Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A 26 éves védő Békéscsabán nevelkedett és a 2019/2020-as szezonban igazolt Vasashoz.
Bemutatjuk a DVTK első új igazolását, Viczián Ádámot. A 26 éves védő Békéscsabán nevelkedett, a 2019/2020-as szezonban igazolt Vasashoz. Békéscsabán alapembernek számított, a 2016/2017-es és a 2018/2019-es szezonban 34 bajnoki mérkőzésen, míg a 2017/2018-as bajnokságban 32 másodosztályú mérkőzésen szerepelt a viharsarki együttesben.
Védő létére meglehetősen gólerős játékosnak tűnik, hiszen a 2018/2019-es bajnokságban 7 alkalommal is beköszönt az ellenfeleknek, de a 2016/2017-es szezonban is 5-ször volt eredményes. Szorgalmasan gyűjtögette a büntetőlapokat, a 3 idény alatt összesen 30 sárga lapot kapott és 2-szer jutott a kiállítás sorsára.
Amikor 2019 nyarán leigazolta a Vasas, a fővárosiak klubigazgatója a következőket nyilatkozta:
"Viczián Ádám ezen a nyáron az egyik legkeresettebb játékosa volt az átigazolási piacnak. Olyan belső védővel erősödünk a személyében, aki hosszú távon, az NB I-ben is erőssége lehet a Vasasnak”
Első fővárosi évében 13-szor kapott lehetőséget kezdőként, 3-szor pedig csereként lépett pályára. A 2020/2021-es szezonban a Vasasnál is alapember lett, 25 meccsen volt a kezdőcsapat tagja és 2-szer szállt be csereként.
A 2021/2022-es bajnokságban már többnyire a kispadot koptatta, bajnoki mérkőzéseken 4-szer szerepelt a kezdőcsapatban és 2-szer szállt be csereként.
Sok sikert kívánunk Diósgyőrben!
forrás: MLSZ Adatbank
Ha igazak ezek a mutatók és külön nem edz valaki, akkor mire lehet számítani?
A Vasasban alig kapott mostanában lehetőséget, most akkor milyen állapotban lehet?
Motiváció, erőnlét, stb. Megint kell egy kis idő, hogy újra felépítse magát...ha akarja...meglátjuk.
Én jobban örülnék 'mozgásban' lévő játékosoknak akkor is, ha mind kuka...csak szeressen és akarjon focizni!
A sportban(élsport) ha kihagysz akár egy hónapot is, nem leszel utána sehol...ha csak úgy bejárogatsz edzésre...