedző, 2024 tavaszán pedig átvette az irányítást honfitársa, Vladimir Radenkovic.



2023/24

20 pont (6. helyezés)

6-2-5

20:17



2024/25 - 22 pont, 5. hely

Ha nem tudnánk, hogy 2025 februárjában Radenkovicra is ez a sors várt - azért, hogy négy hónappal később visszatérjen - akkor akár azt is mondhatnánk, hogy teljesen érthető Kuznyetsov menesztése, hiszen egy, még az ő bajnoki rajtját is felülmúló utódja érkezett. Radenkovicnak egyébként egészen kiváló kezdete volt a DVTK kispadján, első 12 mérkőzésén 20 pontot szerzett a Diósgyőr, és mindössze kétszer kapott ki, - amelyből egyik az Újpest elleni 7-0 volt - ennek ellenére bőven maradtak kételyek alkalmasságával kapcsolatban a következő idényre. Először úgy tűnt, a lemondását támogatóknak lesz igazuk, hiszen három mérkőzés után egy pontot tudott felmutatni az együttes, azonban a DVTK történelmének első Loki-elleni bajnoki győzelme elhozta a fellángolást: Előbb egy hat, majd egy nyolc meccses veretlenségi-széria, az első 13 bajnokiból pedig összesen hatot nyert meg a Diósgyőr, ami 2015 óta holtversenyben az előző idénnyel a legtöbb megnyert mérkőzésnek számít a szezon addigi szakaszában. A telet tíz év után töltötte a dobogón a Diósgyőr, megszerzett 22 pontja pedig a legmagasabb, amit 13 forduló után elért a 12-csapatos bajnokságban, februárban viszont így is mennie kellett Radenkovicnak. Ha egy valamihez nagyon értenek a klubházban, az az, hogy hogyan rúgjanak ki egy edzőt a lehető legrosszabb időpontban, legyen ez akár túl korai, vagy túl késő. De semmiképp sem egy válogatott, vagy egy téli szünet alatt történik a váltás, amikor ténylegesen lenne idő átalakítani a csapatot.


2024/25

22 pont (5. helyezés)

6-4-3

15:14



2025/26 - 11 pont, 10. hely

Én mindig próbálok pozitívan állni a DVTK-hoz, mindig valahogy meggyőzöm magam, hogy van fény az alagút végén. Erre nagyon törekedtem ebben a szezonban is, az MTK elleni 5-0-s vereség után például egy teljes cikket szenteltem annak, hogy érzékeltessem, hányszor kaptunk már ki 5-0-ra az NB1-ben, majd álltunk fel a padlóról, és hogy egy zakó miatt nem kell kétségbe esni. Eltelt néhány hónap, és úgy érzem, kezd egyre nehezebb optimistának lenni ügyünkben. Időnként persze felcsillan a remény, például a Nyíregyháza, illetve a Paks kardélre hányásánál, vagy a Szeged átgázolásánál, de minden ilyen diadalra jut 2-3 olyan meccs, amit legszívesebben a hármas sípszót követően azonnal kitörölnék az emlékezetemből. Pozitívumnak számít, hogy valahogy még így is többgólt lőttünk, mint tavaly ilyenkor, és, hogy nem vagyunk jelenleg kieső helyen. Itt vége is ér a lista, hiszen a jelenleginél még a kieséssel végződő, 2020/21-es szezonban is több pontunk volt 13 mérkőzés után. Ennek ellenére remélem, hogy rám cáfol majd a sors, és villant valami nagyot a sok fájdalom ellenére nekünk mégis csak annyi örömet okozó Diósgyőr.


Szerinted hogyan tovább a csapatnak? Hanyadik helyen fogunk telelni? Mi lesz tavasszal?

Írd meg kommentben!





És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-11-16 14:46:06 Fekete öves, Veterán

Kuznyecov nem szerb,Radenkovic nem a honfitársa. A Szegeden se gázoltunk át. Egyébként döbbenetes összeállítás, Bekőt alulmúlni vagy a kieséssel végződő szezon ezen szakaszát...garantáltan nem lehet más a vége, mint nb2

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...