Banner

Bognár György: A Gyirmót lesz az MTK legnagyobb ellenfele a feljutásért

Szerző: amigeleken.hu | 2022-07-17 20:52:00

Sajtófigyelő - csakfoci.hu


A csakfoci.hu számolt be róla, hogy az MTK Budapest szakmai igazgatója, Bognár György online szurkolói ankét keretein belül válaszolt a kék-fehér drukkerek kérdéseire. Ebben többek között kitért arra, hogy szerinte melyik csapat lesz az MTK legnagyobb ellenfele a feljutásért vívott harcban, és kifejtette véleményét a Csertői Aurél által képviselt filozófiáról is.


Az NB II megnyeréséről

Teljesen kézenfekvő kérdés, szeretném, ha ez azért menne. Tudom, hogy nem lesz sétagalopp, van egy pár év tapasztalatom az NB II-ben. Nagyon nyögvenyelős meccsek és nehéz második félidők várnak ránk, sokszor 90-95 percig is kell pörögni, hogy egy meccset megnyerjünk. A nagy számok törvénye alapján és a képességekre alapozva úgy gondolom, hogy ezt a bajnokságot meg tudjuk nyerni. Mindig van egy sötét ló, aki az adott szezonban jól szerepel, például tavaly ilyen volt a Kecskemét, előtte pedig a Budafok.

Az MTK mellett a a Gyirmót a legkomolyabb ellenfél, de nem azért, mert éppen most esett ki az NB I-ből. Az a fajta foci teljesen más, mint amit mi játszunk. Cserői Aurél játéka, hogy 1-0-ra megnyerik a meccseket, ez szerintem az NB II-ben ülni fog.


A szurkolókról

Ha nem megy úgy a játék, a szurkolónak jogában áll véleményt nyilvánítani, ez is belefér. Ha valami nem tetszik, nyugodtan megmondhatják. Nem működik mindig minden olajozottan, lesznek rossz meccseink, amikor nyerünk, és lesznek jó meccseink, amikor nem nyerünk. Hozzátartozik a játékhoz. Egy normális szinten a kritikát el kell tudni viselni, a vereségek hozzátartoznak a sporthoz, épp ezért próbálom én is úgy nézni a saját csapatomat, hogy belefér egy-egy baki, de utána olyankor a következő 3-4 meccsen ez ne forduljon elő.


Tovább a csakfoci.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>


forrás: csakfoci.hu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2022-07-18 20:50:22 Narancs öves, Lelkes újonc
Nem tudom, mi a probléma - Bognár jól látja a feljutás kérdését. Mi elvisszük az első helyet, MTK és Gyirmót pedig élet-halál harcot vív a második helyért :-)
14. scs001 |Válasz erre: 10. Jefhuj76
2022-07-18 17:35:01 Fekete öves, Őstag
Rettegnek itt tőlük, úgy, hogy 5 fordulóval a vége előtt már kiestek az NB1-ből, mint a szar! Sokkal hamarabb, mint mi 1 éve!
13. Ignacio-Sanchez-Mejias |Válasz erre: 11. adamme
2022-07-18 16:31:07 Piros öves, Őstag
Edzomeccsekbol nem szabad sok tanulsagot levonni. En se teszem, mert mindig az eles meccsek szamitanak. Lattuk oket jatszani az elmult 2-3-4 evben nem? Szinte vallatni lehetett volna azokkal a meccsekkel. De remelem iden kipukkadnak.
Az valo igaz, hogy nekunk magunkkal kell foglalkozni, de nem art tudni kivel vagy kikkel allunk szemben. Ezt csak azert irtam, hogy szemleltessem-az ilyen meccseken az ilyen ellenfelek ellen kell az a szikra, az a minosegi jatekos, aki el tudja ezeket a meccseket donteni a javunkra. Majd eldol a jelenlegi keretben mennyi ilyen jatekos van/lesz. En a kozeppalyankant meg mindig harmatosnak erzem.
12. vebgy* |Válasz erre: 10. Jefhuj76
2022-07-18 15:10:45 Fekete öves, Veterán
Ott a pont...nekünk még az nb 1-ben is csak magunkkal kéne foglalkozni. Vagy legalábbis eljutni arra szintre, mondjuk minden szezonban több győzelmünk legyen , mint vereségünk...és ez még hol van a topfutballtól.
11. adamme |Válasz erre: 9. Ignacio-Sanchez-Mejias
2022-07-18 14:54:42 Barna öves, Tag
Ugy megfojtottak a kovesdet is az edzomeccsen, hogy csak 4 et tudtak nekik rugni :)) csont nelkul, rajt-cel gyozelemmel fogunk feljutni ;))
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...