Banner

Andorra-Magyarország 1-0

Szerző: objektív | 2017-06-09 20:48:00

ANDORRA - MAGYARORSZÁG
Világbajnoki selejtező mérkőzés

Újságírói kérdésre az andorrai kapitány elmondta, Cristian Martínez a sajtótájékoztatón nem részletezett „személyes okokból” biztosan hiányzik a csapatból.


Magyarország nemzeti csapata nagyon erős, jó csapat a magyar, gyors játékosok alkotják, határozott védősor előtt olyan középpályás sor játszik, amelyben megvan az egyensúly a támadás és a védekezés között. Gyors szélsők, veszélyes centerek, szóval, pontosan tudjuk, mennyire nehéz mérkőzésre számíthatunk. Az előző két meccsünk ragyogóan sikerült: San Marinót legyőztük, Feröer ellen döntetlent értünk el, vagyis egyszerű a képlet: azt kell folytatnunk, amit ezen a két meccsen megtettünk. Persze, tudjuk, a magyar csapat más szint, más minőség, de mindent kiadunk magunkból, ez bizonyos. Szeretnénk megnehezíteni a magyar csapat dolgát.

A pénteki meccsről a szövetségi kapitány elmondta: bizonyos abban, hogy komoly önbizalmat adott az andorrai együttesnek a Feröer elleni pontszerzés. Hosszú idő után sikerült elkerülnie a vereséget az ellenfelünknek, ez mentálisan sokat lendíthet a házigazdán – de ettől még meg kell nyernünk a mérkőzést.

Budapesten sem volt könnyű Andorra ellen – mondta a magyar válogatott német szövetségi kapitánya, Bernd Storck. – A szurkolók talán már csak arra emlékeznek, hogy négy góllal győztünk, ezért pénteken is simán nyernünk kell, de az a helyzet, hogy az első fél óra a Groupama Arénában sem volt könnyű ellenük. Kemények, szervezettek, fizikailag erős ellenfélről beszélünk, de az persze igaz: az első gól után könnyebb dolgunk volt már, és sikerült újabb találatokat szereznünk.

Forrás: nemzetisport.hu

KEZDŐCSAPATOK

Andorra: Gomes - Rubio, Llovera, Lima, San Nicolas - Clemente, Vales, Rebes, Martinez - Pujol - Alaez

(cserék: Ayala, Garcia, Gomez, Maneiro, Pol, Riera, Sanchez)

Magyarország: Gulácsi – Bese, Vinícus, Lang, Tóth B. – Nagy Á., Kleinheisler – Dzsudzsák, Stieber, Gyurcsó – Eppel

(cserék: Gróf, Megyeri, Balogh, Kalmár, Kleisz, Kocsis G., Márkvárt, Nagy D., Sallai, Szoboszlai)

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA

B-csoport

ANDORRA–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)

Andorra la Vella, Nemzeti Stadion. Vezette: Kalogeropulosz (görög)

ANDORRA: J. Gómes – C. Rubio, Llovera, Lima, San Nicolás – Vales, Rebés – Clemente (Riera, 83.), Pujol (J. Ayala, 88.), A. Martínez – Aláez (Maneiro, 68.). Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Bese, Vinícus, Lang (Balogh N., 56.), Tóth B. – Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler, Stieber Z. (Nagy D., 21.), Gyurcsó (Sallai R., 71.) – Eppel. Szövetségi kapitány: Bernd Storck

Gólszerző: Rebés (26.)

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

170. tabak |Válasz erre: 166. tb
2017-06-12 10:34:15 Piros öves, Őstag
Ahhoz képest jól alakul az államháztartási hiány, a GDP, államadósság, stb., de ne kezdjük már újra srácok, ez egy focioldal, ha politizálni akartok, menjetek a 444-re, vagy ahol szerettek egymással beszélgetni. Szerintem a politika a szavazófülkébe való.
169. KáGábor* |Válasz erre: 163. tabak
2017-06-12 10:33:07 Fekete öves, Veterán
Kétségtelen tény, hogy szükség volt/van az infrastruktúra fejlesztésére. Főleg az utánpótlás terén. Azonban jó szokás szerint átbillentünk a ló túloldalára. Soha senki nem fogja tudni megmagyarázni nekem, hogy mi szükség volt az ékszerdobozra egy 2000 fős faluban. Vagy a halinak. De ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nálunk is. Tized ennyiből ki lehetett volna hozni egy tisztességes felújítást, és attól is ugyanolyan boldog lenne mindenki. A fennmaradó 90%-ot pedig lehetett volna másra költeni. Október elején voltam orrműtéten, 3 napig kellett bent lennem. Az egy dolog, hogy az ablakot nem lehetett csukni rendesen, cúgos volt a szoba. Nagyfiú vagyok, kibírom. Az viszont nonszensz, hogy a házirovosunk észrevett valami szívzörejt a kisebbik lányomnál és 3HÓNAPOT kellett várni egy nyomorult szív ultrahangra, mert ekkora a leterheltség. Na, ez az, ami pénz kérdés!
168. tabak |Válasz erre: 165. tb
2017-06-12 10:31:58 Piros öves, Őstag
Reménykedjünk.

Megyei. Amikor benn voltam, szintén volt egy motor balesetes, amolyan protekciós fajta kissrác, nagyon is, de neki is várnia kellett, műtétet nem lehet félbehagyni. Annyi műtő Németországban sincs, hogy mindenkit azonnal tudnak műteni, adott esetben, ha sok a baleset, például. Engem szinte azonnal elláttak, kicsit vártam a CT-re, aztán ment minden a maga útján. Az orvosok hozzáállása a legtöbb esetben katasztrófális. Egyik szájából hallottam, most már a fizetésekkel nincsenek gondok, orvos, nővérhiány az van, ez vitathatatlan, dolgozni kell rajta, de az előbbieket ez nem indokolja, a mentalitással van gond. Ismerős? Csak úgy, mint a fociban. De miért is lenne másképpen? Ugyanaz az ország, ugyanaz a nép.
2017-06-12 10:29:05 Barna öves, Fanatikus tag
Akinek nincs gusztusa a 444-re kattintani, az itt nézheti meg normális minőségben, egyben a műsort. A miniszterelnök amúgy jól beszélt.

http://www.mediaklikk.hu/video/kisbajnok-24-resz-2/
166. tb |Válasz erre: 162. kerecsen
2017-06-12 10:26:14 Piros öves, Őstag
A kis pocakos már régen elveszítette a realitás-érzékét. Egy párhuzamos valóságban él.
165. tb |Válasz erre: 163. tabak
2017-06-12 10:25:43 Piros öves, Őstag
"Ezek a gondok megoldódni látszanak" - ja, papíron. Pálya van, edző is van (a milyenséget hagyjuk is, a TAO-nak köszönhetően legalább már finanszírozzuk a nihilt), gyerek az meg nem nagyon van.

Off: melyik kórházban voltál? A múlt héten az egyik barátom motorbalesetet szenvedett. 7 (!) órán keresztül várt a sürgősségin törésekkel, félig leszakadt léppel, amikor kerestek neki protekciót. Ettől függetlenül van ilyen kórház és olyan kórház is, ez tény. Mint ahogyan az is tény, hogy forráshiányos az egészségügy (is). De ezen ne vitatkozzunk szerintem.
164. sapisanyi |Válasz erre: 158. sapisanyi
2017-06-12 10:15:14 Lila öves, Fanatikus tag
öcsi bácsi híres mondása még előbbre datálható kis pénz kis foci tehát már akkor is vastagon benne volta lóvé 160 tabak
163. tabak |Válasz erre: 161. zaphod
2017-06-12 10:13:46 Piros öves, Őstag
Ne hidd már, hogy Szerbiában vagy Horvátországban libalegelőn képzik a gyerekeket fűzős bőrfocival... :)
Kétségtelen, hogy fontosabb volt az akadémiák, u központok infrastruktúrájának a kiépítése, ahogy nálunk is megtörtént. Az azért mégsem járja, hogy két-három korosztály készül egy pályán, mondjuk ugyanannak az egy edzőnek az irányítása alatt. Ezek a gondok megoldódni látszanak és ha volt pénz stadionokra is, mert, úgy tűnik volt, akkor miért ne? És nehogy azzal gyere, hogy...most voltam kórházban sajna, még mindig táppénzen vagyok, minden eszköz, orvosság rendelkezésre állt a törődés, kommunikáció hiányzott kicsit, de az nem pénz kérdés...
2017-06-12 10:10:51 Piros öves, Őstag
Érdemes ezt a videót megnézni:
https://444.hu/2017/06/12/orban-viktor-eppen-az-andorra-elleni-meccs-elott-beszelt-a-hamarosan-vilagszinvonalu-magyar-focirol
Én eddig azt hittem, Orbán valamennyire ért a focihoz, ismeri a magyar közeget. De látszik, hogy fingja nincs az egészről. Az MTK-t meg a Debrecent dicsérgeti, Kleinheislert hozza fel jó példának, mint aki akadémián nevelkedett. No comment!
161. zaphod |Válasz erre: 157. pirosfehér 1910
2017-06-12 09:55:13 Fekete öves, Őstag
A szerbeknél érdekes módon a szakmai munkát mégsem akadályozza, hogy omladoznak a stadionok, és a legtöbb klub csődközeli helyzetben van. mégis képesek évről évre olyan tehetségeket kinevelni, akik aztán európai topklubokhoz kerülnek. a horvátokat direkt nem említem, mert az annyira kézenfekvő példa ugyanerre. aztán ha egy klubnak van elég bevétele, akkor saját forrásból épít új stadiont, vagy újítja fel a sajátját, mint pl. a Rijeka.
az új stadionokra semmi szükség nem volt; mindegyik fenntartása horribilis pénzekbe kerül, amelyet nyilván közpénzből fognak megoldani addig, ameddig lesz erre közpénz. önmagában egyik klub sem lesz képes ezeket fenntartani, eleve a stadionok nagy része nem is a klubok tulajdonában van. egy modern stadiont kellett volna építeni a népstadion helyére összesen. Jó szakembereket meg az új stadionokba sem igen akarnak a legtöbb klubnál, a loki ismét Herczegben bízik, a fradinál ott a bohóc Doll, a felcsútot hagyjuk is Pinyővel, mert annak a csapatnak a léte önmagában egy kibaszott vicc lenne, ha nem lenne komoly. Egyébként Paulo Sousa az "omladozó" régi vidi stadionba is hajlandó volt odaszerződni, szóval ez az érved is komolytalan.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...