Aho Nina: Hiszek abban, hogy fejlődünk és szépen lépdelünk előre

Sajtófigyelő - wbasket.hu

A harmadik hetét kezdte a világbajnoki felkészülésnek a magyar válogatott. A wbasket.hu Aho Ninával készített interjút, amelyben értékelték a felkészülés második hetének a történéseit. Az átfogó interjúban sok területre kitértek, a sérülésektől a lelki kérdéseken át egészen a napi munkáig.

Az interjúból idézünk.

Ritkán kezdek interjút személyes hangvételben, de annyi nehézség hátráltatott téged az elmúlt időszakban, most mégis itt ülünk, és egy világbajnoki felkészülésről beszélgetünk. Ez óriási dolog. Hogy érzed magad?

Köszönöm, jól vagyok. Az előző időszakhoz képest kifejezetten remekül. A felkészülés előtt kaptam egy PRP-kezelést, hogy a lábam mindenképpen bírja a terhelést, de összességében tényleg rendben vagyok.

Sokszor szóba került már ismerve a sérüléseidet – és ez cseppet sem bántó szándékú kérdés, csupán a jelenlegi állapotod elhelyezését szolgálja –, hogy a korábbi topformádhoz képest hol tart most, 2026-ban Aho Nina?

Alakulok. Érdekes helyzet ez, mert az előző sérülésem miatt teljesen átértékelődött bennem, mit is jelent a csúcsteljesítmény. Próbálok inkább folyamatokban gondolkodni, és nem csupán statisztikákban vagy pontszámokban mérni a tudásomat. A felkészülés persze zajlik a maga medrében, de arra törekszem, hogy minden szituációból kihozzam a maximumot, és levonjam a megfelelő tanulságokat.

Ezen az úton folyamatosan jönnek a próbatételek, és kicsit a mostani vb is ilyen. Úgy érzem, a sikertelen olimpiai kvalifikáció után ez egy remek lehetőség arra, hogy felmérjük, hol is tart a magyar válogatott a világelithez képest. Azzal, hogy kijutottunk, már a legjobb tizenhat közé tartozunk, de izgalmas megmérettetés lesz látni, hogy ezen a szűk elit mezőnyön belül pontosan hol a helyünk.

Bármilyen furcsán is hangzik, szerintem pont ez az a kérdés, amire a hazai edzők közül senki sem tudna pontos választ adni: nevezetesen, hogy ténylegesen hol tart most a magyar női kosárlabdázás. Erre biztosan jó alkalmat ad Berlin, hogy lesz valós képünk.

Én hiszek abban, hogy fejlődünk és szépen lépdelünk előre. Épp azért hatalmas dolog, hogy eljutottunk idáig, mert most a gyakorlatban is kiderül, hol állunk a sportágat évtizedek óta meghatározó nemzetekhez képest, és miben kell még előrelépnünk. Persze ehhez az is kell, hogy a hátralévő két és fél hétben a megfelelő szintre kerüljünk, és mindent megtegyünk a topforma eléréséért. Így kaphatunk majd reális képet magunkról. Szerintem ez rendkívül izgalmas kihívás.

Térjünk ki a fejlődésre és az érési szakaszra, mert már a kvalifikáció is sokat mutatott ebből. Lehet, hogy ténylegesen mostanra érett meg a csapat egy világversenyre? Bennem egyre inkább megfogalmazódik ez a gondolat: 2023-ban Ljubljanában, majd 2024 februárjában, a soproni olimpiai selejtező idején is nagyon beleéltük magunkat a sikerbe, de talán igazából most jött el az az idő, amikor ténylegesen is ott a helyünk a legjobbak között.

Maximálisan egyetértek. A selejtező nyilván fájt… főleg a módja miatt. De ahogy már sokszor elmondtam: akkor talán még nem voltunk rá felkészülve. Kellett az a pofon, hogy tanuljunk belőle, és két évvel később már sikeresen vívjuk meg a világbajnoki selejtezőt.

Isztambulban már tisztán látszott, hogy szintet léptünk. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a fejlődés sosem állhat meg! Senki sem születik kész olimpiai bajnoknak. Ez egy hosszú folyamat, amely során sokszor el kell bukni és hibázni kell ahhoz, hogy a kritikus szituációkban a megfelelő döntést tudjuk meghozni. Így érhető el az a teljesítmény, ami nemcsak a kijutáshoz, hanem a tisztes helytálláshoz is elég egy világversenyen.

Tovább a wbasket.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>>

forrás: wbasket.hu

fotó: Girgász Péter / MKOSZ