Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Saját kérésére távozik Diósgyőrből Andrusch József kapusedző.
Saját kérésére távozik Diósgyőrből Andrusch József, aki közel négy esztendőn keresztül látta el az első csapat kapusedzői feladatait, emellett a női csapat mellett is segédkezett.
Andrusch József 2017 nyara óta készítette fel a DVTK első csapatának kapusait, és a munkáját dicséri, hogy az időnként természetesen előforduló hibákkal együtt Ivan Radoš, Antal Botond, Bukrán Erik, Branislav Danilović vagy éppen Marko Malenica rendre a csapat húzóemberének bizonyult. A 65 éves szakember rutinját a mindenkori vezetőedzők a pontrúgásoknál is kamatoztatták, többnyire hozzá tartozott a védekező és támadó szögletek, szabadrúgás elhárításának, illetve értékesítésének a megtervezése.
Emellett a DVTK női csapatának kapusaival is dolgozott, és az általa felkészített Milena Vuković a szerb, Schildkraut Fruzsina a magyar válogatott kapuját is védte.
Most azonban Andrusch József a távozás mellett döntött, amit klubunk elfogadott. Köszönünk mindent, amit a Diósgyőrért tett, jó egészséget, és további pályafutásához sok sikert kívánunk!
forrás: dvtk.eu
szakmai igazgatóként ő vette fel.
idézek a honlapon akkor megjelent közleményből:
- Nagy örömmel jöttem Diósgyőrbe, mert amikor felálltam az első, Bódog Tamással folytatott beszélgetés után, olyan érzés kerített hatalmába, mintha Dárdai Palival váltottam volna szót - nyilatkozta Andrusch József. - Ezek után egy pillanatig nem volt számomra kérdés, hogy elfogadom a DVTK ajánlatát. Ismerem a diósgyőri kapusokat, így a meglévő értékeik mellett azt is tudom, hogy mit kell fejleszteni. Igyekszünk olyan munkát végezni, hogy az egész ország felkapja a fejét az eredményekre.
- A kapusedzői poszton átszervezés történt a klubon belül, Veréb György továbbra is segíti a munkánkat, Szalma Pál pedig az utánpótláskorú kapusok képzéséért lesz felelős, az első csapat melletti napi teendőket pedig Andrusch József veszi át a pályán - tájékoztatott Bódog Tamás szakmai igazgató."
Moderálva: 2021-06-01 18:58:10
Moderálva: 2021-06-01 18:59:28