Banner

Az új mez látványvilágában a bő egy évtizeddel ezelőtti sikeres időszakot eleveníti fel

Szerző: amigeleken.hu | 2025-07-24 11:51:00

Reneszánsz látványvilág, modern kialakítás.


Itt van, végre megérkezett. A bajnoki rajt előtt a DVTK bemutatja a következő szezon mezét, amely látványvilágában, hangulatában a bő egy évtizeddel ezelőtti sikeres időszakot eleveníti fel úgy, hogy közben modernebb köntösbe öltözve, számos újítást is tartalmaz. A csapat Újpesten már ebben a szerelésben fog pályára lépni, a szurkolók pedig péntektől a DVTK Shopban meg is vásárolhatják.


A mez az első találkozási pontja a szurkolóknak egy klubbal és annak identitásával. Ebben látják legtöbbet a csapatot és velük azonosulva a szurkolóink is ezt viselik Szerintünk nagyon szép lett, megtestesíti mindazt, ami jellemző a DVTK-ra. Az identitásunk alapvetően két irányú, egyrészt a vasgyári másrészt a városrész lovagi hagyományaira épül. A kettőt nem lenne helyes keverni, ezért mi most az utóbbi mellett tettük le a voksunkat.


fogalmazott H. Nagy Máté, a klub marketing igazgatója.



H. Nagy Máté marketing igazgató említette, hogy a mez hasonlít a 2013/2014-es idényben viselt dresszre. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a bemutatásra segítségül hívjuk annak a csapatnak néhány játékosát. Bacsa Patrik, Iván Rados, Takács Péter és Tisza Tibor első szóra elvállalta a felkérést, a hét elején részt vettek a több órás fotózáson és felvételen. Jártunk velük az Avasi kilátónál, Miskolc belvárosában és a DVTK Stadion legmagasabb pontján, a tetőn is.


H. Nagy Máté hozzátette: a dizájn szempontjából az eltolt kereszt miatt a mez hasonlít arra a szerelésre, amelyben az elmúlt húsz év legsikeresebb együttese játszott. Ez pedig a 2013/2014-es Ligakupa-győztes, Magyar Kupa-döntős és bajnoki ötödik helyezett DVTK.



Talán vannak, akik nem tudják, hogy akkor valójában nem keresztes-csíkos volt a mezünk, a függőleges oldal csík volt a mez része, míg a Borsodi szponzori megjelenése tette ki a keresztet. Az eredmények miatt azonban sokak számára kedves maradt ez a mez Ráadásul most reneszánszát is éljük, hiszen Kovács Zoltán sportigazgató és Vladimir Radenković vezetőedző újbóli belépésével két olyan sportember is visszatért, akik az akkori eredményekből is kivették a részüket, rajtuk kívül már akkori játékosunk, Takács Péter is a szakmai stábot erősíti.


folytatta H. Nagy Máté.


A hazai mezen a címer egy különleges, 3D-s szilikon technológiával készült Németországban, ami ugyancsak egyedivé teszi a 2025/2026-os DVTK mezét. A csapat első számú szerelésének színösszeállítása is megváltozott: a korábbi piros-piros-piros helyett a szurkolók a lehető legtöbb alkalommal piros felsőben, fehér nadrágban és piros sportszárban láthatják majd az együttest.


Szurkolóink bizonyára észreveszik, hogy a mez mellkasi részéről hiányzik eddigi mezszponzorunk, a HELL megjelenése. A céggel a szerződésünk július elsejével lejárt, a folytatással kapcsolatos tárgyalások jelenleg is zajlanak, azok lezárultáról és eredményéről természetesen mihamarabb, várhatóan jövő héten tájékoztatjuk a közvéleményt.



Ide kattintva elolvashatod egykori játékosaink gondolatait is >>>>>>>>>


forrás: dvtk.eu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

40. dvtk-3534* |Válasz erre: 39. matono78
2025-07-24 22:49:36 Fekete öves, Veterán

Ezt nem tudtam . Mondjuk ebben az az érdekes hogy a triton az ML érdekeltség a makroklinika meg ukrán-magyar . Vagyis a kishal eszi meg a nagyhalat ?  Fordítva szokott lenni . 

39. matono78 |Válasz erre: 34. dvtk-3534
2025-07-24 22:02:48 Citromsárga öves, Lelkes újonc

Ne keverd a szezont a fazonnal.Magyar a DVTK medicalban érdekelt.A triton ,megszünik , vagyis a Macroklinika vette meg .

38. wexeye |Válasz erre: 34. dvtk-3534
2025-07-24 21:57:23 Fekete öves, Őstag

A Tritonliferól került le,amihez semmi köze nem volt eddig sem.  A fájdalom ambulancia Magyaré a DVTK Medicalban. Az a logó kintvan. 

37. Gruppa krovi |Válasz erre: 35. Taksanyi1987
2025-07-24 21:07:23 Barna öves, Tag

Már csak az a kérdés, hogy mikor és melyik osztályban. Egyébként meglehetősen igénytelen.

2025-07-24 21:01:10 Fekete öves, Veterán

Szegény Lund kikerül a keretből mikor hazai pályán dán zászló kinézetű mezben játszhatna, mondjuk  idegenben meg angol zászló kinézetű a mez :D

2025-07-24 20:53:52 Lila öves, Tag

Jól néz ki az új mez. Remélem sok győzelmet ünneprlhetünk vele.

34. dvtk-3534* |Válasz erre: 33. S.Gábor
2025-07-24 19:44:38 Fekete öves, Veterán

Meglehet , vagy nincs magyar Mátyás nincs hell sem . 

Mert a stadionnal szembeni épületről le is került a logó és csak annyi van kiírva hogy magánklinika . Érdekes .


33. S.Gábor |Válasz erre: 32. dvtk-3534
2025-07-24 19:29:05 Barna öves, Fanatikus tag

Rákerestem, ami nekem megmaradt: felhozta a Mol-t mert az hozza a többi szponzort. Nem lehet,hogy elcserélték Kovács Zolival csak Ő véletldnül itt maradt?

2025-07-24 19:15:29 Fekete öves, Veterán

Eszméletlen hogy azok után hogy a hell meg borsodi jelenleg nem szponzorálja a csapatot úgy mint tavaly sántha tusványoson az okosok körében arról osztja az észt hogy hogy kell szponzorokat szerezni !!! 

Nso-n van a cikk . 

31. bakterház |Válasz erre: 29. S.Gábor
2025-07-24 18:28:10 Barna öves, Tag

Olyanok vagytok! Tárgyalnak a céggel! Igaz az előző érában szóba se álltak ezekkel. Most pedig a jó tárgyalás megfelelő eredményéhez idő kell! Majd kiáll az illetékes és bejelenti hogy mekkora siker és régióidentitást erősítő szponzoráció, a hátulrul meg gyorsan legyárt kettő garnitúrát szponzori felirattal. Amúgy ez a marketing igazgató mi a rákot csinál itt évek óta? Annyira számalmas, mulla vezetőség ez itt! Makognak a mikrofonba, értelmesen nyilatkozni sem tudnak, minden pogizáson látszik a testtartásból, jhogy belesz@rnak a pofánkba!

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...