Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Betyárok szurkolótársunk a Szegedtől mindössze 20 km távolságra levő tanyáján nagy szeretettel várja a DVTK szurkolókat
Görgényi Gábor szurkolótársunk - a képen középen és akit a fórumról „Betyárok” néven ismerhetünk - idén is nagy szeretettel várja tanyáján a Diósgyőr szurkolókat. A vendéggel szemben egyetlen elvárása van, mégpedig az, hogy szeresse a Diósgyőrt.
Betyárok egy Szegedtől mindössze 20 km távolságra levő tanyán él és a szállásáért semmilyen ellenszolgáltatásra nem tart igényt.
A tanya Szatymaz községtől 7km-re található. A tanyához vezető út nagyon jól járható. A szomszéd tanyák 5-600 méterre vannak. Gábor egyedül lakik a tanyán, ha vendégei vannak, akkor kiköltözik az udvaron levő echos szekérbe.
A ház egy légterű. A felső rész galéria, ott elférnek öten, lenn van egy dupla ágy - azt el lehet különíteni egy függönnyel- , meg egy egyszemélyes fekvőhely a cserépkályha kuckójában. A fürdőszoba és a wc le van választva és van meleg víz is.
A tanyán nincs állat, de aki az állatokat kedveli, a szomszédos tanyán szürkemarhát, kecskét, lovat, disznót, fürjet, pávát és bivalyt is talál.
Néhány kép a tanyáról és a szomszéd állatairól:
Szatymazról egy kicsit bővebben:
Szatymaz 12 km-re északnyugatra fekszik Szegedtől, a Szegedi Fehér-tó szomszédságában helyezkedik el. A település megközelíthető az 5-ös úton, mellette halad el az M5-ös autópálya. Vasúton a Cegléd–Szeged-vasútvonalon érhető el, állomásán megállnak a gyorsvonatok és a gyors-Intercity vonatok is.
A község a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozik. A nem messze fekvő Fehér-tó Magyarország legnagyobb szikes tava. Gazdag madárvilága (mintegy 280 faj) és ősi növényzete miatt fokozottan védett, de vezetővel látogatható terület. A terület az európai madárvonulás fontos állomása, pihenő- és táplálkozóhelye a vonuló madaraknak. Vonulási időszakban darvak, vadludak és récefélék tömegei láthatók a Fehér-tavon. A tó melletti nagy kilátóról tavasztól július közepéig figyelhető meg a közeli "Korom szigeten" élő dankasirály költése. A sziget Közép-Európa egyik legnépesebb madárszigete, ahol megtalálhatók a szerecsensirály, a csérfélék, tavi cankók, sárszalonkák, bíbicek, vadkacsák, kárókatonák, réti héják és rétisasok, gémfélék és szárcsák.
A falu középpontjától ÉNY-ra Balástyát Forráskúttal összekötő úton mintegy másfél km-re, az Enyingi Szélmalom található, szinte eredeti állapotban. Tovább haladva a nyárfás akácos porták közötti mélyfekvésű réteken a Dél-alföld egyik legsűrűbb szalakóta népességét és a fokozottan védett kuvikot, kis őrgébicset találhatjuk.
Az 1902-ben épült római katolikus templom Szatymaz keleti részén öreg fákkal keretezett ligetben áll. Itt találhatjuk az első és második világháborús emlékműveket, és a "Fájdalmas Anya"-t Gémes Katalin szobrászművész, a község szülöttének alkotását.
Szatymaz nevezetessége még a Báló kocsma, ahová nem tud bemenni egy Diósgyőr szurkoló úgy, hogy ne szólna rá valaki egy Hajrá Diósgyőr!-rel
Kapcsolatfelvétel a vendéglátóval a szatymaz3@gmail.com e-mail címen lehetséges.
A szurkolók nevében is köszönjük a felajánlásod és reméljük, minél többen élnek is a lehetőséggel.
Várjuk az élménybeszámolókat és a képeket!
Forrás: wikipédia
Betyárok a "Dél-Kiliántól a Délvidékig" című írásában mesélte el a Diósgyőrhöz fűződő viszonyát. Az írás 2 évvel ezelőtt jelent meg az amigeleken.hu-n.
Fogadjátok szeretettel ismét Gábor írását!
"Még a hetvenes évek végén voltam először egy DVTK-Haladás meccsen. A 0:0-ás végeredmény nem szegte kedvem, azóta is ugyanazt szeretetet érzem a klub iránt. Sosem felejtem azt a bizsergető érzést, ami minden meccs előtt elfogott miközben hátulról, a salakos pályák felől mentem a Stadion felé és már hallottam a dübörgő Diósgyőr! Diósgyőr!-t s láttam a piros-fehérben lobogó B közepet…
Eddigi életem során ketten próbálták megtiltani, hogy meccsre menjek: egyik Édesapám volt, ő egy határozott pofonnal jutalmazta ellenkezésem, a másik Tóth Józsefné osztályfőnök, aki egy of. intővel. Ez utóbbi nyoma ma is látszik megőrzött ellenőrző könyvemben: Az iskolából engedély nélkül DVTK-meccsre távozott, ezért osztályfőnöki intőben részesítem. Hát hogyan hagyhattam volna ki a Dundee United elleni meccset? Elővételben meg volt a jegy, épp a kezdésre értem oda, s valamelyik szektor legalsó lépcsőjére fértem már csak be.
Ahogy gimnáziumba kerültem, ott is megtaláltam a hasonszőröket. Radácsi Sanyira emlékszem, azt hiszem szikszói volt, az akkori kemény mag része, nem ijedt meg egy-két pofontól. Vele jártunk a B középbe, míg Miskolcon éltem.
Sok jó meccsre, szép gólokra emlékszem, Váradi Ottó egy nagy góljára, Salamon első és utolsó percbeni két találatára az mtk ellen, Borostyán Misi 0 fokos szögből, és Úristen, mikor a csereként beállt Szalai első labdaérintéséből kapufát lőtt a Hajduknak… Voltak más események is, kettő maradt igazán emlékezetes. Akkori szokás szerint elcsalták a Dózsa-meccset (1:2) és a tömeg nem akart tágítani még órák múlva sem. Ekkor megpróbálták megkerülni a stadiont, de az emberek eszméltek és mire fölbukkant a busz a másik oldalon, már megint előttük voltak. A lendületet kihasználva, a felvezető rendőrautóból kiugrott egy(!) gumibotos rendőr, és az így keletkezett résen megindult a busz, a gomba mellett valahol ki a főútra. Úgy összetörték a buszt, hogy a helyi Volán adott nekik buszt hazáig. Aztán egy május elsején, mikor elhoztuk az iskola dobját az ünnepségről, Divinyi sporttárs ejtett ki minket a kupából a Honvéd ellenében. Munkát, kenyeret, Divinyinek kötelet!
A katonaságnál Lakatos Béla volt a társam, valamelyik számozott utcában lakott, vasárnaponként kisrádión hallgattuk az összefoglalót, mert épp a másodosztályban voltunk.
Akárhová kerültem, mindig figyeltem az eredményeket. Ázsiai úton jártunk négyen, minden héten egyikünk telefonált haza a szülőknek, hogy megvagyunk. Rám pont a pakisztáni Quettában került sor. Rissz-rossz bódé, recsegő vonal, Édesapám veszi föl. A második kérdésem az volt, miket játszott a Diósgyőr?
Már több, mint húsz éve élek az Alföldön. A szurkolásban volt néhány év szünet, bár az eredményeket és a helyezést mindig tudtam. Aztán eljött a Luque időszak, a feljutás. A nyíregyházi győzelmet egy kiskocsmában néztem Vásárhelyen. Sállal a nyakamban végigüvöltöttem az egészet. A meccs után rengeteg gratulációt kaptam, s jó néhány szimpatizáns mellett megismertem például Szűcs Gézát, aki már hét éve járt innen Diósgyőr-meccsekre. A siker, és az, hogy megint van egy jó csapatunk, megmozgatta az embereket. Az utolsó nb 2-es meccsre Orosházára mindenki eljött erről a vidékről, akár ide származott, akár idevaló. Innentől kezdtük el tartani a kapcsolatot. Egy óbecsei – Vajdaság – legényt úgy találtunk meg, hogy a fészbukon kiírta, hogy Hajrá Dijos djer! Egy piros-fehér sálas koma Túrkevéről a kérdésre, hogy hogyan lehet valaki ott Diósgyőr szurkoló, nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy diósgyőrinek születni kell… Szabadkai barátunkkal pedig már tervezzük az utat Tomiszlav Szivics kedvenc kocsmájába…
Szóval úgy, ahogy a fórumfocisok Miskolcon, mi is megtaláltuk, megismertük egymást – és ezt a Diósgyőr iránti szeretetünknek köszönhetjük.
Sokat gondolkodom azon, miért van ez így? Miért szeretjük ennyire ezt a csapatot, s miért azok is, kik eddig csupán meccsen jártak Miskolcon? Mert ilyen nincs Szombathelyen, Egerszegen például, mondom anélkül, hogy meg akarnám bántani őket. A Diósgyőr elnevezés romantikája, a sok néző, a legendás szurkolás, a régi időkben a fővárosi uralom megtörése, vagy tán mind együtt?
Akárhogy is: Hajrá Diósgyőr!"
A szatymazi Báló kocsmát bemutató írásunk pedig tavaly nyáron jelent meg szintén Gábor tollából:
Annyi sok szépet és jót hallottunk már Betyárok szurkolótársunktól a szatymazi Báló kocsmáról, a Délvidéki Betyárok törzshelyéről, hogy megkértük Gábor barátunkat, mutassa be a Diósgyőr szurkolóknak a „Báló”-t.
Szerencsére Gábort nem kellett sokat ösztökélni, így ajánljuk jó szívvel valamennyi szurkolótársunk figyelmébe a következő írást, amelyből igazán különleges embereket lesz szerencsénk megismerni:
„Hát, azt bizony nem gondolta volna sem az öreg Báló, sem Dankó Pista, de maga Rózsa Sándor sem itt a homokon, hogy valaha közük lesz egy futballcsapathoz, ráadásul pont a Diósgyőrhöz… Pedig van, én magam tanúsíthatom. Tulajdonképpen itt már a fél falu Diósgyőr szurkoló. Nem tudok úgy végigmenni az utcákon, hogy rám ne kiáltanák, hogy „Hajrá Diósgyőr!” Na de főleg a Báló kocsmában: ott már mindenki az. Még a meglett ember, a vendéglős, kocsmáros Báló nemzedékek soron lévő tagja is ott volt velünk – tizenhatan! – Kecskeméten, pedig előtte még meccsen sem járt nagyon. Segítette munkásságomat, hogy a helyi jobbikosok Szeged ultrák és ők ugyebár ápolják a jóbaráti kapcsolatokat. Termékeny talajra hullt a mag, a diósgyőriség magja. Tudjátok, miről beszélek.
A legérdekesebb esetem egy ide nősült Nyíregyháza-szurkolóval volt. Egyszer csak hallom, hogy a nagydarab két méteres, mély hangú férfi meséli:
“Begyüvök a Bálóba, épp megiszom az első söröm, mikor hallom odakintről, hogy valakik kiabálnak, hajrádiósgyőröznek vadul. Hát még be is gyüttek! Sálban, pirosban, mentek a pulthoz, de akkor már a fél kocsma énekelt…! Meg se szólaltam, de gondoltam: még itt is?! Elgyüvök 300 kilométerre és még itt is a Hajrá Diósgyőrt kell hallgassam?!”
A postás, az meg fradista. Egyszer úgy néztük az FTC-Diósgyőr meccset TV-n a kocsmában, hogy egy kötéllel kettéválasztottuk a helységet… sajnos erről nincs fotó.
Bajnóczki Andrist Orosházán ismertük meg, a vasútállomáson. Egy Szolnok felől érkező vonatról szállt le s látva rajtunk a piros-fehér sálat, hozzánk csapódott. Beszélgettünk, mondta, hogy ő túrkevei és évek óta jár Diósgyőr meccsre. Olyan valószínűtlen volt ez a természetessége, hogy rákérdeztünk, hogyan lesz valaki Túrkevén DVTK szurkoló? Ránk nézett, széttárta a karját és mondta: „Hát Diósgyőrinek születni kell”
Egyedül is el szokott menni vagy öt átszállással, vissza ugyanúgy, aztán még néhány kilométer bringázás, s éjfélre már otthon is van. A barátainak mindig visz DVTK sört, amit a meccs idejére eldug egy megszokott helyre a bulgárföldi házaknál…
Szegeden végzett tavaly, mint gyógyszerész, meg is leptük a diplomaosztóján – kötelességünk volt.
A vásárhelyi Szűcs Gézu a fészbukon találkozott Orbán Józsival. Vele is Orosházán voltunk együtt először. Akkor már hét éve járt meccsekre, pedig neki sincs semmilyen miskolci kötődése, de tetoválása, meg a kisgyerek születésnapi tortája „dévétékás”… Nehezen tud elszabadulni a porcelángyári három műszakból, de néha egy tévés meccs kedvéért is átjön a Bálóba, ugyanúgy, mint Bandi. Ilyenkor a közvetítés után nagy nehezen kijutunk hozzám a tanyára…
(A szerkesztő kiegészítése: Gézut bemutató írásunkat erre a linkre kattintva olvashatjátok el)
http://amigeleken.hu/a-vasarhelyi-betyar
Farsong Bandi és Szabó Sanyi még elég frissen fertőződtek, de igen lelkesek, sőt szolgálati gépkocsival is bírnak, megkönnyítve az utazást a kései meccsekre, mint például Debrecen.
Meg kell említenem még Tóth Gábort Szarvasról, de Békés megye annyira kiesik, hogy még nem találkoztunk – jutna már föl a Csaba! Nagy Mihály nemrég keveredett Szegedre, megkeresett minket, úgy néz ki, Pécsre már együtt megyünk, a szokásos villányi kitérővel…
Kedves barátaim! Megértem, ha unalmas nektek ez a téma, vagy érdektelen akár, de higgyétek el, háromszáz kilométerre szülővárosomtól, lenn a homokhátságon egy faluban, nagyon jó érzés, mikor éjfél után az hallatszik ki a Báló kocsmából, hogy: “Aki diósgyőri!” Főleg, hogy ott sem vagyok!”
Görgényi Gábor - Betyárok
A "Nagy találkozás" a Magyar Kupa döntőn
Aki szeretne egy kicsit bővebben megismerkedni a Báló család történetével, annak ajánljuk figyelmébe Pálmai József helytörténész írását az öreg Bálóról:
„Id. Báló István Szatymazon született, 1862. november 25-én. Gyakran emlegette: „Ha lánynak születek, Katára keresztelnek.”. Apja, Báló István, az első szatymazi vendéglősök egyike volt, és nagyon szépen tudott hegedülni. Talán ennek köszönhető, hogy házába fogadta a gyermek Dankó Pistát, aki erről többször megemlékezett. Dankó még az első új ruhát és cipőt is tőle kapta. Felesége, Dékány Veronika, többször kérdezte is férjétől, „Meddig lesz még itt ez a cigánygyerek?” A válasz ez volt: „Hagyd, nagy tehetség! Kezdetben még én tanítgattam, és most csak ámulva hallgatom játékát.”.
(A képen maga Dankó Pista támaszkodik a fának)
A mi Báló Istvánunk, az Őszeszéki Iskolában, Jablonszky János rokon tanítónál kezdte tanulmányait, majd hamarosan átkerült Székaljra (Szatymazoldal) és ott fejezte be. Jó barátságba került a házukban élő, nála négy évvel idősebb Dankó Pistával.
Korán kezdte tanulni a gazdálkodás és a vendégfogadás fortélyait. Szükség is volt rá, mert apját hamar elveszítette, még a Felsőközpont (Balástya) kialakulása előtt.
Hogy az első fogadó hol üzemelt, csak sejtéseink vannak. A Vasút utcában felépített vendéglő egy korábban postaként működő ház alapjain létesült az 1900-as évben. A Petőfi utcában hosszan benyúló épület alakja azért ilyen, mert a vendéglő mellett lévő, és később vegyi üzletként is működő épületet, mely az utcában a legrégebbi, nem tudja időben megvenni. Húsz évvel később adta el a zombori tulajdonos a kis házat, és a hozzá tartozó hosszú, nagy telket. Az új vendéglőnek nagy forgalma volt. A település központját képezte.
Báló István virilista (városi adófizető), számos bizottság tagja-, szavazó polgára volt. A város vezetőségével kialakult jó viszonyát településünk érdekében kamatoztatta. A kegyuraságnak is tagja volt, szavazata a polgármester megválasztásához is kellett. A vendéglőben nem csak a város vezetőit próbálta megnyerni különböző ügyekben, hanem a gazdákat is biztatta például, hogy szakadjanak el Balástyától.
Felesége, az a Török Ilona volt, akinek családja a szatymazi temetődomb környékére költözött ki árvízkor, és annak elmúltával kint is maradt. Sógora Török Antal, a belvárosi iskola őszülő bajuszó tanítója, aki nagy hatással volt tanítványaira. Ortutay Gyula írta róla: „Egyenes tartású, sovány férfi volt, szigorú és mégis kedves tekintettel figyelt ránk. A nádpálcát az asztalán tartotta…”.
Amikor legidősebb gyermeke, Báló Antal a szegedi tanítóképzőt elvégezte és Domaszékre kinevezték, mindent megtett, hogy gyermeke haza kerüljön. Engedélyt kapott két hold beépítésére, amit 1908-ban be is fejezték, és fia lett benne 1925-ig az első tanító. Kezdetben Báló Iskolának hívták, majd Vilmaszállási Iskola lett belőle.
Báló István, nemcsak a Gazdakör jeles tagja, hanem kiváló szőlőtermelő is volt. Vendéglőjében jó minőségű rizling, kövidinka és magyarka borokat mért. A szatymazi összejöveteleken híre sokszor még a városon is túljutott. Nem volt ritka, hogy a város egyesületei, szervezetei, elöljárói, egy-egy gyűlésüket a fogadóban tartották.
A kápolna felépítésében és a plébánia létesítésében is jelentős szerepe volt. A városi elöljáróság és a szatymazi gazdák meggyőzésében is érdemeket szerzett. A megalakult plébánia első kinevezett vezetője, Virág Vince, élete végéig vásár- és ünnepnapokon Báló Istvánhoz volt ebédre hivatalos. Ha véletlenül, valami okból Virág Vince nem tudott megjelenni, akkor Báló István sem ebédelt.
Az első világháborút a 46. honvéd ezrednél szolgálta. Hosszú ideje a fronton voltak már, amikor egyik társa megkérte, hogy írjon nevében az ezred tulajdonosának, József főhercegnek, és kérje meg, hogy engedjék haza újszülött fia megtekintésére.
Báló István élete végéig mutatta a levelet, melyben a főherceg úgy szólítja, „Kedves Vitéz Fiam!”.
Azt, hogy az Endrényi villát mikor vette meg, nem tudjuk. Azt azonban sokan megerősítették, /utoljára Báló Luncika (2001. 06. 6.)/ hogy Móra Ferenc 1933-ban ott nyaralt. „Molnár Ferenc, családjával először és utoljára 1933-ban nyaralt az Endrényi tanyákban. Arra is emlékszem, hogy Molnárék hívták ki hozzánk nyaralni az írót, mivel ők már korábbi években is ott töltötték a nyarat. Móra Ferenc valamilyen olaszországi gyógykezelésből érkezett haza. Felesége és leánya már itt Szatymazon berendezkedve várta haza a családfőt. Móra nagyon udvarias ember volt, anyámtól mindjárt megkérdezte: „Meg tetszik engedni, hogy kimenjek a sömlyékbe sétálni?”.Anyám felhatalmazta, hogy a birtokon belül oda mehet, ahová óhajt. Naponta meglátogatta az írót dr. Bérczi Béla körzeti orvos is.
A háznál lakodalomnak is beillő vendégségek voltak. Móra Ferenc felesége kiválóan főzött, még szakácskönyvet is írt. Leányát egy hölgy francia nyelvre oktatta. Hatvany báróék is sűrűn megfordultak a tanyán. Az író a következő év tavaszán meghalt, de felesége és leánya még náluk nyaralt néhányszor.
Az úgynevezett Rákóczi utcában lévő Endrényi villa terasza, csodálatos faragott oszlopaival és főleg a nem kevésbé igényes mozaik lapjaival, mindig nagy tetszést aratott a látogatók körében. Egyszer, amikor a város itt adott fogadást József Ferencnek (József főherceg fiának) a városi kertészet virággal borított mindent. A hatás lélegzetelállító volt.
Báló István nehezen élte át a második világháborút, Balástyára menekült. A vendéglőt az oroszok feldúlták, a bor nagy részét elfolyatták. Szállóige volt az utcában: „Csak elfogyna már Bálóéknál a bor!” – Mert akkor kevesebb részeg orosz katona szédelegne az utcában.
Báló István 1945. május 3-án hunyt el, 83 éves korában. Szatymazon van eltemetve. Gyermekei: Antal, István és Ferenc.”
Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.
Kétlem.
Szerintem sokkal tehetségesebb Holdampfnál pl, és…
Az előző edző sem játszatta sokat ősszel bár…
Várjuk!
Undorító volt ez is mint oly sok az elmúlt években...…