Banner

Cheridene Green: Úristen, ez annyira furcsa érzés!

Szerző: amigeleken.hu | 2023-09-21 10:14:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


„Úristen, ez annyira furcsa érzés!” – sóhajtotta Cheridene Green, miközben Aho Nina nyakába borult, és hosszasan ölelte egymást a két diósgyőri játékos szerda délelőtt a Copper Box Arénában. A 28 éves angol center az előző két évadot a borsodiaknál töltötte, a nyáron hazatért Londonba, így most ellenfélként találkozik korábbi csapattársaival.


A meccs előtti napon az edzésüket éppen befejező hazaiak centere percekig beszélgetett a magyar együttes tagjaival, míg Lelik Réka, a diósgyőriek válogatott bedobója Megan Gustafsont, a britek amerikai-spanyol szupersztárját ölelgette, akivel a 2019–2020-as, koronavírus-járvány miatt félbeszakadt évadban együtt játszott a Csatában. S ne feledkezzünk meg Kacsarina Sznyicináról, a Lions fehérorosz-kazah bedobójáról, aki 2014-ben játszott Miskolcon.


„Tényleg bizarr ez az egész, hogy most ellenfelek leszünk azokkal, akikkel az előző két évben testvéri viszonyt ápoltunk”

– mondta a Nemzeti Sportnak néhány perccel később Green, majd hozzátette, nagy küzdelemre és szoros hazai sikerre számít. Ezzel – a legrosszabb esetről beszélünk – alighanem elégedett lehetne az NB I-ben idén harmadik helyen záró, az előző idényben először Euroligát játszó DVTK is, amely az egy hét múlva Diósgyőrben sorra kerülő visszavágón saját fanatikus közönsége előtt szinte bármekkora hátrányt képes lehet ledolgozni. Főleg ha azon a meccsen már játszik új centere, a minden felkészülési találkozót kihagyó francia Ana Tadic, aki elutazott Londonba, de makacs sérülése miatt nem lép pályára, csak feltehetően a visszavágón.


forrás: nemzetisport.hu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2023-09-21 17:44:40 Barna öves, Őstag
Ha Fagbenle annyit lesz sérült mint amennyit szokott, még játszhat sokat.
4. korxi |Válasz erre: 1. majbanana
2023-09-21 11:55:07 Piros öves, Veterán
Igen és ez még ugyanaz a sérülése. Melegítőben egyébként ott ült a padon.
2023-09-21 11:04:31 Piros öves, Őstag
Mindenki jobban járt volna, ha marad. Fagbenlétől és Gustafssontól nem sokat fog játszani.
2023-09-21 10:53:31 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Narrátor: Aztán nem lett szoros hazai siker.
2023-09-21 10:49:54 Lila öves, Tag
Green miért nem volt még a meccskeretben sem a Londoniaknál? Még mindig sérült?
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...