Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Ma délelőtt Dr. Kiss János Alpolgármester úr meghívására az amigeleken.hu részt vehetett egy gyors ( flashmob szerű) szurkolói tájékoztatón.
A szurkolók képviseletében megjelentek a szervezett szurkolói csoportok képviselői. Képviseltették magukat a Napos-oldali szurkolók is.
A tájékoztatón Dr. Kiss János bejelentette, hogy újabb szakaszához érkezett a Stadionrekonstrukciós Projekt.
Az elmúlt napokban sikerült az összes hiányzó aláírást megszerezni, és napokon belül kihirdetésre kerülhet az új Diósgyőr Stadion Közbeszerzési Pályázata.
Elmondta, hogy jogi problémák hátráltatták eddig a gyorsabb haladást.
A tervezett ütem szerint:
2016 augusztusában lesz meg a Közbeszerzési Pályázat győztese, így
2016 szeptemberében kezdődhet a jelenlegi stadion ütemezett bontása.
Azért tartotta fontosnak ezt a mai tájékoztatót, mert tudja, hogy a szurkolók készülnek a stadionbúcsúztatóra, de az utolsó mérkőzés nem a Paks elleni mérkőzés lesz.
A terv az, hogy a 2016/17 szezon elején még a jelenlegi stadionunkban játszunk.
A bontás megkezdesése után is szeretnék, ha pár mérkőzést még itthon tudna lejátszani a csapat. Ehhez mindenféleképpen szükség lesz egy megállapodásra a későbbi kivitelezővel, mivel őket utána szigorú határidők kötik majd. (Meddig lehet sporteseményt tartani az építkezés zavarása nélkül.)
További opció a pályaválasztói jog felcserélése is.
A terv szerint, a kivitelező első feladata a bontás és az MVSC pálya NB1-es mérkőzésre való átalakítása lesz.
Az MVSC pálya átépítése, része a DVTK stadionrekonstrukciójának. Az egész egy csomag.
A 2016/17 szezon tavaszi mérkőzéseit már az MVSC stadionban rendeznék. (Plusz az őszről átcserélt mérkőzéseket is!)
Villanyvilágításos, 5000 férőhelyes stadion lesz a Kubik. Erről már korábban írtunk.
Dr. Kiss János mint korábban, most is említette, hogy az új stadiont a Szurkolóknak építik, ezért tartja fontosnak, hogy a szurkolók képviselői gyors és hiteles információkat kapjanak.
Pásztor Ervin pontosította a kivitelezővel való megállapodás feltételeit.
Elhangzott a bűvös dátum is: 2017 október végére készülhet el a stadion.
Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy adódhat olyan helyzet, hogy akár nem is kell Mezőkövesdre utazni, de ehhez kell az MLSZ közreműködése is. Ebből akár jól is ki tudunk jönni, ha tavasszal 6-8 meccset játszanánk itthon.
A stadion terve kész. A pályázók egy részletes kivitelezési tervdokumentációt kapnak, amiben gyakorlatilag minden tégla, minden ajtó, a teljes belső felszereltség szerepel. A pályázattevőknek csak be kell helyettesíteni az áraikat és megkapják a végeredményt.
Az MVSC pályával kicsit másabb a helyzet, itt magának a kivitelezőnek kell majd építést engedélyeztetni és kivitelezési tervet készíteni.
Mi van akkor, ha a beérkezett ajánlatok magasabbak, mint a rendelkezésre álló összeg?
Az előzetes kalkulációk alapján azt reméli, hogy a beérkezett árajánlatok között lesz olyan, ami a rendelkezésre álló összegen belül van. Nyilván az ajánlattevők képben vannak a Magyar Közlönyben megjelent összeggel és innen lefelé indul el majd az árlicit, ha valaki nyerni akar.
Csak a stadion szerepel a Pályázatban vagy a stadion környezete is?
A környezete is! A most meghirdetendő Közbeszerzési Pályázat része: maga a stadion, azon területek, ahol most is parkolóhelyek vannak, illetve a vendégút. A közbeszerzésnek nem része a számozott utcák területe.
A vendég-út az majd merre halad?
Gyakorlatilag ott, ahol most, kis kitérővel, az új edzőközpont előtt. De ki lesz bitumenes úttal, járdával és közvilágítással is építve.
Kerényi Zoltán megköszönte a meghívást és véget ért a tájékoztató.
Nemsokára elindítjuk a visszaszámlálót, ami a stadion átadásig hátralévő időt mutatja majd. Jelenleg 549 nap van az új stadion átadásáig. Hajrá Diósgyőr, Hajrá Kivitelező!
Szeptemberben jönnek a munkagépek?
foto:minap.hu
Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.
Azon kívül, hogy magyar mi szól mellette? …
Jól elszállt az oddsunk, 3.05 itthon ránk egy Zete…
hihi
Egyébként minek kell Ő nekünk?Gólt Ő sem szeret…
Erre én is várok már évek óta!Mi lehet a horvát…