Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A mai napon aláírta szerződését Diósgyőrben Busai Attila. Az MTK-ban nevelkedett középpályás kedden már új társaival edzett az edzőközpontban.
Busai Attila sokoldalú játékos, alapvetően támadó középpályás, de védőtől csatárig mindenhol játszott már. Pályafutását a Góliát FC-ben kezdte, élvonalbeli labdarúgó az MTK-ban lett. Tagja volt a Csehországban bronzérmet szerző U19-es csapatnak, majd Svájcban légióskodott. Az FTC hívására tért haza, ahol fokozatosan szilárdította meg a helyét.
- Busai Attilát már korábban is szerette volna a DVTK szerződtetni - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Személye Horváth Ferenc szerint erősítést jelent a csapat számára, a szerződtetésének pedig én magam is kifejezetten örülök, hiszen az MTK-ban nevelkedett, ezért képzett, több poszton is bevethető labdarúgóról van szó. Több olyan csapatrészben is a segítségünkre lehet, ahol korábban problémáink voltak.
- Nagyon örülök annak, hogy a DVTK-hoz szerződtem - osztotta meg Busai Attila. - Készültem rá, hiszen ez a szerződés egy hosszabb folyamat eredménye volt. Egy éve jött az első megkeresés, majd tavaly nyáron is történt kapcsolatfelvétel, most pedig itt állhatok. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült pontot tenni az ügy végére. Voltak más ajánlataim is, de nem sokat gondolkodtam. Fontos volt, hogy olyan helyre kerüljek, ahol újra futballistának érezhetem magam. Bízom benne, hogy a mérkőzéseinkre nagyon sok szurkoló kilátogat majd és az ő buzdításuk mellett nem is lehet majd kérdés, hogy melyik csapat hagyja el győztesen a pályát. Izgatottan várom már az első tétmeccset.
forrás:dvtk.eu
A legfőbb okok: Bogeszt engedjük el mert elvágyódik. Ahogy Kádi is elvágyódott, hihető teljesen)
Erre Busai első napján egy alapos hajrá Fradival indítja az itteni első napját :)
Igen valószínű, most elhittem élete végéig itt akar maradni :)
Hol a poén? Valaki help.
Ráadásul nem ő hanem Busai írta (azt hitte privát marad) Hát ezt alaposan benézte ;)
Ha már ennyire pellengér vagy idézd már fel légyszíves "a jó hangulatú meccs" mondat előtt mit is mondott ;)
Hopszi: a fradi tábornak üzeni mindig is velük marad ;)
Amennyiben kuka, Őt és vezetést is kérdőre lehet vonni, ha kell keményen.
Amennyiben beválik, nyert vele a csapat.
Előre fröcsögni nem normális közegben szoktak.
"Azért jöttem Miskolcra, mert itt újra átélhetem milyen egy jó hangulatú meccs".
Korrekt vagy.
Ez most felelős DVTK vezetés vagy elmegyógyintézet?
Első < 11 12 13 1415 16 17 18 19 > Utolsó