Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Sajtófigyelő - nemzetisport.hu
A Zala Vármegyei Hírportálra hivatkozva a nemzetisport.hu számolt be róla, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC hitelt vesz fel, aminek a törlesztését a szerződésben foglalt önkormányzati támogatásból fizetik. Emellett az önkormányzat korábbi, 2034-ig szóló szerződésének egyes pontjait is módosították.
A zaol.hu pénteki cikke szerint a ZTE FC 400 millió forintos kölcsönt vesz fel, ennek az összegnek a törlesztését abból az évi 165 millió forintos támogatásból fedeznék, amelyet még 2024 végén kötöttek a város önkormányzatával. A hitelfelvételt és a várossal való megállapodást a zalaegerszegi közgyűlés csütörtökön megszavazta.
A Zalai Vármegyei Hírportál emlékeztetett: a ZTE FC Zrt. és a város önkormányzatának megállapodása úgy szólt, hogy az előző tízéves szerződés (2014–2024) lejárta után a következő tíz évben (2025. január 1.–2034. december 31.) is támogatja a ZTE FC Zrt. működését, méghozzá évi 165 millió forinttal. Azt a szerződést még a korábbi többségi tulajdonossal, Végh Gáborral, a részvénytársaság többségi tulajdonosával írták alá.
Mint írták, a klubnak azóta ugyan új tulajdonosai lettek, de a szerződés tovább él. Az argentin Damian Pedrosa és Andres Jornet tulajdonos által idén nyáron átvett klub jelezte az önkormányzat felé, hogy a klub működtetése érdekében éven túli forgóeszközhitelt kíván felvenni, amit a csütörtöki közgyűlésen el is fogadtak.
Az új tulajdonossal megerősítették az együttműködési megállapodást, amelybe néhány új pont is bekerült:
Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>>>
forrás: nemzetisport.hu
címlapkép: Krisztián Horváth
Lehet gondolkodni van e olyan játékos onnan aki előnyünkre válhat .. szerintem ezek gatyán lesznek..
Fizetés emelésre ne számitsanak..sőtt..
Bár nemtudom nálunk mennyire rezeg a gazdasági léc..
És őket se bírtuk megverni, meg a kondát sem, akiknél szintén kérdés van. Ezt írtam anno, hogy most kezdik el eladogatni az oligarchák a klubokat, mert már a saját pénzüket kéne beletenni, de szakmailag meg romokban a magyar foci, pedig a csúcson kéne üzletiesíteni, de hát ugye az nem megy. Perszehogy így álom a 16 csapatos MBI is. Ez az argentín klubvezetés egy hatalmas kérdőjel. A hazájuk is gazdasági csődben van. Mondjuk az mutat valamit, hogy hatodrangú, olcsó latinókkal lefociztak Minket.
Lehet így maradunk bent, hogy a zete becsődöl és kizárják, a barcika meg nem hiszem h 1 évnél tovább akar az élvonalban maradni. Aztán tavasszal ünnepelhetünk, hogy a 10. helyen végeztünk 25 ponttal.
Szerintem a Zetének gyatya van. Alig írták alá és máris kölcsönre van szükség, akkor miből fogja fenttartani a klubot? Ez a sor vár majd ránk is. Majd eladják a Diósgyőrt egy nagyot mondó vevőnek. Csak addig kiveszik amit lehet. Illetve már nem tesznek bele. Csak ne könyveléssel jöjjön pár ember. Mindenre is van pénz csak maga a sportra nincs. Gyenge a foci, röpi,hoki, kézi és a kosarsok se használták ki az 5 .légióst és akik jöttek se a legfelsőpolcról szedték le. Szóval eredményességre sok-sok pénz kell amit valódi szakértelemmel használnak fel.